Rendszerváltás és az MTI

	Személyi változások
London, 1989. április 15. (BBC, Esti panoráma) - Ezen a héten ismét fokozott figyelem követte itt Londonban, Angliában a magyarországi változásokat. Nagy érdeklődést keltett a Politikai Bizottságban történt személyi változás. Véget vetett a találgatásoknak, de további kérdések felvetésére is alkalmat adott, hogy tulajdonképpen mit is jelentenek a személycserék. Lesz-e a Magyar Szocialista Munkáspárton belül szakadás? Elképzelhető-e hogy ezzel, mármint a személyi változásokkal a Politikai Bizottságban lehetőség van arra, hogy a párt reformszárnya önálló politikai pártként kezd el működni. A magyarországi változásoknak mindenképpen nagy jelentőséget ad annak a bejelentése is, hogy Magyarországon nyugati határán a vasfüggöny lebontását megkezdik. A kerekasztal mellett munkatársunk Jotisky László és a londoni Magyar Október Sajtószolgálat szerkesztője, Krassó György, s telefonon Amerikából Tőkés Rudolf csatlakozik a kerekasztalhoz. Tőkés Rudolf a Connecticut Egyetemen politikai tudományok tanára. Mindenekelőtt tehát érdemes-e egyáltalán jelentőséget tulajdonítani a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságában történt személyváltozásoknak? Tőkés Rudolf? - Én erre, úgy válaszolnék, hogy olyan szempontból érdemes erről beszélgetni, mintha ezeket a személyi változásokat egy mérföldkőnek tekintjük, körülbelül félúton a februári Központi Bizottsági döntés többpártrendszert támogató döntése, a magyar októbert újra értékelő döntése és egy nyílt párszakadás között. Ez alatt én azt értem, hogy a Központi Bizottság eddig képtelen volt megemészteni, illetőleg feldolgozni ennek a döntésnek gyakorlati következményeit. Másodszor pedig úgy látom, hogy a Központi Bizottságon belül súlyos tudatzavar van: még mai napig nem látták be, hogy a létező politikai irányító rendszer teljesen tönkrement, és képtelen kezelni a létező gazdasági és társadalmi problémákat. Továbbá úgy tűnik nekem, hogy a Központi Bizottság van olyan erős, hogy vétózni tud dolgokat, mint például egyes személyek újraválasztását a Politikai Bizottságba, de azt nem tudja, hogy dönteni tud. Tehát változásokat képtelen eszközölni. És végül csak egy mondat a tíz további KB-tag kooptálására ebbe a testületbe: én úgy látom, hogy a tíz új tag az gyakorlatilag csak felhígította a létező mocsárt, de semmiféle minőségi változást nem jelent a Központi Bizottság döntőképességével kapcsolatban. Én így látom. - Krassó György? - Hát Tőkés Rudolffal teljesen egyetértek abban, hogy megmutatja ez a döntés is a párt határozat- és döntésképtelenségét és a pártban mutatkozó belső ellentmondásokat. Néhány dologban azonban vitatkoznék. Tőkés Rudolf úgy látja, hogy ez egy előre tett lépés volt, jóllehet egy nem elégséges lépés - ha jól értettem -, amely a párt esetleges kettészakadása felé mutat. Én még ennyi jelentőséget se tulajdonítanék neki. Akárhogy nézem ezeket a neveket, akik kiestek és azokat akik bejöttek helyettük, én semmiféle irányát nem látom ennek a változásnak. Négy személy esett ugye ki: Berecz, Lukács János, Csehák Judit és Szabó István. Ezt a négy embert nem tudjuk se úgy elhelyezni, mint a reformistáknak a támogatóit, se pedig úgy, mint a konzervatív vonal híveit. Berecz ugyan régen, néhány évvel ezelőtt egyértelműen konzervatív volt, és