Rendszerváltás és az MTI

	Állóháború a tulajdon frontján
(Balajti Anna) München, 1989. március 22. (SZER, Mérlegen) - Előző heti műsorunkban utaltunk rá, hogy a magyar gazdaság válságból való kilábalásának kulcskérdése: a tulajdoni átrendeződés. Említettük azt is: valódi átalakulásra csak a demokratikus politikai intézmények, erős pártok, szakszervezetek, lakossági érdekképviselet, szabadon választott parlament kiépítésével, a jelenleg még uralkodó egypárt gazdasági-politikai hatalomvesztésével párhuzamosan lehet reményünk. A kormány reformretorikájával a lakosság, de a vállalatok is, torkig vannak. Ám valódi változások helyett a gazdaság inkább egy állóháborús csata térképét nyújtja. A hadvezetés már bevallja, hogy a csata elveszett, de a párt félig vert hadai még nem látják világosan a visszavonulás útját - győzni nem, de pusztítani még tudnak. Ezt példázza a Budapesti Pártbizottság március 13-i ülése, mely szerint az MSZMP fővárosi tagsága nem ért egyet a KB rövid távú cselekvési programjának azon elképzelésével, hogy a párt vonuljon ki a gazdálkodó egységekből, s helyette koncentráljon inkább a választásokra való felkészülésre a lakóterületi alapszervezetekben, ahol jelenleg a nyugdíjas elvtársak adják a döntő többséget. Bár az alapkérdés a gazdaság szekularizálása, az egypártról való leválasztása, gyakorlatban a frontok szövevényesek. A kormány, az ágazati minisztériumok, a nagyvállalatok, a területi pártszervek, a szakszervezetek, a Kereskedelmi Kamara, és a többi - harcolnak változó eséllyel a tulajdonosi jogokért, s próbálják előzmozdítani vagy megakadályozni az ipari szerkezet olyannyira szükséges decentralizálását. A gazdaság, a nemzeti vagyon, aminek nevében ki-ki fellép: nem több, mint préda. Schmidt Ernő címzetes egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a szombathelyi Falco Fakombinát vezérigazgatója mondja: vegyesvállalat alakításán fáradozunk. Szó szerint fáradozunk, mert a borzasztó állami bürokrácia megnehezíti az életünket. Egy ilyen vegyes vállalat létrehozásakor az ember rögtön szemben találja magát azzal a kérdéssel, hogy ki valójában a tulajdonos? A vállalatvezető, a vállalati tanács, vagy a minisztérium? Esetleg több minisztérium? Korábbi tárgyalásaink során még csak egy minisztérium érezte magát tulajdonosnak - most már legalább öt-hat. A Pénzügytől a Tervhivatalon át a Kereskedelmi Minisztériumig. Ez a helyzet a külföldieket bizalmatlanná, bennünket pedig bizonytalanná tesz. Egységes iparpolitikai koncepciót hiányol Varga Ferenc, a pécsi fonó-és szövőipari vállalat dunaföldvári rost- és bútor lapgyárának vezetője is. Úgy tűnik pusztába kiáltott szava nem régmúlt időket idéz: most hangzott el 1989. február 17-ikén. "Nálunk az a sajátságos helyzet, hogy pontosan akkor alakítanak ki az egyik helyen trösztöt, amikor a másik helyen éppen megszüntetik. Pedig a trösztök akadályozzák a vállalatok szabadabb mozgásterét. Azt, hogy üzleti vállalkozásba kezdjenek. A dunaföldvári gyárnak évi csaknem hárommillió forintjába kerül a tröszt fenntartása. 52 millió forintra lenne szükségünk, hogy hozzáfogjunk a műszaki fejlesztéshez, megváltoztassuk termékeink összetételét. Ha más szervezeti formában - például kft-ben -dolgoznánk, akkor meglenne az 52 millió". Az állóháború kárvallottjainak panaszos kifakadásait a végtelenségig lehetne folytatni. Berecz Frigyes ipari miniszter meglehetősen egyedül áll elégedettséget sugárzó véleményével: "a támogatásleépítés mellett a szerkezetátalakítás fontos jelének tekintem az ipari termelés összetételének kedvező irányú változását. A beruházások többsége is a progresszív ágazatokra koncentrálódott. A gép-és vegyipar mellett ilyennek tekintjük az energetikai szerkezetváltásban áttörést hozó Paksot is". Az ipari miniszter a paksi atomerőmű kétszer 1000 Megawattos bővítéséről tárgyalt Moszkvában - jelentette a Magyar Rádió március 15-ikén. A beruházás jelenleg az alapozásnál tart. - Ezt érti hát szerkezet-átalakításán ez a kormány. Csak reménykedhetünk, hogy a demokratikus átalakítás előrehaladtával a nemzeti vagyon elherdálását jelentő, és nemcsak az ország, de Közép-Európa biztonságát veszélyeztető nagyberuházások leállításáról - mint a bős-nagymarosi vízlépcső és a paksi atomerőmű - hamarosan népszavazás dönt. A paksi fenyegetés mellett eltörpül a recski veszteséges rézbányászat ügye. Hiszen ez csak pénzbe kerül. Az Országos Érc-és Ásványbánya Vállalat önállósíthatná Recsket. Lenne nyugati érdeklődő, mint vállalkozópartner. De egy az 1980-as elejéről származó döntés szerint az ipar nem tárgyalhat mással, mint a szovjet féllel. így hát erről - a magyar-szovjet vegyesvállalat alapításáról - is értekezett Berecz Frigyes ipari miniszter március 15-én Moszkvában. De a minisztérium nemcsak akkor érzi magát a tulajdonosi jogok korlátlan letéteményesének, amikor Keleten tárgyal. Szemérmesseggel alig vádolható módon lép fel, mint a vállalatok nyugati kiárusítója. A kérdésre - hogyan készült az eladó magyar vállalatok listája? - az ipari miniszter így válaszol: "nem titok, hogy Grósz Károlyt, Németh Miklóst, Medgyessy Pétert kellett elsősorban ellátnunk külföldi tárgyalásaikhoz munícióval. Az Ipari Minisztérium szűk vezetése mérte fel, hogy mely vállalatokat célszerű felajánlani. Addig is, amíg ez nincs precízen definiálva, a tulajdonosi jog gyakorlója nem lehet egyetlen intézmény. Minden olyan szervnek egyet kell érteni a vállalat eladásával, amelynek az ügyben valamilyen érdekeltsége, szerepe van. Tehát a funcionális és ágazati minisztériumoknak, a bankoknak és magának a vállalatnak is -, az ő egyeztetett véleményük alapján végül is a Minisztertanács, vagy a miniszterelnök dönthet". Kimerítő definíciója a jelenlegi államigazgatási tulajdonnak, mely az országot a csődbe juttatta. Milyen alternatívát propagál ezzel szemben Járay Zsigmond, a tőzsdetanács elnöke? A magyar gazdaságban az elmúlt 30-40 évben egy csomó energia gyűlt össze - olyannyira, hogy ma már egy gazdasági csoda potenciális állapotába kerültünk. A magyar ember jól képzett, kezdeményezőkész, szereti megkeresni az üzletet. Ha ezeket az energiákat hagynák felszabadulni, ha egy olyan gazdasági rendszert lehetne létrehozni, amiben a bürokrácia, a túltengő adminisztratív apparátusok nem fojtanák el ezeket az energiákat, akkor meggyőződésem, hogy robbanásszerű gazdasági fejlődés bontakozhatna ki Magyarországon. A pénzt nem elvonni kell, hanem otthagyni a termelőnek - ő majd tudja, hová kell befektetni. A vállalatok, vállalkozók, magánszemélyek jövedelmüket egy működő értékpapír-piacon, tőzsdén keresztül fektethetnék be. Ilyen értelemben a tőzsde a gazdasági szerkezetváltoztatásának, korszerűsítésnek kulcsproblémája. Kialakulásának viszont alapfeltétele a tulajdonreform. A csatatér fölött reformkürtszó leng -, miközben a reform ellenkezője történik. A kormány - a pénz stabilizálása helyett - központilag gerjeszti az inflációt. Fokozza az adóterheket, a termelési költségek nőnek, a kamatköltségek magasabbak, mint a fejlesztési hitelek hozamai. Az árak növekedésével szűkül a belső piac, az import és beruházási korlátok fékezik a hatékony növekedést. A vállalati központok védekezésül elsősorban vidéki ipartelepeiket szüntetik meg - egyre tovább rontva az ipar egészségtelen területi struktúráját. A termelés szűkülésével nő a munkanélküliség - anélkül, hogy a szerkezetváltás akárcsak elkezdődött volna. Meddig tart még ez az állóháború?+++ 1989. március 22., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »