|
|
|
|
Személycserék
|
(Vadász János) Hovatovább amolyan krízis-stábbá alakul át az MSZMP Központi Bizottsága, mert alig múlik el olyan hét, amikor ne tartana ülést és hozna újabb és újabb határozatokat ez a testület, amely határozatok egy időn után - és mind rövidebb idő után - érdektelenné válnak, mert túlhaladja őket az az átalakulási folyamat, amelynek Magyarország a színhelye. Vagyis a magát vezetőnek kikiáltott párt - függetlenül attól, hogy a Szovjetunión kívül soha senki nem hatalmazta fel semmiféle ilyen szereppel - csak követni próbálja az eseményeket, reagál rájuk anélkül, hogy azok irányát képes lenne hathatósan megszabni. Ugyanakkor ez egy rendkívül megosztott belső harcokkal foglalkozó testület. A tavalyi nagy változás, Kádár kibuktatása, Grósz Károly főtitkárrá választása ilyen téren nem hozott változást, sőt ha lehet, erősödött a hatalmi harc a vezető testületen belül. A régóta beharangozott és sejtetett személyi változások, illetve legalábbis azok egy része most végre bekövetkezett. Azt hiszem, mindenki ismeri a tényeket, tehát egészen röviden a szerdai ülésen a Központi Bizottság - úgymond - újra választotta főtitkárnak Grósz Károlyt, és négy személyt eltávolított a Politikai Bizottságból. Ezek: Berecz János és Lukács János, a Központi Bizottság titkárai, akik egyébként az utóbbi pozíciót egyelőre megtartják, tovább Csehák Judit és Szabó István. Beválasztottak viszont a Politikai Bizottságba két új tagot: a Budapesti Pártbizottság első titkárát, Jassó Mihályt és a Csongrád megyei pártbizottság élén álló Vastagh Pált. Ily módon 11-ről 9-re csökkent a Politikai Bizottság tagjainak a száma. Az e heti Szerkesztők fórumát ennek az eseménynek szenteljük, ezeknek a változásoknak. A stúdióban két kollégám - Székely Gábor és Kezdi Pál - fejti ki a véleményét. Mindenekelőtt talán általánosabb formában szeretnék véleményeket hallani: mi idézte elő ezeket a változásokat, és minek a tünetei ezek a változások? Székely Gábor? - Véleményem szerint a párt tanácstalansága és megosztottsága. A pártnak a tanácstalansága és a megosztottsága az én szememben különösen a tavaly májusi pártértekezlet óta jelenlévő, és - ahogy említetted is bevezetődben - a párt vezető szervei szinte határozat-gyárrá változtak át: egymás után öntik azokat a határozatokat, amelyek már a megjelenés napján elvesztették időszerűségüket. A véleményem további része az lenne, hogy a személyi változásokat az is előidézte, hogy a pártvezetés kemény magja meg akart szabadulni a tehertételtől - elsősorban Berecz János személyétől. - Kézdi Pál? - A gazdasági és politikai válság egyre inkább az MSZMP-vel szembeni bizalmi válsággá mélyül. Az uralkodó párt maga is több jól elkülönülő szárnyra és csoportra tagolódott. Új tényezőként jelentek meg a közelmúltban a vidéki reformcsoportok, egyre erősödött a nyomásuk. Ezek egyre hangosabban követelik a párt megújulását. Nyíltan a plattformszabadságot akarják, ez pedig már frakciószabadságot is jelent. Nemcsak a sztálinista elvek, de a leninista elvek is teljesen kérdésessé váltak. Tehát maga a pártnak a lényege kérdőjeleződött meg. Az MSZMP viszont nem látja a kiutat, mert már maga is tudja, hogy eddig egy hibás utópiát erőltetett, és erre hivatkozva már nem igényelheti a hatalmat és a vezető szerepet. Az egyetlen kiút: szakítani mindazzal, amit eddig tűzzel-vassal hirdetett. Most az kellene elhitetni a társadalommal, hogy ő a legalkalmasabb demokrácia és a piacgazdálkodás bevezetésére - az a szervezet, amely ezt felszámolta, amely a polgári civilizációt hordozó szervezeteket az országból kiirtotta. A pártnak ebben a helyzetben át kellene adni a hatalmat a demokratikusan megválasztott népképviseleti szerveknek. Erre a történelmi lemondásra - az egyetlen nagy tettre, amit még megtehetne az országért - viszont nem hajlandó. Hogy azért mégis fenntartsa a megújulás látszatát, impotens pótcselekvésként a jól bevált személyi változások eszközéhez nyúlt: úgy tenni valamit, hogy ne változtassunk lehetőleg semmit. - Mielőtt általánosabb következtetésekhez jutunk, talán azt hiszem, célszerű, ha egyenként, személyeként is megvizsgáljuk, hogy ki minek köszönheti azt, hogy kikerült ebből a testületből - mármint a Politikai Bizottságból -, és ki az, aki bekerült, illetve minek tudható be, hogy éppen ő került be. Vegyük először a kibukottakat, és - mint Székely Gábor válasza is jelezte -, ezek között a legfontosabb változás kétségkívül Berecz Jánosé. - Vadász Jánosi Ha megengeded, akkor én talán Berecz János személyével foglalkoznék. - Igen, világos, hogy az ő menesztése a legfontosabb. Miért bukott meg? - Én ezt nagyon fontos jelzésnek tartom. Véleményem szerint azért, mert az utóbbi időben a Magyar Szocialista Munkáspárt sem vonhatta ki magát abból a történelmi átértékelésből, amely Magyarországon ma végbe megy. Közeledik június közepe, amikor az 1956-os forradalom vezető mártírjait el fogják temetni, és a pártnak ez egy nagyon nagy tehertétel lett volna, ha a Politikai Bizottságban ott ül az a Berecz János, aki még alig két-három évvel ezelőtt, amikor a forradalom 30. évfordulójáról emlékeztünk meg, akkor ország-világ előtt kiadta ugye mégegyszer azt a hírhedt könyvét "Az ellenforradalom tollal és fegyverrel"-t. Valami ilyen címe volt, és fellépett politikai bizottsági tagként a televízióban, és ott agitált amellett, hogy ami 1956 októberében Magyarországon lejátszódott, az igenis ellenforradalom volt; garázda, huligán elemek zavarkeltése, és igazolta a szovjet hadsereg november 4-iki beavatkozását. Úgy érzem, hogy ezt a tehertételt a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tovább nem viselhette el. - Ez nyilvánvalóan egy fontos ok lehetetett, de gondolok sokkal prózaibb okokra is. Az a körülmény, hogy annak idején - nem is volt olyan régen, mondjuk egy évvel ezelőtt - a Berecz és Grósz volt a két favorit az utódlási harcban, amikor még Kádár volt a főtitkár. Tehát Berecz volt az első számú riválisa Grósznak, és tudjuk, elég régi hagyomány kommunista pártoknál - ez alól Gorbacsov sem volt kivétel, akkor Romanovnak kellettt mennie -, hogy amikor valaki hatalomra kerül, az első dolga az, hogy mihamarabb megszabaduljon az egykori riválisától. Ahogy mondod Vadász János, valóban ez egy prózai ok, és ha megengeded, itt még kiegészíteném a gondolatodat azzal, hogy Berecz János az utóbbi egy esztendőben meglehetősen kaméleonszerűen viselkedett. Még egy évvel ezelőtt őt tekintette joggal a magyar közvélemény a Magyar Szocialista Munkáspárt visszahúzó - nevezzük konzervatív vagy maradi - szárnya vezéralakjának. S egyszerre mit vettünk észre? Lám Berecz beingázott a centrumba, utána pedig megpróbált a reform szószólójaként is fellépni. Berecz véleményem szerint ezzel a játékával elvesztette azt a tábort, ahová ő valóban tartozik, a maradi konzervatív tábort, mert bizalmatlanság keletkezett irányában, de a reformpártiak egy ilyen kaméleont nem fogadtak be. Úgy érzem, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy ettől a tehertételtől, ettől a Berecz tehertételtől a párt meg akart szabadulni. - Vagyis két szék között helyezkedve lecsücsült a földre. - Így van. Így van pontosan. - Kézdi Pál? - Egyetértek az elhangzottakkal, csupán kiegészítésül jegyezném meg, hogy a kibukott emberek feleslegessé váltak: Grósz áll az álreformerszárny élén, egy másik álreformer vezetőre valóban nem volt már szükség, ugyancsak nem volt szükség arra a Lukács Jánosra, aki esetleg a balszárny vezetőjeként vállhatott volna, vagy vált is Grósz versenytársává. Szabó István felett meg eljárt az idő: a mezőgazdasági politika, amit képviselt, megbukott. Új elgondolásokra van ezen a téren is szükség, és itt új emberekre. Csehák Judit a Berecz-vonalhoz tartozott. Részben annak is köszönhetette PB-tagságát, hogy nőként ő is a gyengébb nemet képviselte a legfelsőbb vezetésben. Bukását elősegíthette az is, hogy az egészségügyi és a szociálpolitika terén nagyon sok súlyos hibát követett el. - Ami a gyógyszer árakat illeti például - hogy egy prózai példát említsek -, és az a hatás, amit ez a társadalom körében keltett... - És hát Csehák Judit nem tett valami nagy képességekről tanúbizonyságot, valljuk be. - Az előző kormányban ugye miniszterelnök-helyettes is volt. Szerintem ő volt a dísznő itt ebben a párthierarchiában, de hát tehetséget, képességet - úgy érzem - nem árult el. Nem tudom, nektek is ez a véleményetek? - És az, ahogy - itt Szabó Istvánra gondolok elsősorban, de Csehák Judit is idetartozik - tulajdonképpen mind a ketten a Kádár-korszak jellegzetes termékei, mint vezető figurák... Tehát remélve mondom: egy letűnő, vagy letűnt korszaknak az termékei mind a ketten. Tehát a vezetés érezte azt, hogy ezektől talán mint szimbólumoktól is, amit képviselnek talán tanácsos megszabadulni, mint terhes örökségtől. - Ami az új embereket illeti, hát nagyon sokan nincsenek. Kettőről van szó: Jassó Mihályról és Vastagh Pálról. Mi a benyomásotok, mit képviselnek? - Én úgy gondolom, hogy Jassó Mihály egyértelműen a Grósz-vonalat képviseli: ő a Grósz embere. És Vastagh Pál, az egyelőre nem teljesen nyitott könyv, de úgy tudjuk, hogy reformpárti, úgy tudjuk, hogy mint képzett jogtudós, jogászprofesszor igen felkészülten és jól tudja elemezni a jelenlegi magyar társadalomnak a problémáit. Tehát elképzelhető, hogy személyben egy embert kapott a Grósz-tábor és egy embert kapott a Pozsgay-tábor. - A reformista szárny is. - De ez - hangsúlyozom - az én elképzelésem, és egyelőre nem tudom semmivel alátámasztani. - Hát valamivel talán lehet: mondjuk, figyelemre méltó a Vastagh Pál esetében ez a meteorszerű felemelkedés, hiszen csak decemberben lett első titkára a Csongrád megyei pártbizottságnak. És Csongrád már előtte is, de azóta különösen egy amolyan kis reformista központ hírében áll. A Csongrád megyei MSZMP Reformkör a közelmúltban egy érdekes memorandumot küldött a pártvezetőségnek - ilyen értelemben. És jellegzetes az, hogy most, hogy tagja a Központi Bizottságnak, egy időben választották a Központi Bizottság tagjává és egycsapásra a Politikai Bizottság tagjává is. - Ha szabad itt ehhez a két személyhez hozzászólnom - Jassóhoz és Vastaghhoz -, én egy olyan jelenséget is látok, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt kétségbeesetten keresi a kádereit. Ezért van az, hogy például Vastagh még a Központi Bizottságnak sem volt tagja, és már avanzsált abba a Politikai Bizottságba, ahová már csak veterán politikusok szoktak a párt régi, szép idejében ugye bekerülni. A párt kutat, keres ilyen új titánokat, menedzser típusú embereket és főleg olyanokat, akiknek a múltjuk még ... - hogy úgy mondjam, tiszta lappal indulnak. (Többen egyszerre beszélnek.) - A párt keresi ezeket az embereit, akiket a nép elé mint menedzsert, mint dinamikus vezetőket állíthat. De félek, hogy ugyanúgy fogunk járni ezekkel is... Emlékezzetek vissza, pár évvel ezelőtt: a párt csodakádere, Kapolyi László majd rendbe hozza az ipart. - A csúcsminiszter Medgyessy Péter - azt mondották majd miniszterelnök lesz. Hol vannak ezek az emberek? Jó, megvannak még, de lám, egyik sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Félek, hogy Jassó és Vastagh sem fogja. - Illetve ezek az emberek egy kicsit most a körülmények áldozatai is - mondhatni - a képességeiktől vagy esetleges szándékaiktól függetlenül is. Na most, összességében próbáljuk összefoglalni, hogy ez a változás mit jelenthet. Megpróbálom leegyszerűsíteni: lehet-e azt mondani, hogy Grósz erősödött meg? Ez - mondjuk - az eredője ezeknek a változásoknak, vagy pedig a reformszárnynak az előtérbe kerüléséről beszélhetünk inkább? (folyt.)
1989. április 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Személycserék - 1. folyt.
|
- Egész röviden azt szeretném mondani: a reformista szárny a jelek szerint nem gyengült, de nem is vette át a vezetést. Az a tény, hogy a Grósz-szárny viszont megszabadult terhessé vált riválisaitól és magukat részben már lejáratott tagjaitól, ez önmagában siker. De a legnagyobb sikert az jelenti a Grósz-szárny számára, hogy a reformszárnnyal szemben meg tudta őrizni vezető szerepét a hatalom legfelsőbb szerveiben is. Ennek a szárnynak viszont - ez egy álreformszárny - egyetlen programja az, hogy mindent elkövetni ahhoz, hogy az MSZMP hatalmon maradhasson. És ha azokat a radikális változásokat, amelyek útjában állnak a valódi reformoknak, és amelyek akadályozzák, hogy az ország a gazdasági és társadalmi válságból kikerüljön, azt csak úgy lehetne megoldani, ha egy erre a társadalmi operációra, azaz az MSZMP és az állam szétoperálására sor kerülne, és ezt káosznak nevezni méltatlan, és ezzel ijesztgetni a társadalmat méltatlan. Tehát én úgy látom, hogy jelenleg egy patthelyzet alakult ki, amelyben önmagában az is győzelem, hogy még mindig megtartotta dominanciáját a Grósz-féle álreformerszárny, és az igazi reformerek pedig még mindig csak másodhegedűsök. - Persze ez már spekuláció, de talán ilyen helyzetben érdemes spekulálni is. Én most arra gondolok, hogy van egy változás, amit ezek talán nem is gondoltok: amit eredményezett ez az ülés, hogy eddig nagyjából lehetett azt mondani, hogy van egy valamiféle centrum - amit úgy neveztél Kezdi Pál, hogy az álreformszárny -, és ezt képviselte Grósz, mondjuk, a hatalom szempontjából eléggé helyesen, mert a mindenkori pártfőtitkár akkor áll jó helyen, ha a centrumban helyezkedik el és azt képviseli. - Így van. - És volt egy konzervatív szárny - amellett persze nem lehet élesen