Rendszerváltás és az MTI

	A magyar társadalom
(Dunai Ferenc) Washington, 1989. május 1. ( Amerika Hangja, Világhíradó) - Az Amerika Hangja stúdiójába látogatott Rácz Sándor, akit nem kell közelről bemutatnunk magyar hallgatóinknak. - Szeretettel üdvözöllek kollegáim és az Amerika Hangja vezetősége nevében. Milyen céllal jöttél ezúttal Amerikába? - Ha az utazásom célját kellene pontosan meghatározni, azt hiszem, az lenne a legjobb, hogy az információt próbáltam elhozni az Amerikában élő magyar barátainknak-testvéreinknek, hogy nehogy ebben a nagy politikai mozgásban félreinformálás történjen, hogy pontosítsuk az ismereteinket, hogy a kötelességeinknek egyértelműbben tudjunk eleget tenni. - Tudom, hogy a Fidesz-szel kapcsolatban állsz, de ezen felül is kapsz-e alkalmat Magyarországon a véleményed hangoztatására? - Hát a véleményem hangoztatására túlságosan nagy teret nem kapok, mert a kommunikációs eszközök még nem állnak rendelkezésemre, sok előadást tartok Magyarországon különböző csoportok meghívására, és ez az a lehetőség számomra, hogy a társadalommal ismertessem az én gondolkodásomat. Ha lehetne, akkor most itt az amerikai rádión keresztül szeretném a magyar hallgatókhoz eljuttatni, vagy inkább talán az egész magyar társadalomhoz eljuttatni a véleményemet arra vonatkozólag, hogy a mai politikai helyzetben mekkora felelősség hárul a magyar társadalomra -, mert úgy ítélem meg, hogy az a politikai változás, amely újra kapu elé állította a magyar társadalmat, olyan nagy jelentőségű, amely meghatározhatja a jövő évszázad magyar politikáját. Ezért köszönöm a magyar társadalomnak azt a nagy felelősséget, amivel ezt a politikai átalakítást végzi. Kérem, hogy továbbra is legyen türelmes - inkább lassabban jussunk el a célunkhoz, nehogy megcsússzunk, ne tapadjon vér a mi munkánkhoz, ne a múltban elkövetett hibákat vizsgáljuk és keressük, a jövőbe vezető út legyen tiszta, ne felelősségre vonásra gondoljunk, hanem a felelősség teljesítésére, amely mindannyiunk részére egyformán kötelező itt kint Amerikában és otthon Magyarországon. Az ország jövőjét ne kezdjük újra azokkal a balfogásokkal, amelynek szemtanúi voltunk: hogy egyik csoport, politikai csoport leölte a másikat - ez nem vitte előbbre a társadalmat. A magyar társadalomnak felül kell emelkedni ma már azon a színvonalon, hogy egymást gyilkoljuk. Bűnösök vannak köztünk és lesznek is mindig, de nem az a feladata a magyar társadalomnak, hogy a jövőjét vérre, akasztófára, börtönre alapozza. Kérem a magyar társadalmat, őrizze meg türelmét, és arra az ezeréves magyar történelemre alapozza a jövő évezredet, amely mindannyiunknak biztos támasza. - Vajon mennyire van tudatában a magyar munkásosztály a veszélyeknek? . - A magyar munkásosztály pontosan tudja, hogy mi az ő szerepe ebben a politikai folyamatban. Éppen azért viselkedik úgy, mert tudja, hogy mi a szerepe. Ha ő nem úgy viselkedne, ahogy viselkedik, ő más irányba tudná befolyásolni a társadalmi folyamatot. De nem kívánja befolyásolni, szabad teret enged ezeknek a társadalmi folyamatoknak, és ha eljön az ideje és úgy ítéli meg a munkásság, hogy neki is ki kell mondani most már a véleményét, akkor valószínűnek tartom, hogy egy emberként ki fogjuk mondani - úgy mondom, hogy velük együtt én is ki fogom mondani a véleményemet. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt történelmi korszakok nagy változásainál mindig a legszegényebb réteg, a munkásréteg, a parasztréteg adta az áldozatok zömét. Ha 56 utáni kivégzéseket nézzük csak meg, ott is azt tapasztaljuk, hogy nem volt védelem a munkásrétegek fölött, őket aggatták föl leginkább. Hát el akarja kerülni a munkásság ezt a szituációt, legalább oly mértékben, hogy biztos legyen az a lépés, amire ő elhatározza magát ebben a politikai folyamatban. - Nincs-e azonban a másik oldalon veszély, hogy ha túl félénk, túl óvatos a magyar nép, hogy ellaposodik a reformista igény, a reformista lendület, és ez által a magyar probléma csak megengedhetetlenül hosszú ideig elnyúlik? - Elnézésed kérem ezt a fogalmat, hogy reform, én nem követem, mert én nem fogadom el ezt a koncepciót. A magyar társadalmat nem lehet reformokkal meggyógyítani abból a beteg állapotból, amibe belesodródott az elmúlt 42 év folyamán. A magyar társadalmat teljesen új alapokra kell helyezni, mégpedig arra, amiről már az előbb beszéltem: az ezeréves magyar történelmi múlt alapjaira. Az új alkotmánynak is erre kell épülnie, amiről ma olyan sokat beszélünk Magyarországon, mert ha nem erre épül, hanem csak párttaktikai eszközként fogjuk most bedobni a köztudatba, vagy beleépíteni a magyar társadalomba, megint zsákutca, nem viszi előbbre a társadalmat. Akik ezt teszik,- azoknak felelősséggel kell tenni a munkájukat. Na, most a túlságosan félénk, túlságosan lassú, hát ezeket mindennap újra meg újra be kell mérnünk, föl kell mérnünk, és én bízom benne, hogy nemcsak egyedül figyelem a magyar társadalom mozgását, hanem nagyon sokan még rajtam kívül, és ha a szükség úgy hozza, hogy a munkásoknak a véleményét ki kell mondani, akkor lehet, hogy már holnap kell kimondani, akkor ők azt tudni fogják. - Véleményed szerint milyen arányú lehet a munkások megoszlása ezeket a véleményeket illetően, a gyors változás mellett, az óvatosabb haladás mellett, esetleg van egy réteg, amely fél a változásoktól? Gondolok Lengyelországra például, Walesánál radikálisabbak léteznek? - Ha ilyen csoportokat keresnénk, hogy kik milyen sebességgel, lassan, vagy félelemmel közelítik-e meg a változásokat -, egy biztos, hogy az egész magyar társadalomnak tudni kell azt, és föl kell vállalni, hogy itt radikális változásokat kell hoznunk, ha életben akar maradni a társadalom. Ezt a munkások is tudják. Mit mondanak erre? Ők vállalják a radikális változásokkal járó terheket, de azok a terhek ne legyenek kilátástalanok. Ma azért nincs perspektívája a kommunista párt-féle politikának, mert minden kezdeményezése dugába dőlt, mind zsákutca volt, nem vitte előbbre sem a munkásérdekeket, sem a társadalmi érdekeket - de még a kommunista párt érdekeit sem. Tehát a párt maga juttatta ebbe a helyzetbe saját magát. Nem az ellenségek - ahogy ők szokták mondani - önmagán belül van a problémája a pártnak. Na, most a munkások, azok nagyon jól tudják, hogy jelen pillanatban még a kommunista párt kezében van a hatalom is, meg a fegyver is. Tehát nekik okuk van óvatosan gondolkodni a változásokról. En úgy ítélem meg, hogy zömmel a magyar társadalmi rétegek, ennek a csoportnak, a munkásosztálynak a csoportja nagyon helyesen viseli el ezt az átalakulást. Nem kell ezt fölgyorsítani, de nem kell lelassítani sem. A társadalomból induló dinamika, amely jelen van a társadalmi változásokban - ezt egészségesnek tartom és jónak - ezt a dinamikát meg kell tartanunk, és ehhez a dinamikához kell megnyernünk a nyugati támogatást és megnyernünk a Szovjetunió támogatását, hogy egy egészséges társadalmi átalakulás tudjon létrejönni. - Dinamikáról beszélve: gondolod, hogy a gazdasági és a politikai változások vajon harmóniában állnak egymással, vagy az egyik a másik mögött maradt? - Harmóniába kell, hogy hozzuk a két gondolatot: a gazdaságot és a politikát, mert mind a kettő tönkre van téve Magyarországon. De nagyon fontos egy pontra összpontosítanunk. Addig a magyar gazdaság nem indulhat el megújult útján, amíg a párt saját elhatározásai alapján felelőtlenül belenyúlkál a közös kasszába. Ha ezt meg tudjuk szüntetni, és eleve el tudjuk érni, hogy nem nyúlkálhat bele egyetlen párt sem a mi közös kasszánkba, akkor a gazdaságnak máris lehetősége van, hogy újraszerveződjön és induljon az új úton - de akkor ennél a pontnál a politikának is akkora változást kell hozni, amely együtt jár a politikai megújulással is. - Bizonyos aggodalmat vélek kicsendülni a tanácsaidból: a veszélyekre figyelmeztetve a magyar népet, a véráldozatokról beszélve. Mi a véleményed szerint a különbség a mai magyarországi hangulat, és az 56-os felkelés előtti hónapok hangulatával, fejleményével összehasonlítva? - Hát a nagy különbség az, hogy mögöttünk van - a magyar társadalom mögött van - az 1956-os magyar forradalom tapasztalata. És éppen azt tapasztalom én legalábbis a magam szempontjai alapján, hogy Magyarországon ma nem 56 előtti, forradalom előtti hangulat van, hanem inkább lehetne talán úgy érzékeltetni, hogy az 1848-as szabadságharc, forradalom előtti reformpolitikai hangulat van Magyarországon. Szóval a jó szándék az egész társadalomban benne van, és ezt kell nekünk támogatni, hogy megvalósuljon. - Szóval hiszel abban, hogy a történelem tanulságait le lehet vonni és nem követjük el ugyanazt a hibát? - Én hiszek ebben, de a nagyhatalmak, akin múlna, hogy mi ezt a hibát ne kövessük el, ők se kövessék el a saját hibáikat. - Na most ezzel kapcsolatban talán egy nehéz kérdés 56-ra visszagondolva, a saját szerepedre, ha bele tudod élni magadat az akkori helyzetbe, mennyire voltál optimista, hogy a népfelkelés sikerrel jár, hogy azt nem nyomják el tankokkal? - Hát talán nem jó a szó, hogy én optimista voltam. Én csak egy dolgot ismertem fel a forradalom, a fegyveres forradalom napjaiban. Azt, hogy a szovjet hatalom fegyveres erejével szemben mi túlságosan gyengék vagyunk, és másfelől pedig támogatást a törekvéseinkhez nem fogunk kapni. Ezért én a fegyveres harcok idején is politikai megoldásokat kerestem-javasoltam a magyar társadalomnak -, így kapcsolódok be a politikai életbe a forradalom alatt. És most a Szovjetunió figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy még van egy Rácz Sándor, aki 56-ban sem fegyveres megoldásokat keresett, hanem politikai megoldásokat, és azt szeretném elérni, ha a Szovjetunió utat találna hozzám, személy szerint, aki a magyar társadalom felé is egy kapcsolatot tud biztosítani, és együtt tudnánk a magyar társadalmi változásokban döntő lépéseket meghozni. Én tudom, hogy a mai változásokhoz is a Szovjetuniónak nagyon nagy köze van, épp ezért szeretném velük együtt ezt a lépéseket, ezt a változásokat megtenni. De feltétlenül hangsúlyozom, hogy a magyar nép érdekeinek megfelelően, illetve új meghatározásokban mondja ki a Szovjetunió, hogy milyen feltételek mellett hagyja el a szovjet hadsereg Magyarország területét, én meg megmondom azt, hogy ez a magyar társadalom föl tudja-e vállalni azokat a feltételeket. Én nagyon jól tudom, hogy az elkövetkezendő ezer évet is ott kell leélnünk, közös határon kell leélnünk, és a népeink között barátságnak, jó viszonynak kell kialakulni. A politikusok között pedig majd a népek fogják alakítani a szellemet - én bízom a jövőben ennyire. - Bár én is Magyarországon éltem át 1956-ot, különösen szeretném mégis hallani, hogy ma, amikor te valódi szerepedben október 23- ika, és valamikor, november elseje között voltál-e olyan optimista, hogy hitted, hogy győzhet a felkelés, és elérhetjük azt a célt, amit nyilván most remélsz, hogy lassan már elérhetjük? - Nézd én nem csak akkor voltam forradalmár, én a 32 év folyamán végig forradalmár maradtam, mert az eszméket és azokat az értékeket, amelyet a magyar forradalom a számomra felszínre hozott, én tisztának fogadtam el, tisztának éreztem, és a sajátomnak éreztem és vallottam - ezt nem most mondom, hanem benne van a vádiratomban, amit 1956 után állított össze az ügyészség. Na, most ha így vállaljuk föl a forradalmat, akkor nekünk nincs olyan gondunk, hogy győztes vagy vesztes a forradalmunk. Nekünk a forradalom céljait, értékeit kell megvalósítani az életünk folyamán mindig újra meg újra, mindennap ez a feladatunk az életünkben. Ezért én sosem éreztem, mert nem gondolkodtam ily módon. Most pedig, amikor annak vagyunk a tanúi, hogy a kommunista rendszer, a Szovjetunió kényszerül visszalépni a megítéléséből, hogy Magyarországon 1956-ban ellenforradalom volt, ma már ők is úgy fogalmaznak, hogy nem ellenforradalom, hanem népfölkelés. Nekünk ez nem azt jelenti, hogy túlságosan kell lelkesednünk, nekünk továbbra is ugyanolyan szerényen kell figyelnünk a történelem folyamát, és tenni mindennap a kötelességünket, hogy tovább segítsük a pártot azon az úton, hogy ismerje föl továbbra is, hogy hol követte el - a Szovjetunióval együtt - azokat a tévedéseket, történelmi és politikai tévedéseket, amelyek eddig irányították ezt a szemléletet. Túl sok áldozatunkba került nekünk ez, nem akarjuk semmiféle erőszakkal, vagy kényszerrel ezt a gondolatot megzavarni. Bízunk benne, hogy el tudunk jutni együtt - szovjet rendszer, Szovjetunió, kommunista párt és a magamfajta gondolkodású magyar társadalom - el tudunk jutni együtt arra a pontra, amikor valódi történelmi jelentőségében tudjuk fölvázolni majd az 1956-os magyar forradalmat. Én élőnek tekintem a forradalmat 1956-tól folyamatosan, és ma különösen fölélénkült ez a forradalmi hullám, mert a társadalmi alakulások - azért mert ilyen "fegyverrel" történnek, azért még forradalmiak lehetnek. Egy generáció számára azonban az az 56-os forradalom mégiscsak bukással végződött, bármennyire történelmi távlatban talán learatjuk annak gyümölcsét is..., de szeretném ha mégis visszatérnél ahhoz a kérdéshez, hogy voltál-e bármikor - ami visszapillantva most tévedésnek bizonyult, mert hiszen vérbe fojtották az 56-os forradalmat - volt-e azon a héten belül, azon a mámoros héten belül olyan nap, amikor hitted, hogy ott elérjük a célunkat: a demokráciát, a függetlenséget? - Én nem hittem benne. ) - Egyetlen ponton sem? - Egyetlen ponton sem, én egyetlenegy napon estem kétségbe a forradalom alatt. Emlékeim szerint egyetlenegy napon estem kétségbe, az pedig az 1956. november 4-ike hajnala, amikor megláttam azt a rettenetes tűzerőt, amivel rátámadtak Budapestre. Az kétségbeejtő volt. Utána két napig is kellett gondolkodnom, hogy hogyan is tovább? Hogyan lehet túlélni ezt? Kétségbeestem, de nem úgy estem kétségbe, hogy itt nincs tovább nekünk lehetőségünk tovább élni, tovább gondolkodni - tehát a kétségbeesés persze természetesnek hatott, hát úgy érzem, hogy az természetes volt, de az is természetes volt, hogy kerestük a tovább élés lehetőségét, mert a társadalomnak, a népnek tovább kell élni. És ma is ezt mondom a magyar társadalomnak, hogy jöhetnek és mehetnek kormányok és pártok, neki maradni kell, neki helyt kell állni és föl kell vállalni a következő évezredet. - Nyilván a változások összetevői sokrétűek: a kommunista vezetőktől, a technokratáktól, a munkásságtól, az értelmiségtől, a nyugati kölcsönöktől, a Szovjetunió magatartásától függ - de mégis, véleményed szerint melyik réteg szerepe a legdöntőbb? - Én a magyar társadalom szerepét egységesnek fogom föl. Mindannyiunk felelősségét szeretném hangsúlyozni - és itt nemcsak a határon belül élő magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világba szétszóródott magyarságot ugyanolyan felelősség terheli. Talán példának említeném, hogy körülbelül 80 év óta vesz részt a magyar menekültek sora az amerikai társadalom építésében. Miért ne