Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Szilágyi Sándorral
(Thassy Jenő) Vendégem Budapestről Szilágyi Sándor a Beszélő egyik szerkesztője, a független Menedék Bizottság és a Szabad Demokraták Szövetsége tagja, valamint a november 15-i, március 15-i tüntetések egyik szervezője, irodalmi kritikus. Sándor! - sokágú tevékenységed között legelsősorban a tüntetések érdekelnek. Miért fontosak ezek a tüntetések? - Az mindig is fontos volt, tulajdonképpen egy jó 10-15 éve mindig is voltak tüntetések, különösen március 15-én, de október 23-án is. Azt lehet mondani, hogy ezeken a tüntetéseken az emberek kifejezhették az akaratukat, megmutathatták, hogy igenis a társadalom és a hatalom az nem ugyanaz: mást akar a társadalom, mást akar a hatalom. Hogy a hatalom mit akar, röviden azt mondhatjuk, hogy a hatalmát megtartani. Hogy a társadalom mit akar? Szabad, független, demokratikus Magyarországot. Ez mindig is benne volt a tüntetésekben - és ezért fontos. Hogy a tavalyi év természetesen más volt, mint a megelőző évek, a tavalyi évben kezdtük tágítani a szabadság korlátait, kezdtük leépíteni ezeket a korlátokat. Sikerült elérnünk, hogy ebben az évben már törvény mondja ki azt az egyébként elvitathatatlan emberi jogunkat: igenis az utcán is jogunk van hallatni a szavunkat. - Nagy változás történt november és március 15. között? - A változás nem novemberben, hanem valamikor a tavalyi év kezdetén, nevezetesen a Magyar Demokrata Fórum megalakulásával kezdődött. Nagyon nagy volt ez a változás, nagyon gyors volt ez a változás. Személyes véleményem, hogy kicsit túl gyors is volt a változás. Mi egy év alatt annyit végeztünk, amit egyébként három- négy-öt év alatt kellett volna elvégezni. Tulajdonképpen ami történt az elmúlt egy évben az annyi, hogy az értelmiség különböző határozott véleményalkotó csoportjai megformálták magukat, megtalálták a maguk szervezeteit, megalakították a maguk politikai szervezeteit. Ennyi történt, ez nagyon fontos, kár hogy nem öt évvel ezelőtt kezdtük el ezt csinálni. Másrészt ami nem történt meg az az, hogy a társadalom - a szélesebb értelemben vett társadalom - az még mindig csendes. Azért csendes, mert még mindig fél, és sajnos azt kell mondanom, hogy még van is oka félni. - A nyugati vélemény, a kezdetnél az volt, hogy az ellenzék az tulajdonképpen egy kis csoport: a szamizdatnak az írói - és egy egészen kis kör, amit mozgatnak. Átalakult ez már egy sokkal szélesebb körű mozgalommá? - Azt lehet mondani, hogy az ellenzék, az eredeti ellenzék az valóban egy kis kör volt. Hát én tagja vagyok, úgyhogy nehezen beszélek erről, jobb volna hogyha... de talán van értelme annak is, hogy belülről megítéljem a mi helyzetünket. Én azt gondolom, hogy - most ezt kis öniróniával mondom - történelmi tettünk nem az volt, hogy olyan 1977-78 tájékán még alakítottuk a magunk szervezeteit, magunk kis, valóban párszemélyes szervezeteit és pár személyes folyóiratait és kiadóit - itt említhetném az AB Kiadót, Demszky Gábort az ABC kiadót: Nagy Jenőt, azóta az Áramlat Kiadó is működik, tehát több könyvkiadó és több folyóirat - nem ez volt igazából a nagy lépés, hanem az, hogy a lengyel puccs után mi nem hagytuk abba, amit elkezdtünk. Három évig a legjobb barátaink hülyének tartottak bennünket, hogy miért csináljátok, hiszen itt volt a szomszédban a Szolidaritás, tízmillió ember, és lám nem tudták elérni a célotokat, mit akartok ti itt, pár tucat ember? Akkor is azt mondtuk - én legalábbis azt mondtam -, hogy én nyugodtan akarok aludni, ezért csinálom ezt a dolgot. És most látom, hogy igenis értelme volt. - Mikor döbben rá á közvéleménynek a jó része arra, amire Te önmagad rájöttél