meghúzni a körvonalat -, amit képviselt mondjuk a Szabó István, a Kádár-rendszernek a régi terméke és Berecz, a régi örökség képviselője függetlenül az utóbbi helyezkedésétől, és volt egy talán világosabban megkülönböztethető reformszárny: Pozsgay, Nyers Rezső és így tovább. És most, a változások után valahogy úgy érzem, hogy most ez a hármasság megszűnt. Most két oldal van: van az álrerorm-szárny élén Grósszal, és erősebb ugyan, mint a reformszárny, de a reformszárny is némileg megerősödött. És nincs centrum. És ha viszont nincs centrum, akkor a reformszárnnyal szembeni szárny, vagy a másik szárny óhatatlanul a konzervatív szerepkörbe kerül - akár tetszik neki, akár nem. Mi erről a véleményetek? - Valóban így van. Én mégis azt mondom, hogy a centrum megszűnte nyereséget jelent és a reformereket erősíti, mert tisztázódtak a frontvonalak. Ez az én véleményem. Itt most már két fő platformmal hogy én is ezt a divatos pártzsargont használjam - állunk szemben. És most már a mérleg nyelve nincs középen: itt most már két tábor áll egymással szemben, és van egy olyan érzésem, hogy az idő a reformszárnynak dolgozik. Én nem siratom a centrum megszűntét. - Na én sem. Most van egy vélemény - ezt nyugati lapokban olvastam -, hogy a reformszárny azzal a gondolattal foglalkozott, vagy foglalkozik, vagy voltak ilyen elképzelések, hogyha nem sikerül az elképzeléseit érvényesítenie, akkor leszakad az MSZMP-ből és egy új pártot alakít. Elképzelhető az, de ez a vélemény, hogy a reformszárnynak tettek némi kis engedményeket, hogy ezt a veszélyt csökkentsék vagy elkerüljék, megelőzzék. - Én úgy látom, hogy valóban, ez a hármas felállásból kettes felállássá való átalakulás, ez megnehezíti Grósz számára, hogy továbbra is ilyen ingadozó magatartást tanúsítson. Színvallásra kényszerítik, és ezáltal a frontok tisztázódnak. Ez valóban hosszú távon elősegítheti a reformszárnynak a megerősödését. Ugyanakkor én úgy látom, hogy a reformszárnynak a jövője nem teljesen ettől a belső harctól függ, és nem is csak attól, hogy milyenek a magyar társadalmon belül a fejlemények, hanem igenis függ attól, hogy Moszkvában hogyan alakulnak a dolgok, amire egy nagyon jó jelzés volt az a bizonyos Pravda-cikk, amely teljesen - mondhatom, hogy andropovi vagy akár brezsnyevi, régi stílusban - figyelmeztet arra, hogy ugye a kommunistáknak megint miféle ellenforradalmi veszéllyel kell a mai Magyarországon szembenézni. Igenis addig, amíg Gorbacsov tudja vinni a jelenlegi vonalát, addig a magyar reformszárny is - hogy úgy mondjam - védett helyzetben van. De abban a pillanatban, ha ez a Pravda-cikk és azok, akik emögött a Pravda-cikk mögött állnak dominanciába kerülnek a szovjet vezetésen belül, akkor sajnos a magyar párt reformszárnya is bajba kerülhet. - Én is egyetértek Kézdi Pállal abban, hogy a magyar kibontakozás sorsa - ennek a kulcsa Moszkvában van - Gorbacsov helyzetétől függ, és én is aggodalommal értesültem, olvastam ezt a Pravda-cikket, hogy Moszkvában még ilyen hangok a párt központi lapjában megszólalhatnak. Tehát én is ismétlem: amíg Gorbacsov a helyén van és erősen tartja a pozícióját, addig én nem féltem a magyar reformereket, addig van valami támaszuk. - A beszélgetésünk elején már szó volt arról, hogy itt a vezetés - beleértve Grószt is - meg akart a kádári-korszak bizonyos képviselőitől szabadulni, akiket egyszerűen politikai koloncnak, öntehernek tekintett - lásd Csehák Judit és lásd elsősorban Szabó István, akinek a távozásával talán a magyar mezőgazdaságban bizony a megérett és égetően szükséges reformok talán mégiscsak kibontakozhatnak -, de ez óhatatlanul rányitja a figyelmet a kádári korszak első számú képviselőjére, és ez természetesen maga Kádár János. A párt szóvivője közölte a budapesti rádióban, hogy Kádár - noha most is valami betegségével bajlódik - részben ott volt a tanácskozás egy bizonyos szakaszában. Megjelent, de érdemileg tulajdonképpen nem vett benne részt. Az emberben fölmerül óhatatlanul a kérdés, hogy ha meg akarnak szabadulni ettől a terhes örökségtől, miért nem szabadulnak meg attól, aki nevet adott ennek a korszaknak - Kádár Jánostól. Végeredményben egy öreg, beteg emberről van szó, aki politikailag megbukott, a korszaka lejárt. Az óra mindenképpen lejárt Kádár számára. Miért tartják ebben a pártelnöki funkcióban? Mi értelme van ennek? Milyen meggondolások? - Én úgy gondolom, hogy talán a legfőbb ok az, hogy ez az MSZMP a Kádár Jánosnak a pártja. Ő alapította, ő nevelte fel, úgyhogy ez egy nagyon nehéz... - Mindenki számára örökös ... - Így van. Ezek az MSZMP-sek, ezek mind Kádár gyermekei. Mind valahol ő, vagy az ő beosztottjai emelték ki ezeket az embereket, indították el pártkarrierjükön. És nagyon nehéz a pártnak eme karizmatikus szülőapjával teljes mértékben szembe fordulni. Úgyhogy nyilvánvalóan nagyon jó lenne ennek az MSZMP-nek, ha a Kádár János fizikailag már nem létezne. De hát viszont létezik, és így ezzel, mint valami szükségszerű hátránnyal együtt kell élni. - Igen. Kézdi Pál ezek szerint azt akarod mondani, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt tulajdonképpen Kádár Jánosnak köszönheti a legitimitását. Abban a pillanatban, hogy Kádár nem létezik, nincs hova visszanyúlni. Maholnap már Kádár az lesz, mint a szovjet párt számára Lenin ugye, ahonnan minden mindig elindul. Hát most ha Kádár János, korunknak ez a nagy anakronizmusa leköszönne a párt éléről, akkor szerintem komoly válság keletkezne a párt soraiban, nem az ország számára, a párt számára. Úgyhogy gondolom, hogy ezért tartják így mesterségesen a politikai életben Kádár Jánost. - És gondolom, a pártnak a konzervatív szárnya - most elsősorban alacsonyabb szintekre is gondolok -, maga a Központi Bizottságnak a zöme, hát ott még mindig a kádáristák vannak többségben, illetve azok, akik már vezető pozícióba kerültek Kádár alatt, és ezeknek közvetlen érdekük fűződik ahhoz, hogy szimbólumként ez az ember az élen megmaradjon. - Emlékezhetünk arra, hogy tavaly májusban, amikor a nagy fordulat, legalábbis személyi viszonylatban bekövetkezett az MSZMP-ben - az a bizonyos pártértekezlet, amikor nem is tudom, hány embertől váltak meg, 7- vagy 8-tól egyszerre és Grósz lett a főnök -, valóban a magyar társadalomban akkor lehetett tapasztalni, hogy voltak pozitív várakozások. Nagy illúziók nem, de azért mégis fűztek hozzá pozitív várakozásokat, s az emberek örültek ennek, a fordulatot, nagyon fontosnak tekintették. Lehet-e azt mondani, hogy ez vonatkozik-e a mostani változásokra is, vagy pedig arról van inkább szó, hogy a társadalom szemében mindez már meglehetősen érdektelenné válik, és nem sokat törődnek vele, hogy miféle személycserékre kerül sor? Székely Gábor? - Röviden, mert Kézdi Pálnak nyilván lesz