|
|
 |
|
 |
Magyarország és a Vatikán kapcsolata
|
München, 1989. szeptember 15. (SZER, Magyar híradó) - Ma 25
esztendeje a jelenlegi bíboros államtitkár, Agostino Casaroli, akkor
mint a Vatikán külügyminisztere, aláírta Budapesten a Szentszéknek a
magyar kormánnyal kötött részleges megállapodását. Bojtár István
vonja meg az eltelt negyed század mérlegét, és beszél a jövő
kilátásairól.
- Az Observatore Romano ez alkalomból másfél gépelt oldal
terjedelmű jegyzetet tett közzé, amely - mint ilyen esetekben mindig
- nem a lap véleményét, hanem az államtitkárság, illetve a Szentszék
hivatalos felfogását tükrözi. E felfogásnak az a jegyzetben
megfogalmazott lényege, hogy pozitívan kell értékelni a megállapodás
25 esztendejét. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy pozitívan kell
értékelni magát a megállapodást is.
A Szentszék az évfordulón aligha mondhatott mást, kiváltképpen
most, amikor lehullófélben vannak, vagy talán már le is hullottak
azok a kötelékek, amelyekkel az állam gúzsba kötötte az egyházat, és
az lehet a benyomás, hogy mindez logikus végkifejlete annak, ami egy
negyed századdal ezelőtt elkezdődött.
Mivel azonban a benyomás hamis, hiszen az, hogy az egyház
Magyarországon visszanyeri szabadságát nem a Vatikán és a magyar
kormány tárgyalásainak, hanem végső soron a a Moszkvában megindult
politikai folyamatnak a következménye, a 25. évfordulón felmerülhet
a kérdés: vajon most nem inkább lelkiismeretvizsgálatot kell-e
tartani, s komolyan fontolóra venni: helyes volt-e az akkori lépés?
Helyes volt-e szóba állni azzal a rendszerrel, amelyet az itteni
kongregáció alig öt évvel ezelőtt korunk szégyenének nevezett? És
végeredményben nem inkább azokat igazolták-e a fejlemények, akik
Mindszenty bíborostól kezdve ellenezték a megállapodást? Hiszen csak
25 évet kellett volna kibírni, és mi ez, ha nem röpke pillanat az
egyház életében. (folyt.)
1989. szeptember 15., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyarország és a Vatikán kapcsolata - 1. folyt.
|
Persze ez az okoskodás sem áll szilárdan a lábán, és inkább
kérdésekből tevődik össze, semmint feleletekből. Legfőképpen azért,
mert a történelmet nem lehet egy más kiindulópontból újra
lepergetni, és így senki sem tudja megmondani, hogyan alakultak
volna a dolgok, ha a Szentszék 25 évvel ezelőtt nem keresi az
érintkezést, és alakít ki kapcsolatot az ötvenhatra következő
szörnyű elnyomás után, hatvánháromtól kezdve a társadalom felé egyes
kapukat megnyitó rendszerrel.
Egy dolog nem lehet kétséges. Az, hogy a Szentszék segítséget
akart nyújtani a magyar egyháznak, s biztosítani akarta a
fennmaradását. Mivel a katolikus egyháznak teológiája szerint a
püspökök az oszlopai, ezeket az oszlopokat akarta - és sikerült is -
felállítani és megszilárdítani. Erre emlékeztet az Observatore
Romanoban megjelent jegyzet elsősorban, de ezen túlmenően arra is,
hogy az akkori megállapodás nemcsak kiküszöbölte a gyanakvást és a
bizalmatlanságot az egyház és az állam viszonyából, hanem elősegítve
a konstruktív dialógust, lehetővé tette az egyház fokozatos újra
beilleszkedését a társadalomba.
Az új körülmények között, amelyekről a jegyzet nagy elismeréssel
beszél, átdolgozandónak vagy újrafogalmazandónak tartja a
megállapodást, s azt állítja, hogy ezzel a mamgyar fél is egyetért.
Lesznek viszont, akik nem értenek egyet. A Szentszék azonban nyilván
törtnelmi tapasztalatai alapján, és mert a jövőt most sem lehet
előre látni, jogi, diplomáciai eszközökkel is biztosítani akarja az
egyház szabadságát. +++
1989. szeptember 15., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|