|
|
 |
|
 |
Megjegyzések a megbékélésről
|
München, 1989. június 16. (SZER, Különműsor) - Hallgassunk meg
egy próbálkozást arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehet félidőben, a
temetés félidejében megvonni az eddigi események mérlegét.
Pécsi Vilmos kollégánk jelentkezik a Magyar Rádió budapesti
stúdiójából:
- És most, a nemzeti gyászünnep első részének befejeződésével
engedtessék meg a tudósítónak néhány személyes észrevétel. A
megrendülés és a gyász mostani óráihoz őszinte, világos,
felelősségteljes beszéd illik. Egy nemzetnek hősökre, mártírokra van
szüksége, hogy jó példájukból erőt merítsen a túléléshez, a
történelmi megpróbáltatások elviseléséhez. Ilyen mártírszerepet
szánt a sors Nagy Imrének és társainak a nemzeti történelem mostani,
válságos szakaszában.
Egyik szónok - nemzeti megbékélésre intve - hangoztatta, hogy
meg kell tanulnunk felejteni, fátylat borítani a történelmi
közelmúltra. Ezt meg lehet tenni a tatárjárással, török
hódoltsággal, a szabadságharcot követő Bach-korszakkal - de ami
ebben a században történt velünk, magyarokkal, az idegenek és
önmagunk által önmagunkon ejtett sebek még túlságosan sajognak, hogy
felejteni lehetne őket.
Emlékezni kell, a történtekből le kell vonni a
következtetéseket, és végre megtanulni a történelmi leckét. Így
1956-ból azt, hogy egyetlen politikai párt sem sajátíthatja ki
magának a néppel való törődés kizárólagos előjogát. Még kevésbé a
hatalom monopóliumát csak azért, mert elvakultan hisz a maga
igazában, és történelmi küldetésében.
Megbékélni, tiszta lapot kezdeni úgy lehet, ha előbb őszinte
lelkiismeret-vizsgálatot tartanak azok, akik 56-57 véres hónapjait,
a megtorlás éveit a nemzetre zúdították. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Megjegyzések a megbékélésről - 1. folyt.
|
A halottakat, az ismert és ismeretlen neveket viselő áldozatokat
már nem lehet életre kelteni. De nemcsak őket kell immár
tisztességesen legutolsó útjukra kísérni. El kell temetni a
korszakot, és a régiről végre rá kell térni az új útra, amely nem a
társadalmi utópiába vezet, hanem valahová Európába vissza.
A megújúláshoz nem elegendő újabb fogadkozás. A szép szavaknak,
ígéreteknek nincsen hitelük többé akkor, amikor hét bő esztendőért
esetleg hétszer hét szűk esztendővel kell a népnek fizetnie.
Megbékélni csak úgy lehet, ha végre helyére tesszük a dolgokat.
56-ot nem sajátíthatják ki azok, akik 30 éven át gyalázták. Nagy
Imrééket nem tekinthetik magukénak azok, akik nemrég még az árulás
szégyenbélyegét sütötték a homlokukra. Elég volt a csúsztatásból, 56
újkeletű félremagyarázásából is.
1956-ban nem volt népünket megosztó testvérháború. Győztes
forradalmat vívtunk a diktatúra ellen, az idegen túlerő ellen pedig
rövid és hősies honvédő háborút. A barrikádnak - a kezdeti napoktól
eltekintve - végig egy oldala volt, amelyikhez aztán Nagy Imre is
csatlakozott, és akkori magatartásáért magyar patriótaként az
életével fizetett - mint oly sokan mások.
Történelmi igazságot nem tehetnek azok, akik a 30 év előtti
történelmi vétkekeket elkövették, vagy azokat később igazoltnak
látták. De igenis kell a nemzeti összefogás mindazokkal, akik
vállalják Nagy Imre reformeszméit csakúgy, mint a kor által
parancsolt új teendők elvégzését: azokkal, akik valóban tisztelik a
nép akaratát. Magyar többé ne fogjon magyarra fegyvert, nincsen
helye indulatnak, megtorlásnak. Megbocsátani igen, de felejteni nem.
Azt hiszem: ez a Hősök terének ma délelőtti üzenete, az
újrakezdés feltétele, a megbékélés záloga +++
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|