hosszabb mondanivalója róla. Én azt mondom, hogy a pozitív várakozásokban - amelyeket Vadász János említettél - tavaly májusban még meg volt, de ez ma már nincs meg. A nép csalódott: majdnem egy év telt el a pártértekezlet óta, a magyar nép semelyik várakozása, reménye nem vált be. Áremelkedések, gazdasági stagnálás, mi több, romlás következett be, úgyhogy én nem hiszem, hogy a magyar nép e mostani változáshoz nagy reményeket fűzne. - Illetve talán nem is tulajdonít fontosságot neki (Többen egyszerre beszélnek.) - Mi most itt akadémikusan megbeszéltük, hogy... (többen beszélnek).., de azt hiszem, hogy a magyar nép - nagyon helyesen - nem ezen a szinten, hanem mindennapi élete szintjén fogja ezeket a változásokat számon kérni. - Úgy gondolom, hogy világossá vált, hogy ez a pártvezetés lényegében egy megreformált kommunista diktatúrát akar, nem pedig egy valódi demokráciát, valódi piacgazdálkodással. Az összes tevékenysége abból állt, hogy azt az egyetlen egyet tette meg tűzzel, vassal, körömmel, hogy ragaszkodott a hatalomhoz, és ez az egyetlen egy az oka annak, hogy nem lehet végrehajtani a tulajdonreformot, tehát a tulajdonszabadság visszaállítását. Tulajdonszabadság visszaállítása nélkül nem lehet megteremteni a piacgazdálkodást, piacgazdálkodás nélkül nem lehet megteremteni a válságból való ki jutást. A piacgazdálkodás Megteremtésének a valódi demokrácia lenne a helyreállítása, és pontosan ennek a valódi demokráciának a helyreállítását akadályozza az MSZMP jelenlegi vezetése, s az összes politikai erőfeszítése arra megy rá, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen a politikai előjogaiból feladni, és továbbra is megőrizhesse a hatalmi pozícióit. - Ez az egyetlen programja van. És ez az egyetlen program akadályozza, hogy az ország a válságból kikerüljön. Egyetlen dolgot tehetne az MSZMP a magyar népért: hogy lemond a hatalomról. Egy felelőtlen párt felelősségre vonását nem bizonyos . emberek cseréje jelenti, hanem a felelőtlen pártot csak úgy lehet felelősségre vonni, hogy ezt az intézményt, amelyik kialakította ezt az csődbejutott rendszert, ezt az intézményt fenntartó pártot el kell mozdítani a hatalomból. A párt felelősségre vonása a párt hatalomból való eltávolítását jelenti. - És még egy benyomást fűzök mindehhez: hogy tekintettel a tavaly bekövetkezett változásokra a Politikai Bizottság összetételében, amely valóban formailag egy nagyon radikális változás volt, rendkívül az, és akkor az emberek joggal mondhatták: erre most szükség volt, ezen túl kellett esni. Most már a dolgoknak, be kell következnie bizonyos javulásnak, intézkedésnek a gazdasági életben, a kibontakozásnak világosan meg kell indulnia. És ehelyett az történik, hogy a társadalom helyzete romlik, a problémák nem oldódnak meg, a gazdasági helyzet mind súlyosabbá válik, a terhek növekszenek, és most egy ilyen helyzetben az emberek már várják, hogy valóban hathatós lépések történjenek a gazdasági és politikai kibontakozás érdekében. És akkor megint személyi harcok megnyilvánulásairól, személycserékről hallanak, ami tulajdonképpen megerősíti azt a meggyőződésüket, hogy ez a társaság semmiféle vezető szerepre nem képes, a saját belső harcaival van továbbra is elfoglalva. Megköszönöm mind a kettőtöknek a részvételt ebben a beszélgetésben. +++
1989. április 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|