voltaképpen Grósz-Berecz párosról beszéltek akkor, de ez nagyon megváltozott és az utóbbi egy-két évben sokszor Pozsgaynál is radikálisabb húrokat pengetett, nyilván azért, hogy a pozícióját menteni próbálja, ami azonban a jelek szerint nem sikerült. Nem is sikerülhetett, hiszen egész politikai karrierje az 1956-ot ellenforradalomként értékelő propagandamunkáira van alapozva. Nem akarok részletesen a másik három személy életrajzába belemenni, de biztos, hogy a négy eltávozásával nem változott meg egyik irányban sem az egyensúly. Mármost két személyt hoztak be helyettük: az egyik Jassó Mihály, a másik pedig Vastagh Pál. Úgy néz ki, hogy egész gondosan mérlegelték, hogy az egyensúly megmaradjon. Jassó Mihály, aki a budapesti pártbizottság első titkára, csaknem bizonyos, hogy Grósz Károlynak az embere, míg Vastagh Pál, aki a Komócsin Társaság kitakarítása után került a Csongrád megyei pártbizottság élére, minden jel arra mutat, hogy a ő reformoknak és személy szerint Pozsgay Imrének híve. Így tehát én nem látok változást, inkább csak egy tisztulást, hogy néhány ilyen ingadozó és kiszámíthatatlan elem kiesett, és a Politikai Bizottság csaknem pontosan - csak a páratlan szám miatt pontatlan - kettéoszlik reformistákra és konzervatívokra. Még egy apró helyesbítést hadd tegyek: a tíz személyt ugye nem a Politikai Bizottságba, hanem a Központi Bizottságba kooptálták - az is felhígult ugyan, de az amúgy is egy nagyon nagy létszámú társaság -, és ez a tíz személy is úgy van összeállítva, hogy - most anélkül, tényleg hogy ebbe így belemennék - itt is egyforma arányban vannak képviselve a reformisták és a konzervatívok. - Most Jotisky László, aki nemrég tért vissza Magyarországról: - És talán éppen azért, mert nemrég jöttem vissza Magyarországról, és lehetséges, hogy talán túl nagy hatást is gyakorolt rám az, amit ott rövid idő alatt tapasztaltam, nekem az az érzésem, egyrészt egyetértek az előttem szólókkal abban, hogy ennek a személyi változásnak nagy jelentősége nincs. Másrészt pedig valahogy az az érzésem, most már úgyszólván semmiféle személyi változásnak jelentősége nincs az MSZMP-ben. Annak lesz majd jelentősége, ha és amikor bekövetkezik az MSZMP kettészakadása. Jelentősége lesz annak, hogy melyik része az MSZMP-nek marad benne és melyik része alakit külön pártot. És jelentősége lesz annak, hogy a reformista szárny, amelyik majd ebből a szakadásból kikerül, mennyire marad erős? Szóval, ha ők szakadnak ki, vagy a fundamentalisták szakadnak ki, ez bizonyos fokig indikációja lesz annak, hogy a reformszárny mennyire erős. Hogyha egy ilyen reformszárny nagyon erős marad, akkor ez egy majdani választáson garantálhatja az MSZMP-nek a helyét a kormányban és a tárgyalóasztalnál. Ha nem, akkor egészen különleges eseményekre lehet számítani. De abban egyetértek Tőkés Rudolffal és Krassó Györggyel, hogy ezek a személyi változások önmagukban sokat nem jelentenek. - A nyugati sajtóban, helyesebben az angliai sajtóban és a hírközlő szervekben a kommentárok megoszlanak e tekintetben. Voltak olyanok, amelyek ezt eredményként könyvelték el, ezeket a személyi változásokat, és azok személyek, akiket a BBC meginterjúvolt az esemény után - magyarországi politikusok, hivatalos személyek és nem hivatalos személyek - bizonyos bizakodással, vagy nagyobb, bizakodással néztek a