álmatlan éjszakák után? - Hát nem lehet mondani, hogy a közvélemény ezt nem tudta, a közvélemény mindig is azt akarta, amit mi hangosan kimondtunk, csak azt a lépést nem tették meg. Aminek különböző okai vannak, én ebben most nem akarok elveszni. Hogy mikor döbbent rá? Nézd, 1956 után, ami az 1956-os forradalom megtorlásával történt azt mindenki tudta: hogy ezt a rendszert csak az erőszak tartja fenn. A külföldi, az orosz erőszak és a belföldi a munkásőrségen és az összes fegyveres erők birtoklásán alapuló erőszak. Az embereken apátia volt, tehetetlenségérzés, kiszolgáltatottság, de az, hogy mi mit akarunk, tehát hogy a társadalom, az emberek, az utca embere mit akar, az mindig is egyértelmű volt. Az, amit mi tavalyi és idei tüntetéseinkkel, a jelszavainkkal és most már a politikai programjainkkal és a beszédeinkkel kifejeztünk: szabad, független, demokratikus Magyarországot. Mi mit is akarhatnánk mást? Ha megkérdezel valakit, hogy akar-e egy megszállt, egypártrendszerű' diktatúrában élni, nyilván nem azt fogja mondani, hogy igen. - Térjünk rá a tüntetések specifikus hatására. Mi volt a novemberi tüntetésnek a hatása? - Én ezt nagyon fontosnak tartottam, ezt a Menedék Bizottság ~és a Románia Libera szervezte, a két független kis szervezet. Körülbelül 500-an jöttünk el. Annak idején betiltották - a törvény ellenére betiltották, abszolút törvénytelenül - és gumibottal szétverték, mint bizonyára hallgatóink tudják. Jelentőségét én két dologban látom. Az egyik az az, hogy megmutattuk, hogy a tüntetés, a demonstráció, a politikának az utcára való kivitele nem rendőri kérdés, hanem politikai kérdés -, tehát nem lehet rendőri úton belénk fojtani a szót. Másik jelentőségét én abban látom, hogy megmutattuk, hogy igenis a magyar népben, a magyar társadalomban él szolidaritás a román néppel és a román társadalommal. Nem Ceausescuval, és nem Grósz Károllyal. Tehát ahogy létezik szolidaritás az elnyomók között, ugyanúgy létezik az elnyomottak között is. Én ebben látom a jelentőségét. - És március 15.? - Hát március 15. az csodálatos dolog volt. Aki részt vett rajta, részt vett a tüntetésen az tudja. Sajnos aki a tévéből, rádióból, újságból akart értesülni, az nem. Alig mutatták... - És meghamisított képeket láttak... - Hát volt olyan is, sajnos - amiből egyébként az a tanulság származik, hogyha mi jövő tavasszal szabad választásokat akarunk, akkor igenis jogot kell formálnunk és meg kell teremtenünk, hogy a tömegközlési eszközöknek legalább egy része valóban a kezünkben legyen. Tarthatatlan az az állapot, hogy az adófizető állampolgár pénzén az MSZMP Politikai Bizottsága nevezi ki, vagy erősíti még állásukban - ami gyakorlatilag ugyanaz - a napilapok főszerkesztőit, a televízió elnökét, a rádió elnökét, de tovább mehetnék: a Tudományos Akadémia elnökét, az összes bankoknak, az összes banknak a legfelső vezetését, a kiemelt gyárak vezetését - ez, az úgynevezett nomenklatúra. Valami borzalmas neve van magyarul: "hatásköri ügylista", vagy nem tudom mi, ki sem tudom mondani. Ezt meg kell szüntetni még ebben az évben, különösen a médiának, tehát a tömegközlési eszközöknek a kommunista pártpropaganda-eszközként való használatát. Tudniillik szabad sajtó nélkül nincs szabad választás. De visszatérve a kérdésedre: jelentősége az volt, hogy nem kis nyomás után százezer ember jött ki az utcára, és azt amit már mondottam, hogy mi szabad, független, demokratikus Magyarországot akarunk, ezt kifejezésére juttatták az emberek és kifejezésre juttatták azt is, hogy nem a KISZ és az MSZMP és a Munkásőrség az, aminek a politikájával, vagy egyáltalán a létével egyetértenek - hiszen a Múzeumkertbe a legjobb