|
 |
 |
 |

Lőrinc napi búcsú Besenyőtelken - Nagy Ferenc József beszéde
|

1990. augusztus 12., vasárnap - A háromezer lakosú heves
megyei településen, Besenyőtelken vasárnap tartották meg a falu
hagyományos Lőrinc napi búcsúját, ebből az alkalomból a Független
Kisgazda- és Polgári Párt megyei nagygyűlést rendezett, amelyen a
hevesi kisgazdák nagy számban képviselteték magukat. A nagygyűlésen
beszédet mondott Nagy Ferenc József, a kisgazdapárt elnöke,
földművelődésügyi miniszter.
Az ünnepi eseményt a falu katolikus templomában rendezett istentisztelet vezette be, majd a templom körül megtartották a hagyományos körmenetet.
Nagy Ferenc József beszéde bevezetőjében szólt az elmúlt évek, évtizedek gazdasági károkozásairól, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy megtörtént a politikai rendszerváltás, amelyet követnie kell a gazdasági rendszerváltásnak is. A mezőgazdaság súlyos gondjaival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a földtörvény megalkotása valószínűleg nagyon nehéz lesz - a kisgazdák békés megoldásra, konszenzusra törekednek, a keresztény értékek, a magántulajdon tiszteletben tartásával. Elismerte, hogy a magyar mezőgazdaság rendkívül nehéz helyzetben van, amit ebben az esztendőben tovább súlyosbított az aszály, amely várhatóan 20-30 milliárd forintos kiesést okoz. Hitet tett amellett, hogy az anarchia csak úgy kerülhető el, ha a nagyüzemi és a vállalkozói formákat egyaránt hatékonyan működtetik.
A nagygyűlés a résztvevők közös imádságával ért véget. (MTI)
1990. augusztus 12., vasárnap 15:25
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|