|
|
 |
|
 |
Az MSZMP KB jövő heti ülése
|
München, 1989. február 2.(SZER, Magyar Híradó) - Számos jelből arra
következtethetünk, hogy történelmi ülésre készül az MSZMP Központi
Bizottsága.
Sokan azt várják, hogy jövő pénteken kenyértörésre kerül sor a
felbomlóban lévő hatalmi csoportosulás vezérkarában. Mások viszont
úgy vélik, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a belharc mögött
nem személyes ellentétek, hanem az egyeduralkodó csődpárt tervszerű
újjáélesztési kísérlete, pluralista jellegének elhitetése húzódik
meg. Mindkettő külön és keveredve is lehetséges. Egy biztos, hogy
február 10-e után okosabbak leszünk. Tény viszont, hogy alaposan
túlzsúfolták a plénum napirendjét, mintha ez a testület képes lenne
a gordiuszi csomók egész sorának egy ültőben való megoldására. A
témákat még felsorolni is hosszú: a kongresszusig terjedő időszak
stratégiája, a politikai nyilvánosság és a sajtópolitika, a
többpártrendszerhez való viszony, az alkotmány, a választójogi
törvény és nem utolsó sorban 1956 értékelése. - Ez a mamutprogram a
sokat akar a szarka kezdetű közmondásunk kapkodást, fejetlenséget,
idővel való versenyfutást kifejező jelentésére emlékeztet. Másrészt
pedig nagyon elgondolkoztató, hogy Lukács KB-titkár tegnap, amikor
Pozsgay ellenében megtámogatta Grószt és Némethet, nemcsak a
népfelkelés minősítést bírálta, hanem azt is, hogy - idézem - "a
párt egyes vezető személyiségei nem voltak következetesek a májusi
pártértekezlet állásfoglalásának képviseletében". Lukács azt is
bejelentette, hogy a jövő pénteki ülés döntései után a Központi
Bizottság tagjainak a testületi álláspontot kell képviselniük. -
Nesze neked pluralizmus.
Változatlanul érvényes tehát a hírhedt demokratikus centralizmus,
és az 1956-os forradalom kádári kiértékelése? - Felolvassuk Szép
Zoltán kommentárját:
- Csakis a hosszú ideje tartó, demokratizmusban jóhiszeművé
kényelmesedet nyugati polgárok sóhajtanak fel megkönnyebbülten:
hála Istennek, ezt is megéltük, Magyarországon helyére tették 1956-
ot.
Bizony okkal sóhajt fel a nyugati polgár megkönnyebbülten, mert a
magyarok forradalmára és szabadságharcára emlékezve joggal érez
némi bűntudatot is. Főképpen ha arra gondol, valamelyest
határozottabb kiállással, látványosabb összefogással a magyarok
akár a szépen felvirágzott semleges Ausztria iker országát is
építhetnék a jövőtlen és lassan múlttalan, de végképpen jelen
nélküli szocializmusuk helyett.
Pozsgay Imre - mindjárt az elhangzása környékén történelminek
nevezett - nyilatkozatáról azóta megtudhattuk, hogy sem nem
történelmi, sem a párt véleményét nem tükrözi. Egyénieskedett az
elvtárs - világította meg ellenfénnyel Grósz Károly: ez egy olyan
probléma, amiről nem mondta még ki a párt, hogy fehér-e, vagy
fekete.
Pozsgay fellobbantotta a lángot, Grósz, Németh és természetesen
Lukács János lehűtötték a tüzet. Pozsgay Imre kísérletképpen
megkockáztat egy vélekedést, Grósz Károly tompít rajta egyet,
Lukács János szinte érvényteleníti, Németh Miklós félti a hazát,
kissé Pozsgayt is, és más, szerinte fontosabb ügyekre terelné
figyelmünket. Ennyi kiforrott egyéniség - lelkesül a polgári
demokrácia játékszabályai szerint gondolkodó szemlélő - netán ennyi
szerep? A demokratikus centralizmus esetleg helyet cserél mégis
nagy hirtelen a centrum demokráciájával?
Miért ne vitatkozna a párt vezérkara nyíltan egymásról - mint
elvtárs az elvtársról -, s megfontoltan arról, mi is volt 1956-ban.
Február 10-ikére esetleg mégis kiderítik róla, hogy népfelkelés
volt, vagy mégis ellenforradalom? De veszteség már nem éri a
nemzetet akkor sem, ha nem derül ki egyéb, mint ami van: a homály,
a káosz.
33 év után más léptéke van a türelemnek, egyébként is ne az MSZMP
mondja meg 1956 szovjetek letiporta dicsőséges forradalmáról, hogy
az mi volt. +++
1989. február 2., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|