indulatú becslésre is maximum 15 ezren mentek el - hanem igenis a független demokratikus szervezetekkel értenek egyet. - Egy újabb tüntetés készül, aminek szintén szervezője vagy, egyik szervezője. A június 16-i Nagy Imre és társainak a temetése. Mik a tervek erre? - Hát nagyon keveset tudok még erről mondani, mert az az igazság, hogy én 20-án eljöttem New Yorkba különböző okok miatt, és most fogok visszamenni. Beszéltünk már erről: valóban egy hasonló nagy, vagy talán még nagyobb demonstrációra készülünk, mint március 15-én, hiszen az 1956-os forradalom és annak megtorlása,olyan politikai kérdés, amely nem lehet csak az, MSZMP belügye. Na, most a kérdés maga, meg az egész esemény elég kényes. Két dologból tevődik össze: van egy kegyeleti része, és van egy politikai része. Természetesen a kettő egymásba játszik. Tehát én azt gondolom - de ezt még nem beszéltem meg a többi barátommal és különböző szervezetek képviselőivel, sem a családtagokkal - én úgy képzelem valahogy, hogy a 301-es parcellánál, tehát a temetőben, ahol a testeket, így kell mondanom, hogy elkaparták, ott kerülne sor a kegyeleti részre, ami a családtagokra és a Történelmi Igazságtétel Bizottságára tartozik. Ebbe a többi szervezetnek úgy érzem nincsen beleszólása. Természetesen minden technikai segítséget meg fogunk ehhez adni, hiszen nyilván nagyon sokan fognak eljönni erre az eseményre. De emellett június 16-án az utcán, valamelyik nagyobb köztéren, tehát vagy a Parlament előtt, vagy a Hősök terén, vagy nem tudom hol, igenis a társadalomnak, a független demokratikus szervezeteknek meg kell adni a lehetőséget, hogy a dolog politikai jelentőségéről is beszéljenek, tehát valamiféle politikai nagygyűlésre fog sor kerülni. Természetesen, mint említettem, a kegyelet és a politikum egymásba játszik, tehát nyilván a temetőbeli szertartásnak és emlékbeszédeknek is meglesz a maguk politikai felhangja, mint ahogy a mi politikai gyűlésünk középpontjában is a kegyeleti momentumok is helyet kapnak. Azt meg kell mondanom, amit már tudok, hogy az Inconnu csoport azért tervezi, hogy 350 kopjafát felállít a temetőben, amit én nagyon szép gesztusnak tartok., hiszen ezen a napon - június 16-án -nem csak Nagy Imrét és a közvetlen társait temetjük újra, hanem a forradalom összes mártírját. - A március 15-i ünnepség és a június 16-i ünnepség - innét szemlélve - úgy tűnik, hogy ezek új történelmi dátumok lesznek. Gondolom, hogy ez egy tartós dátuma lesz a magyar történelemnek. - Én azt gondolom, hogy igen. En azt gondolom, hogy valóban elindultunk-afelé, olyan szerencsés most különösen a nemzetközi helyzet és másfelől szigorúan annyira tragikusnak látszik az otthoni gazdasági helyzet, hogy emiatt aztán politikailag tarthatatlannak látszik az egypártrendszer és a szovjet megszállásnak a fenntartása. Tehát ezeknek a körülményeknek az egymásba játszása miatt valóban úgy gondolom, hogy történelmi esély van rá, hogy rövid távon egy átmeneti politikai és társadalmi berendezkedés alapjait kidolgozzuk, a független, demokratikus és szabad Magyarország felé. Tehát a válaszom az, hogy igen, látok erre történelmi esélyt. Nem zárom ki, hogy esetleg bukfencek nélkül történne, hiszen nem kis számú társadalmi erők, politikai erők érdekeltek abban, hogy ezt minden erővel megakadályozzák. A jó kis állások, egyéb javadalmak fűződnek ezekhez az érdekekhez, tehát itt még bukfencek elképzelhetőek, de én azt gondolom, hogyha Moszkvában nem változik a helyzet tartósan - tehát nem fordul meg -, akkor igenis képesek leszünk átalakítani ezt a kicsi országot egy normális méretű országgá. +++ 1989. április 25., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »