 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

OPEC - augusztusi olajtermelés/Kelet-Európa
|

Manama, 1990. szeptember 10. hétfő AP-DJ) - Napi 19,57 millió
hordóra csökkent augusztusban a Kőolajexportáló Országok Szevezetének
(OPEC) olajtermelése a Kuvait elleni Iraki agresszió következtében. A
júliusi termelés napi 23,48 millió hordó volt - közölte hétfőn a
Middle East Economic Survey (MEES) című gazdasági szaklap.
Irak augusztusban napi 700 ezer hordó olajat hozott felszínre a júliusi 3,28 millió hordó helyett, miután az ENSZ embargót léptetett életbe az iraki és a kuvaiti kőolajra. A termelés csupán az ország hazai szükségleteinek fedezésére elegendő. A jelentés szerint Kuvait ugyanakkor a júliusi 1,75 millió hordóról augusztusban csupán napi 150 ezer hordóval csökkentette termelését.
A nemzetközi nyersanyagpiacon kieső olajmennyiséget augusztusban Szaud-Arábia és Irán csak részben volt képes ellensúlyozni a termelés növelésével. (Szaud-Arábia augusztusban napi 5,5 millió hordóra növelte termelését az előző havi 5,25 millióról, míg Irán 3,2 millióra a júliusi 2,91 millió hordóról.) Az Egyesült Arab Emirségek augusztusban napi 1,6 millió hordóra csökkentette termelését a júliusi 1,97 millió hordóról, összhangban az OPEC júliusi értekezletén elfogadottakkal. A lap véleménye szerint a negyedik negyedévben az OPEC országok termelése várhatóan 1,5 millió hordóval marad majd el a kereslettől.
Az olajárak alakulása az év utolsó három hónapjában elviselhetetlen terhet ró a harmadik világ és a kelet-európai importőr országokra, ez pedig arra késztetheti majd őket, hogy az Irak elleni szankciók enyhítését szorgalmazzák - véli a lap.+++
1990. szeptember 10., hétfő 16:17
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|