jövőbe, hogy ezek a változások inkább lehetővé teszik a reformokat, mint ez lehetséges volt eddig. - Tőkés Rudolf döntésképtelenségről beszélt ami a Politikai Bizottságot illeti. Gondolja, hogy ez a reformokat is akadályozza? - Természetesen, ez magától értetődő - úgy hiszem -, hiszen az igazi probléma az, hogy az MSZMP-n belül az a bizonyos reformszárny, a reformkörök nagyon messze vannak attól, hogy az általuk képviselt értékeket és gondolatokat a Központi Bizottság többsége támogassa. Ez az egyik. A másik az - visszatérve majd szabad egy pillanatra Berecz Jánosra és Lukácsra -, azt hiszem nem érdektelen egy kis kriminológiát használni, hogy mind a két úr, hát ugye elvesztette Központi Bizottsági titkárságát, és ezzel Grósz Károly maradt meg egyedül, aki egyrészt a titkárságot vezeti, másrészt a pártot vezeti. Szóval ilyen szempontból mondjuk valóban letisztult a helyzet. Egy további gondolat részemről az lenne, hogy az egész magyar pártvezetés most - összehasonlító perspektivikus szempontból - lépéshátrányban van lengyel kollégáikkal szemben, és azt hiszem, ez nem véletlen, hogy a lengyelországi áttörés így-úgy, ahogy megtörtént, tehát a Szolidaritás és a rendszer között. Ennek Magyarországon még a horizonton sincsen egy akármifajta megfelelője. így úgy érzem, hogy amit Grósz tett, az talán - ha úgy tetszik - egy pártkonferenciát megelőző lépést próbált összehozni. Tehát, hogy a pártszakadás, ha az megtörténik, akkor a többségben feltehetően a Grósz által képviselt szárny - melyet esetleg Pozsgay Imre támogatna - ha összehoz egy pártkonferenciát, az lenne az alkalom arra, hogy az óhitűeket, a konzervatívokat, sztálinistákat eltávolítsák a pártból, és a ugyanakkor a létező pártot megmentsék, valamint egy szervezett egységet. - Londoni stúdióban azokra, amit Tőkés Rudolf mondott Krassó György megemelte szemöldökét. Vajon miért? - Remélem, hogy nem tévedek, de azért legjobb tudomásom szerint Berecz János nem vesztette el Központi Bizottsági titkári pozícióját, hanem megmaradt annak, sőt politikai szerep... - Megtartotta a titkárságot, bocsánat! - Lemondott. - El vagyok maradva egy szemináriummal, ahogy ezt mondják. Én csak odáig tudtam, ettől nem fosztották meg. Mindenképp úgy látszik, hogy politikai szereplését tovább próbálja folytatni. Én ma hallottam Budapestről, hogy állítólag a mai kecskeméti reform-műhely gyűlésen ő is az egyik felszólaló lesz, sőt Aczél György is. - Már ma helyesebben csak szemlélő. Az érdeklődőként szemléli az események menetét. - Nem lesz felszólaló, akkor ezt rosszul mondták a barátaim. Mármost, ami Lukács Jánost illeti, ő igaz, hogy elveszítette a Központi Bizottsági titkári beosztását - azt hiszem, ilyen szervezési kérdésekért lehetett ő felelős, hiszen erről tartott beszámolót korábban -, viszont olyan hírek vannak, hogy ő lesz a Központi Ellenőrző Bizottságnak az elnöke, ami ugyancsak egy igen nagy és jelentős funkció, tehát őt sem lehet még leírni. Néhány szó a pártszakadásról. Hát tényleg az a kérdés, hogy ha ilyesmi egyáltalán sorra kerül - én egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy megtörténik, jóllehet igen sok szó van erről még a magyar sajtóban is -, hogy ebben az esetben ki szakad ki. Tehát melyik csoport marad a hivatalos párt? Minthogy ezt a kérdést a jelenlegi felállásban nem lehet