 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, Világhíradó:
Rossz a cigányok közérzete
"Miután gáz-sprével szembefújtak és gumibotokkal alaposan
helybenhagytak, a halántékomhoz szorították a pisztoly csövét -
hallottuk egy sértett beszámolóját a Phralipe mai
sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
Abból az apropóból kérette Horváth Aladár, a Testvériség cigány-
szervezet megyei csoportjának vezetője az újságírókat, mert hát
Borsod- Abaúj-Zemplénben megszaporodtak a cigány nemzetiségüeket ért
jogtalan rendőri intézkedések. Több példa részletes ismertetése után
választ várt a megyei rendőr-főkapitánytól: mivel tudja
megmagyarázni az említett eseteket?
Kalló József elmondta, hogy az összes vétkes rendőrt
felfüggesztették állásából, a Putnok környéki legutóbbi brutalitás
elkövetői pedig a debreceni főügyészség nyomozóirodáján várják a
további fejleményeket. A rendőrök nem kötik nemhez, bőrszínhez,
fajhoz vagy cselekedethez az intézkedést, számukra csupán egy
számít: bűnös-e az illető, vagy sem?
A hallgatóság soraiból ekkor arra kérdeztek rá a kapitánytól:
miért szerepel a kimutatásokban és jelentésekben még mindig a
"cigány elkövető" megjelölés, ha ilyen demokratikus a rendőrség."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Phralipe-sajtótájékoztató Miskolcon
|

1990. szeptember 15., szombat - Sajtótájékoztatót tartott
szombaton Miskolcon a Phralipe Független Cigány Szervezet. Az
eseményre az szolgáltatta az apropót, hogy a megyében - szerintük -
megszaporodtak a cigány személyeket ért rendőri attrocitások. Kala
Ernő, a Phralipe helyi vezetője és Horváth Aladár országgyűlési
képviselő szólt arról: félelem érződik a megye cigánylakossága
körében, az emberek csoportokba szerveződve mernek csak az utcára
kimenni. Kérték a sajtótájékoztatón részt vevő Kaló Józsefet, a
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányt, tegyen meg mindent a
hasonló esetek elkerülése érdekében. A főkapitány megígérte, hogy
szigorú intézkedéseket hoz, s elmondta: az erőszakos rendőrök ellen
eljárás folyik. (MTI)
1990. szeptember 15., szombat 12:39
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|