|
|
 |
|
 |
Felcím: Filmszemle Főcím: Megújul-e a magyar film?
|
Február 3-án kezdődik Budapesten a filmszemle, előtte 2-án
osztják ki a filmkritikusok díjait. Mint minden esztendőben, most is
vita előzte meg a szavazást. A kritikusok úgy érezték, hogy azok a
dokumentumfilmek, amelyek a múlt évben a közönség elé kerültek,
jobbak, érdekesebbek, izgalmasabbak, mint a játékfilmek.
Elég csak egy rövid felsorolást tartani, hogy itt a kritika és a
közönség - nem is olyan gyakori - egyetértését bizonyítsuk. Ebben az
évben láthatjuk például a Gulyás testvérek Törvénysértés nélkül című
dokumentumfilmjét a hortobágyi kitelepítések históriájáról. Most
mutatták be Sára Sándor Sír az út előttem című, a csángók hányatott
életútját nyomon követő, négyrészes produkcióját. Az év vége felé
került a közönség elé (és sok helyen máig sorban állnak a jegyekért)
Bokor Péter az utolsó Habsburg trónörököst, Ottót bemutató munkája,
Isten kegyelméből címmel. Böszörményi Géza Faludy György költőt
szólaltatta meg, aki életéről, különös tekintettel a recski táborban
töltött időszakról beszélt drámaian, s - ha lehet azt mondani -
mégis szórakozatóan.
Végül, de nem utolsó, sőt talán elsősorban ott van A Dunánál,
Schiffer Pál dokumentumfilmje, amely hét dunapataji - ahogy ő nevezi
- parasztpolgár életének utolsó 35-40 évével ismertet meg, úgy, hogy
nemcsak egy jellegzetes magyar falu, hanem egy kicsit az egész
magyar társadalom sorsát idézi meg ebben a fordulatokkal terhes
időszakban.
Közel sem voltak ilyen kedvező helyzetben a játékfilmeknél. Itt
is akadt persze néhány érdekes munka, legalábbis, ami a témát, a
tárgyalt valóságot illeti. Sára Sándor játékfilmjéről - Tüske a
köröm alatt - kiderült például, hogy annyira igaz, hogy Debrecenben
bírósági ítélet született a libaügyben és kapcsolt részeiben, amit a
film is bemutat. Kósa Ferenc Egy teljes élet című produkciójának
másik része igazán újszerűen, az eddig kötelezőnek tartott sémáktól
eltérően, tárgyalta 1956 eseményeit. (folyt.)
1989. január 30., hétfő 15:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Díjkiosztás 2.
|
Téglássy Ferenc elkészítette a "kitelepítés-téma" játékfilmes
változatát Soha, sehol, senkinek
címmel. Ez utóbbi filmre sokan
szavaztak a kritikusok közül, bár elismerték, hogy a feldolgozás
módjában, eszközeiben a filmművészet hagyományaival él, mint ahogy
ez a már-már megmerevedő hagyomány tette hatástalanná - vélik
többen - Sára és Kósa filmjeit is.
A kritikusok többsége azonban végül mást választott, mást
tartott díjazásra érdemesnek. Grunwalsky Ferenc Egy teljes nap című
munkáját. Ez egy taxisofőr, gyilkossággal végződő egyetlen napjáról
szól, a videotechnika felhasználásával oly módon, hogy a formai -
szándékos - esetlegességek a főhős életének esetlegességeit
hangsúlyozzák, egyben a helyzetek hitelességét erősítik. Ez a
filmtípus sem önmagában volt jelen a tavalyi termésben, hiszen a -
főleg fiatal - rendezők sokféle próbálkozását láthattuk a mozikban.
(Ha egyáltalán egyes megyék vállalták, akár a szűk körű bemutatást
is.) A végeredmény, a mozihatás szempontjából vegyes eredményt
hoztak ezek a próbálkozások, de - legalábbis e sorok írójának
meggyőződése szerint - el kellett indulni ezen a nehezebb úton, mert
csak így remélhető a magyar játékfilm megújulása.
Nem arról van szó, mint sokan a filmművészeknek vagy éppen a
filmkritikáknak is a szemére vetik, hogy ami formában, technikában
új, az már biztos, hogy jó, s ami régi, ismertebb, klasszikus
filmnyelvre készült, az eleve rossz, konzervatív, érdektelen.
Ilyesfajta leegyszerűsítése a művészet tartalmi és formai világának
csak falakhoz, zsákutcába vezethet. A közvélemény gyanakodni kezd a
kritikára, hogy az valójában blablázik, a filmművészek meg
bosszankodnak, hogy nem segítik elő a megértést köztük és a nézők
között.
Pedig arról van csupán szó, hogy ha egy művész olyasmiről akar
szólni, ami nálunk ma van - a fejekben, érzelmekben, gazdaságban,
emberi kapcsolatokban vagy a kapcsolatok leépülésében -, s azokhoz
akar szólni, akik ma elsősorban moziba járnak (a 15-25 évesek),
akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a nézőközönség átlagéletkorát
és tapasztalatait. (folyt.)
1989. január 30., hétfő 15:40
|
Vissza »
|
|
Díjkiosztás 3.
|
Azt, hogy már bölcsődés korukban a tévé-reklámok képi világán
nőnek fel, azt, hogy a zene érzelmeiknek legalább olyan fontos
kifejezési formája, mint az élőbeszéd. Azt sem, hogy nehéz lakáshoz
jutniuk, lassan már nehéz megfelelő munkahelyet találni, miközben
képletesen, s lassan már valóságosan is, otthonosan mozognak a
világban, sőt a világegyetemben is. Azt sem lehet figyelmen kívül
hagyni, hogy nem nagyon értik szüleik félelmeit, hajlamukat a
megalkuvásra, szerintük túlzott türelmüket és így tovább, és így
tovább...
Aki tehát elsősorban hozzájuk akar szólni, az nehezen tud szót
érteni velük hagyományos témákban, és a hagyományos kifejezési
eszközökkel. Amelyek - számukra legalábbis - lejáratták magukat,
amikor oly sokszor féligazságokat próbáltak közvetíteni
segítségükkel.
(MTI-Press)
ág/pé B.L.
1989. január 30., hétfő 15:40
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|