eldönteni, éppen a legfelső vezetésben való egyensúly miatt, hiszen egy szinttel lejjebb már a konzervatívok vannak többségben a Központi Bizottságban. Még egy szinttel lejjebb, a párttagság körében lehetséges, hogy a reformok hívei - ezt nem lehet biztosan tudni, a társadalomról talán feltételezni lehet -, tehát ilyen helyzetben nyilván mindkét fél várni akar addig, amíg úgy látja, hogy az idő megoldja számára, hogy ő legyen többségben. A mai kecskeméti tanácskozást egyébként egy fontos lépésnek érzem arra, hogy a reformszárny valamilyen módon hát megszervezze magát, sőt kibővítse valahogy a kapcsolatait, hiszen nem párttag résztvevői is lesznek ennek a tanácskozásnak. (folyt.) 1989. április 15., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Személyi változások - 1. folyt.
- Jotisky László, mindezekhez? - Én inkább oda szeretnék visszatérni egy pillanatra, amit Tőkés Rudolf mondott, összehasonlítva a lengyelországi és magyarországi helyzetet, ahol ugye Lengyelországban hát a párt egyezkedik a Szolidaritással. Én azt hiszem, hogy Magyarország, ha lépéshátrányban van Lengyelországgal szemben, és úgy látszik, hogy van, akkor ez inkább annak tudható be, hogy Magyarországon nincs a Szolidaritáshoz hasonlítható politikai formáció. Úgy képzelem, hogy egyrészt még jó ideig kellene várni, talán nagyon sokáig, amíg lesz, mert Magyarországon nem is úgy néz ki a helyzet, mint hogyha egy ilyen aránylag monolitikus ellenzéki csoport kialakulna, amelyiknek a súlya és puszta méretei akkorák, mint a Szolidaritásé. Másrészt pedig lehetséges, hogy a magyarországi légkörben erre nincs is meg az igény. Lehetséges, hogy ez a lépéshátrány bizonyos fokig lépéselőnyt is jelent. Lehetséges, hogy azt jelenti, hogy Magyarországon valami csoda folytán sikerül átugrani ezt a szakaszt, ahol egy monolitikus párttal egy monolitikus ellenzéknek kell szemben állnia, és talán a párt sem elég monolitikus most már ahhoz, hogy az ellenzéknek szüksége legyen erre a fajta mindenáron való egységre. Lehetséges, hogy Magyarországon egész másképpen fognak bontakozni a dolgok, és talán az ellenzék sohasem lesz olyan erős az ellenzéknek egyik része sem, mint Lengyelországban a Szolidaritás, de az ellenkezésnek, az ellenzékiségnek a summája legalább olyan erős lesz, és talán árnyaltabb és ennélfogva reprezentatívabb is, mint a Szolidaritás. - Sok szó esik arról, hogy legyen-e szakadás, lesz-e szakadás a párton belül. Erre Pozsgay. Imre a BBC-nek adott interjújában egy alkalommal azt mondta, hogy igen szakadhat, de nem jó, hogyha szakad, mert nem lehet tudni, hogy hol szakad. Mi erről Tőkés Rudolfnak a véleménye? - Hát Pozsgay Imrének óvatos fogalmazását feltétlenül támogatandónak ítélem, mert ugye "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg". Ugye létezik ez a konzervatív társaság, s azt nem tudni, hogy ez idősebb párttagokból, volt karhatalmistákból és hasonló óhitűekből áll, vagy képviselve vannak bizonyos nagyon fontos társadalmi rétegek, melyek eddig nem jutottak szóhoz a nagy reformzsivajban Magyarországon, és főleg a gazdasági reálfolyamatoknak ezek mindenféleképpen szenvedő alanyai lettek. Tehát van egy csomó nagyon jogos társadalmi érdek, amelyeket mondjuk ezek a konzervatívok hajlandók lennének felvállalni, vagy demagóg, vagy felelős alapon. Hát eddig csak a demagógiáról