lehetne igénye ennek a 80 éve itt élő nagyszámú magyarságnak arra, hogy az amerikai politika ma segítsen a magyar hazánk megsegítésében, a talpra állásában? Hát az itt élő magyaroknak első számú igénye ez lehet az amerikai hivatalos politikával szemben, és én ezt nagyon természetesnek tartom. - Az interjú vége felé járunk. Konkrétabban - rövid távon mondjuk - mennyire bízzunk a helyzet további javulásában? Vagy hosszú távon vajon milyen hosszú az a táv, amikor Magyarország talpra áll? - Két tényező befolyásolja ennek a folyamatnak a hosszúságát, az egyik a Szovjetunió szemléletéből fakad, a Gorbacsovéktól származó lehetőségek, amelyek többet kínálnak a magyar kommunista pártnak, mint amennyit a kommunista párt ebből a lehetőségekből ma fölvállal - és elsősorban ő akadályozza a magyar társadalom fejlődésének a lendületét. Mivel ezt fölismerte a társadalom is, és kívánja, hogy ezt a lendületet ne akadályozza a párt - tehát a pártnak kell visszavonulnia a hatalomból és a népből fakadó új politikai erőknek átadni a hatalmat. És, ha van kötelessége egy haladó gondolkodású kommunistának, akkor ma ez az első számú kötelessége a kommunistáknak Magyarországon: hogy ismerje föl, hogy ő akadályozza a társadalmi fejlődést, engedjen új utat, hogy ne kelljen ütközni társadalmilag, hogy ne áldozatok árán kerüljünk tovább, hanem vonuljon vissza a hatalomból. Ez a szerkesztett párt, ami ma a kommunista pártot jellemzi Magyarországon, soha nem működött pártként, ez nem is lesz képes működni pártként. Le kell bontani ezt az egész szerkezetet és újra kell alakítani, és olyan alapokra helyezni, hogy egy párt legyen a társadalomban - de nem úgy, hogy ő fölülről bele szarhasson akár a fegyveres testületek működésébe vagy működtetésébe, akár az alkotmányba, akár más társadalmi kérdésbe. Beleszólhat, de csak úgy, mint egy párt. Mert, ha nem úgy szólhat bele, hanem úgy, ahogy eddig tette, akkor pedig felelősséget kell neki vállalni, mint ahogy most az összes probléma az ő nyakukba hárul, mert ők hozták létre ezt az állapotot. - Így van. Befejezésül, volt-e mostanában valami érdekes élményed, tapasztalatod, amit elmesélhetnél a hallgatóinknak? - Hát nem tudom, hogy az én életemben mindennap van érdekes élmény és esemény, én nem tudom, mi lenne a legfontosabb a hallgatók számára? Hát talán ez az utolsó két és fél hónap, amit itt töltöttem az Egyesült Államokban, ez óriási lehetőség volt: újra megismerni ezt a nagy országot, és ennek a demokráciával és a gazdasággal való működtetését, és talán hogy hosszúra ne vigyem a szót, két nappal ezelőtt Chicagóban meglátogattam egy nagy gépkiállítást, amely egy teljesen új perspektívában mutatta meg az amerikai ipart, iparpolitikát és - mint hát magyar politikus, vagy hát politikusan gondolkodó munkásember rögtön átépítettem gondolataimat az én magyar hazámra - és remélem, hogy ebből a tapasztalatból sok újat tudok majd otthon megvalósítani, ha kéri a magyar társadalom a véleményemet. - Mi is nagyon reméljük, hogy az amerikai tapasztalatokból a magyarok is hasznukat látják és te vagy az egyik legjobb közvetítő ehhez. Nagyon szépen köszönöm az interjút, és remélem nagyon hamar ismét tudunk veled készíteni interjút. - Én megköszönöm az interjút is, és itt megköszönöm a magyar barátaimnak, akik támogatták anyagilag is ezt az utaztatást - hisz nem olcsó játék végigutazni Amerikát és mégis vállalták ezt az áldozatot, és minden magyarnak megköszönöm, aki odafigyelt erre az utazásra - mondanivalómra, mert azt hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy megtaláljuk egymás segítő kezét ebben a nagyon nehéz órában, amiben a magyar társadalom ma él. +++ 1989. május 1., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »