 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Amerika Hangja, Esti híradó:
Politikai tisztogatás
"Lenin és bandája, majd az őket
követő utódaik állandóan az új embertípus, a szovjet, illetve a
szocialista ember előállításán munkálkodtak. Az ő emberképükben nem
volt helye az igazi egyénnek, nem volt helye a tisztességnek, az
emberi jóságnak, az elnéző türelemnek, mert hiszen a jó
tulajdonságokat a párt őrizte magában. A párt tudta mi a jó és mi
rossz, mi az igaz és mi a hamis, mi a követhető és mi az elvetendő.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kölesden olcsóbban árusítják a kenyeret, a tejet és a húst
|

1990. szeptember 9., szombat - A megélhetési gondok
enyhítésére olcsóbban árusítják a hagyományos fehér kenyeret, a
tejet és a tőkehúst a Tolna megyei Kölesden, valamint a hozzá
tartozó Kistormáson és Borjádon. A kedvezményt adó kölesdi Áfész, az
idén tavasszal vált külön a szekszárdi Áfésztől, és azóta sok
tekintetben kedvezőbb az ellátás ezekben a falvakban. A most
bevezetett árkedvezmény azt jelenti, hogy a 14,80-as kenyér 13
forintba kerül, a tej 18,20 helyett 16,50-be, a tőkehúst pedig tíz
százalékkal méri olcsóbban a szövetkezet.
A tej- és kenyér árusításának ezt a bevételi hiányát úgy pótolják, hogy ennyivel többet kérnek a bútorokért és az olyan műszaki cikkekért, amelyek nem tartoznak a mindennapi vásárláshoz. Az önállóvá vált Áfész a volt kölesdi pártszékházban ruházati és műszaki cikkeket kínáló áruházat alakított ki, s így végső soron azok is jól járnak, akik tartós fogyasztási cikket vásárolnak, mert megtakarítják a városból szállítás fuvarköltségét. (MTI)
1990. szeptember 8., szombat 14:27
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|