|
|
 |
|
 |
Antall József Nyugat-Berlinben (1. rész)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyugat-Berlin, 1990. május 26. szombat (MTI-tud) - Nagy
tetszéssel fogadott előadást tartott szombaton a nyugat-berlini
Jégcsarnok mintegy hatezer főnyi hallgatósága előtt Antall József
magyar miniszterelnök, aki a 90. Német Katolikus Kongresszus
meghívott vendégeként, a nyugatnémet kancellárral egy rendezvényen
föllépve, taglalta Magyarország és Európa kilátásait az
egypártrendszerű diktatúrák bukása után.
A magyar kormányfő bevezetőjében megállapította: - Lenin 1922.
évi jóslata, miszerint a XX. század a szocializmus jegyében fog
állani, minden elképzelést felülmúló szenvedést, elnyomatást és
nyomorúságot hozott az érintett népeknek Európa keleti felében.
Habár az 1956-os magyar szabadságharc, az 1968-as Prágai Tavasz és a
,80-as évek lengyelországi eseményei a népek fokozódó ellenállására
utaltak, az ideológia és az erőszak biztosította a kommunizmus
uralmát az érintett országok fölött. A végkifejlet olyan lett,
amilyenre még oly bölcs Kelet-Európa-szakértők sem számítottak. A
régi rendnek a hatalmat birtokló képviselői kénytelenek voltak
elismerni, hogy a szocializmus rendszere megbukott, hogy immár nem
lehet a népek akarata ellenére kormányozni. Nem maradt más
választásuk, mint feladni a kommunizmus kísérletét, amely egyenlő az
emberi természet elleni erőszakkal.
Azokra az országokról, például Magyarországról, ahol a fordulat
békés keretek között zajlott le, Antall József leszögezte: - A régi
rendszer támaszai el fogják tudni érni, hogy a történelem enyhébben
bírálja el súlyos felelősségüket saját népük évtizedeken át tartó
elnyomásáért. A keresztény kötelesség, a megbocsátás rájuk is
érvényes, még akkor is, ha a nép maga, illetve a Nyugat nem tanúsít
is megértést ezen állásponttal szemben.
Magyarország és a többi, hasonló helyzetben lévő ország
helyzetét a magyar kormányfő a bibliai vízözön utáni állapothoz
hasonlította. - A bárka partot ért ugyan, ám szinte semmit sem
találnak a földre lépő utasok: sem rendet, sem struktúrákat, sem
anyagi értékeket. Legfőbb támaszuk az Istenbe és önmagukba vetett
hit, a remény, és a velük szemben megnyilvánult szolidaritásból
fakadó bizakodás. (folyt.)
1990. május 26., szombat 18:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|