 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Amerika Hangja, Esti híradó:
Politikai tisztogatás
"Lenin és bandája, majd az őket
követő utódaik állandóan az új embertípus, a szovjet, illetve a
szocialista ember előállításán munkálkodtak. Az ő emberképükben nem
volt helye az igazi egyénnek, nem volt helye a tisztességnek, az
emberi jóságnak, az elnéző türelemnek, mert hiszen a jó
tulajdonságokat a párt őrizte magában. A párt tudta mi a jó és mi
rossz, mi az igaz és mi a hamis, mi a követhető és mi az elvetendő.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Politikai tisztogatás
|

---------------------
Washington, 1990. szeptember 8. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Totális környezetszennyezés - Takács József olvassa fel írását:
- A kommunista pártról írta az emigráns költő évekkel ezelőtt: Legnagyobb büne, hogy mindent beszennyezett, mocsokkal, sárral kente össze amit elérhetett. Sajnos több mint 40 éven át mindent elérhetett, a kiszolgáltatott ország, a társadalom, az egyén védtelenné vált. A környezetszennyezés is totális volt. A párt totálisan szennyezte környezetét. Most, amikor a párt kivonult a kelet-közép-európai társadalmak életéből, amit maga után hagyott, az a Vörös Hadsereg által kiürített magyar laktanyákhoz hasonlítható.
Magyarországi tudósítások szerint borzalmas látvány a tönkretett épületek, az otthagyott szemét. De az igazán veszélyes, a földbe ásott szennyezőanyagok tömege. Az új életre induló társadalmak Kelet-Közép-Európában most arra kényszerülnek, hogy tisztára mossák magukat, hogy kigyomlálják a szélsőségek dudváit, ablakot nyissanak a fényre és a tisztább levegőre, mert különben nincs gyógyulás, nincs felépülés.
Minden diktatúra szennyez, minden szélsőség az áporodott sötétséget kedveli. Mindegyik irtózik a közvélemény fényétől, a szabad tájékozódás és tájékoztatás levegőjétől. A magyar állampárt okozta szennyezések közül a legborzalmasabb amit a gondolkodásban hagyott szerencsétlen örököseire. Lenin és bandája, majd az őket követő utódaik állandóan az új embertípus, a szovjet, illetve a szocialista ember előállításán munkálkodtak. Az ő emberképükben nem volt helye az igazi egyénnek, nem volt helye a tisztességnek, az emberi jóságnak, az elnéző türelemnek, mert hiszen a jó tulajdonságokat a párt őrizte magában. A párt tudta mi a jó és mi rossz, mi az igaz és mi a hamis, mi a követhető és mi az elvetendő. (folyt.)
1990. szeptember 8., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|