hallottunk: rendről és egyebekről. Ez egy nagyon fontos kérdés, mert az igazság persze az, hogy egy működőképes uralkodó párt, vagy hatalmon lévő párt nem tud összejönni, amíg a konzervatívok állandóa belekibicelnek, riogatnak, sőt időnként nagyon befolyásolni tudják a főtitkárnak a mondanivalóját és a viselkedését. Mindezt megmondva az az érzésem, hogy én valahogy félúton jönnék ki Jotisky László, aki mondjuk inkább félig tele látja az üveget, mint félig üresen. Tehát, hogy a magyar ellenzékieknek, illetve függetleneknek a pozíciói az valóban nem hasonlíthatók egy olyan koherens Szolidaritáshoz Lengyelországban, viszont más részről én nagyon nagyon tiszteletre méltónak tartom azt a Szolidaritást és azt az elvi keménységet, mellyel az a nyolc külön csoport feltételeket fűzött például a tárgyalásokhoz az MSZMP-vel, és szolidaritást vállaltak a Fidesz-szel. Az igazság az, hogy amíg a Szolidaritás emberei, a vezéralakjai fő gondolatai és a többi Lengyelországban már a köztudat egy részét képezik, hiszen televízión voltak, újságokat írtak, és ott már nyolc éve félig szabad sajtó van, addig a magyar függetlenek gyakorlatilag ismeretlenek az ország népe felé. Ezt úgy lehetne talán áthidalni, hogyha a függetlenek kaphatnának megfelelő módot arra, hogy televízióban, rádióban saját elveiket, saját programjaikat hirdetnék, és erről valóban létrejönne, nem egy mesterséges, hanem egy valós össznépi tanácskozás a következő hónapok folyamán. A kérdés persze az, hogy egy ilyen nyilvánosságra hozott különbségek és érdekütköztetések destabilizálják-e az országot annyira, hogy a konzervatívok ezt kihívásnak és veszélynek érzik, és valamifajta egyoldalú lépést tesznek. Ez az igazi veszély, ahogy én látom. - Na most a pártnak, a párt Politikai Bizottságának cselekvőképtelensége vajon nem segíti-e a kormányt arra, hogy gazdasági terveit, gazdasági változásokat megvalósítson? Krassó György? Tehát nincsen-e itt valami előny a kormány számára abban a puszta tényben, hogy a párt bizonytalan? - Én azt hiszem, hogy ezt jól látod. Azért mert a konzervatívoknak, vagy ahogy most Budapesten előszeretettel mondják fundamentalistáknak a főproblémája az, hogy a politikai reformfolyamat sokkal gyorsabban megy szerintük mint ahogyan kellene és gyorsabban, mint a gazdasági reformfolyamat. Ezt maga Grósz Károly több alkalommal kifejtette. Úgyhogy e pillanatban a gazdaságnak egy kicsit szabad kezet adna, ami néhol hát nem a szabad kéz-adás, hanem maga a szabadság olyan emberek kezében, akik nincsenek hozzászokva hát árugazdaság és piaci gazdaság viszonyai között gazdaságpolitikát csinálni, néha a legváratlanabb és hát bumerángszerűén visszaható eredményekre vezet, mint például most az autópálya díj bevezetése, amit talán már vissza is vontak azóta, vagy pedig a vámrendelkezések hirtelen megszigorítása, ami hát a valutakiáramlás miatt még hátrányos is lesz és is ugyanakkor tovább háborította fel a lakosságot, és ily módon egy politikai visszacsatolást nyert. Itt azt hiszem, hogy a gazdasági folyamatok valóban talán eredményesebben mehetnek, bár sokan arról panaszkodnak, hogy igazi gazdasági reform változatlanul nincs, és ez nagyon nehéz is. Amikor például egy olyan helyzet van mondjuk az Ikarus gyárban, hogy a külföldi függ.., a KGST-n belüli szerződések miatt a termelés