|
|
 |
|
 |
Kádár Jánosról a gyász pillanatában
|
Nehéz történelemben gondolkodni, hiszen kortársai voltunk. S
tudjuk azt is, hogy olyan személyiség volt, aki a kultusz minden
változatát határozottan elutasította. Ilyenkor szerénységét szokták
emlegetni, bizonyára a munkásemberek erkölcse is kötelezte őt, a
valóságos ok azonban más lehetett. Kádár János ugyanis egész tudatos
politikai tevékenysége során a népfrontos politika kategóriáiban
gondolkozott. Akkor lett kommunista, amikor hatni kezdtek a
Komintern hetedik kongresszusának eszméi, amelyek kivezették a
különböző országok kommunista pártjait a szektás elszigeteltségből
és a nemzet, az antifasizmus, a progresszió általános
kötelezettségét vállalták. Hitler fenyegető árnyékában, s hogy ne
feledjük, Horhy-ország valóságában. Kádár János, mint fiatal
politikus hamar rádöbbent arra, hogy az illegális kommunista párt
szükségszerűen korlátozott lehetőségeit akkor sokszorozhatja meg, ha
a nemzeti érdekek általános képviseletét ugyancsak vállalja. Ehhez
pedig - egyebek között - az is szükségeltetik, hogy az ilyen
feladatokra vállalkozó politikus az empátia, a beleérzés
képességével rendelkezzen. Képes legyen arra, hogy az egymásnak
ellentmondó érdekek, a földrajzi adottságok és a politikai viták
bonyolult szövevényében felismerje: mi az az egyetlen, ám
legfontosabb probléma, amelynek megoldásától függ minden további
lépés.
Nehéz történelemben gondolkodni, hiszen kortársai voltunk.
Ismerjük, hogy a felszabadulás után, a hazai kommunista mozgalom
egyik vezetőjeként miként kezdett hozzá az új rend szervezéséhez.
Ismerjük személyes tragédiáját is: annak a rendszernek a börtönében
kellett szenvednie, amelynek egyik legelkötelezettebb híve volt.
Mindannyian tudjuk, hogy Kádár János mindenkor és minden körülmények
között fegyelmezett pártmunkás volt. Úgy is, mint a Magyar
Szocialista Munkáspárt első tisztségviselője. Az ő szájából nem
olcsó szólam volt ha hallhattuk: a nép szolgálatában álló munkásnak
tekinti történelmi szerepét. Valóban szolgált, de nem volt
rabszolga. Fontos különbségtétel: túlságosan sok udvarnoka
gyülekezett össze Sztálinnak, akik feltételek és valóságos hit
nélkül bármilyen kérdésben alárendelték akaratukat, szándékaikat a
diktatúra kiszolgálásának. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök 14:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kádár Jánosról 2.
|
Kádár Jánosnak azonban többször nyilvánosan is kinyilvánított
elképzelése volt arról, hogy a magyarországi társadalom öntörvényű
fejlődési követelményeit figyelmen kívül hagyni nem lehet. Kádár
János számos kompromisszumot kötött, mint politikus - ugyan,
létezhet-e politikus kompromisszumok nélkül?
- de alkui nem voltak
elvtelenek. Lehettek ezek az alkuk sikertelenek, de nem voltak
elvtelenek. Őt ugyanis nem a hatalom ténye érdekelte, hanem a
magyarság érdekében akart dolgozni.
Manapság sokat és sokszor beszélünk az 1956 utáni évekről.
Szenvedélyesen, szélsőségektől sem mentesen. A gyász pillanatában
azonban tárgyilagosnak kell lennie. Az illem szabályai szerint
ugyanúgy, mint a saját érdekünkben. Időtől és tértől függetlenül
elképzelhetőek a politikai cselekvésnek akármilyen lehetőségei.
Kádár János egyik nagy érdeme azonban az volt, hogy semmikor sem
feledkezett meg az időről és a térről. Realista volt. A magyar
történelem jeles egyéniségei közül egyike a ritka realista
politikusoknak. Fájdalmas konfliktusokba sodorta az élet. Nem
tudhatjuk, noha sejthetjük, hogy a konszolidáció folyamata, s annak
a folyamatnak a szélsőségei mennyire idegenek voltak tőle. A
szükségszerűséget ismerte el, s az Élet pártján volt. Tudta: a
nemzet nem folytathat öngyilkos politikát.
Nehéz történelemben gondolkozni, hiszen kortársai voltunk. Hadd
idézzem fel azt az irását, amely a Kritika új folyamának első
számában 1972-ben jelent meg. Az akkor elhunyt Veres Péterről szólt
ez az emlékezés. Meghatottan idézte fel, hogy Veres Péter, amikor
kórházba szállították, a mentőautóba való beszálláskor is a nemzetre
gondolt. S kimondta: három kérdésben volt vitája Veres Péterrel,
ebből az egyik ügyben neki, Kádár Jánosnak nem volt igaza. A
hetvenes évek legelején még nem éltünk olyan időket, amikor divattá
lettek a bűnbánások. Kádár János azonban szükségesnek tartotta, hogy
ország és világ előtt igazságot szolgáltasson hajdani
vitapartnerének. Ez is része a történelemnek.
Kortársai voltunk mindannyian, mert munkatársainak hívott
mindannyiunkat. Az álma az volt, hogy egy boldogabb és szebb
Magyarország legyen az ezredfordulóra, mint az a romhalmaz, amelyet
1956 őszén örökölt. Nem volt hiba nélküli ember. Voltak
elfogultságai, s akadt - sajnos - nem csekély hibás döntése is. A
mérleget elkészíteni - a higgadt tudósok feladata lesz. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kádár Jánosról 3.
|
A búcsú pillanata semmiképpen sem alkalmas erre. Azt azonban nem
kegyeletsértés elmondani, hogy Kádár János sokszor cselekedett,
sokszor határozott a körülmények kényszerében. Meggyőződése ellenére
is. Abban a reményben - hadd tegyem ezt hozzá -, hogy az idő majd
meghozza a javítás lehetőségét. Nem hozta meg, többször nem hozta
meg.
Ezeket a kudarcokat a szolgálat részének tekintette. Erkölcsös
politikus volt. Mert realista volt, és sohasem cinikus. Erről nehéz
kívülállóként ítélni, akik az úgynevezett nagy politika műhelyétől
távol éltek. Realistaként volt bátor. 1964 őszén leváltották
funkciójából Nyikita Hruscsovot. Kádár János a moszkvai döntés
idején Varsóban tartózkodott. Hazaérkezve, a Nugati pályaudvaron
beszédet mondott. Hruscsov mellett? Inkább kiállás volt ez a XX.
kongresszus eszméi mellett. Ezon eszmék mellett, amelyek életének
legfontosabb éltető eszméjét jelentették. Kádár János - szándékai
szerint - az emberarcú szocializmus elkötelezettje volt.
Most már történelemben kell gondolkoznunk, hiszen kortársai
voltunk. (MTI-Press)
ág/pé E.
1989. július 6., csütörtök 15:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|