kifizetődő, ráfizetéses, az Ikarus gyár nem tud fizetni. Ugyanakkor viszont ha bezárják a gyárat, akkor százezer ember kerül az utcára, Tehát itt az a probléma, hogy egy fél reform sokszor rosszabb, mint egy teljes reform, és csak bízhatunk benne, hogy talán sikerül ebben az ügyben előrelépni. - Jotisky László? - Igen, amit itt Krassó György mondott, az felidézi azt a mondást, amit - ha jól emlékszem - egy évvel korábbi budapesti látogatásomon hallottam, ahol azt mondták gúnyosan, hogy vannak, akik az előttünk álló gazdasági szakadékot egy merész ugrással akarják átívelni, vannak akik meg akarnak torpanni előtte, a kormány pedig azt választotta, azt a metódust, hogy apró lépésekkel próbálja áthidalni. - Szóval, a tréfáról Komolyra fordítva a szót, én azt tapasztaltam rendkívüli riadalommal ezalatt a rövid magyarországi látogatásom alatt, hogy nincs a politikai spektrumnak olyan színárnyalata, amelyik másra tudna gondolni, másfajta gazdasági megoldásra, mint arra, hogy valahogyan külföldről, vagyis nyugatról tőkét kellene becsalogatni, behozni az országba. Vagyis amikor új gazdasági mechanizmusról, gazdasági reformokról beszélünk, akkor mondjuk meg őszintén, tulajdonképpen arról van szó, hogy az eddigi bürokratikus, ideológiától terhelt gazdaságvezetést fel akarják váltani egy olyan gazdasággal, amely bizonyos tőkés gazdasági eszközökkel, intézkedésekkel, módszerekkel dolgozik, és ehhez viszont szükség lenne a tőkére is, és tőke ebben a pillanatban nincs. Az országban nincs tőke, és mindenki arra számít, hogy külföldről jön be a tőke. Mindenki egy kicsit másképpen számít erre. Elsősorban arra számítanak, hogy miután Magyarország jelét adta annak, hogy a demokratikus fejlődés vagy haladás útjára lépett, nyugatról be fog áramolni a tőke. Én őszintén szólva erre aránylag kevés biztató jelet látok. - Tőkés Rudolf, miként látja? - Én ehhez talán még hozzá..., hogy teljes mértékben egyetértek Jotisky Lászlóval, s esetleg még tovább folytatnék, ragoznák bizonyos dolgokat, ugyanis van egy ilyen fatalisztikus elvárás, hogy Magyarországnak valahogy kijár erkölcsi, mit tudom én milyen alapon valami nyugati támogatást. Specifikus politikai ellentétekkel, vagy ellenadományok nélkül. Ez így nem jön össze. Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy sem a párt, sem a kormány, sem a tudós réteg sajnos, eddig nem volt elég őszinte ahhoz, hogy elmagyarázza az ország népének, hogy ha a külföldi tőke valóban bejön, és az ország valóban piacosodik, és profit és hasonló dolgok lesznek a domináns sikerjelzők, akkor gyakorlatilag a létező hátrányok újraelosztásáról beszélünk majd, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgozó rétegek, társadalmi rétegek hát kitüntetetten előnyösebb helyzetbe fognak jutni mint korábban. Feltehetően az értelmiség, a műszaki értelmiség. Ez alatt azt értem, a kereskedelmi, a szolgáltatóipar... és lennének sokan mások, akik sokkal hátrányosabb helyzetben lennének a létező rossz helyzetnél. Na most, ez egy megdöbbentő, hogy erre nem létezik egy átfogó szociálpolitikai koncepció. És aki még annyira emlékszik, hogy mi történt tavaly nyáron. Én véletlenül emlékszem arra, hogy az MSZMP-nek összejött valami 30 munkabizottsága tavaly júliusban különféle tervek kidolgozására, és én semmit sem hallottam, hogy ezekből a tervekből valami lett volna. Azok között különben a szociálpolitika lett volna az egyik legfontosabb. Tehát itt létezik egy teljes tájékozatlanság, nagy félelem a jövőtől, és megmondom egész őszintén, egy olyan bénultság, egy olyan döntéshozatali, tervezési bénultság, mert a hatalom nem tudja elképzelni, hogy ki fogja kezelni a jövőbeni gazdasági reálfolyamatok, egyebeknek a kezelését. Nos, én hallottam, hogy a függetlenek javasolták, hogy egy ilyen szakértőkből álló kormány jöjjön össze, mondjuk a politikusokból álló kormány helyett. Hát ez nem tudom, mennyiben fából vaskarika, hiszen az alapvető elosztási folyamatok, a redisztribució, a költségvetés, és a többi, az még mindig a kormánynak, illetőleg a párt Politikai Bizottságának a privilégiuma. Úgyhogy amíg ez nem tisztázódik, amíg valóban valami hatalommegosztás és felelősség- megosztásra nem kerül sor, addig a helyzet továbbra is zavaros fog maradni, és én attól félek valóban, hogy a robbanás veszélyét egyre közelebb hozza. - Krassó György hogyan vélekedik erről? Valóban fenn áll a robbanás veszélye? - Én nem hiszem. Én azt hiszem, hogy ezt a robbanásveszélyt - mindjárt tegyük hozzá, hogy ezt a eufémisztikus szót ezt a forradalom helyett használják - egyáltalában Magyarországon valamivel szégyenlőséin minden fontos dolgot szeretnek nem a nevükön nevezni. Ezt azért is említem meg, mert a robbanás veszélyéről pont azok beszélnek a legtöbbet, akik maguk éppen most el akarják ismerni, illetve félig már elismerték az 1956-os forradalmat és nem robbanást. Mármost egy forradalom az - hadd mondjam ezt itt én saját nevemben kizárólag - Magyarország életében soha kárt nem hozott, csak hasznot hozott, és csak dicsőséget hozott a magyar népnek. Én tehát nem vagyok a forradalom ellen, és nem vagyok a robbanás ellen, de ha el lehet érni azokat a nagy nemzeti célkitűzéseket, amelyeket egy forradalom maga elé tűz, békés úton, akkor természetesen a békés út mellett vagyok, mint minden normális, ésszerű gondolkozású ember. Az a kérdés, hogy el lehet-e érni. Nem biztos, hogy el lehet érni. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a magyar nép, amely egyrészt 30 éve megtapasztalta a forradalom leverésének következményeit, másrészt azt tapasztalta Csehszlovákiában és Lengyelországban, hogy ahol a nép megmozdult és fellépett, ott azt vérbe fojtották, és amely 30 éven keresztül egy politikai infantilizmusban lett tartva, és amely most elsősorban nem politizál, hanem azt számolgatja, hogy hogy tud kijönni az egyre kevesebbet érő fizetéséből. Nem hiszem, hogy ez a nép forradalmat csináljon. Arra már tényleg csak egy éhséglázadás formájában kerülhetne sor. Ez, reméljük, nem lesz, de ha lesz, akkor sajnos úgy néz ki, hogy az ellenzék is - nemcsak a kommunista párt mind két szárnya - ellene lesz ennek a létmozgalomnak. - Most már az utolsó szó jogán Jotisky László, nagyon röviden, mert kezd lejárni az időnk. - Nem számolok forradalommal Magyarországon egyáltalán, csak gyorsan azt szeretném mondani, hogy robbanásnak nevezném azt is, hogyha a gazdasági piramis legalján levő emberek, akik kétségbeesve látják, hogy egyre kevésbé tudnak kijönni a jövedelmükből, kezet nyújtanak a párt legkonzervatívabb, mondjuk meg legreakciósabb elemeinek, és bedőlnek ezeknek a demagógoknak. - Én pontosan erre gondoltam. Köszönöm szépen. - Tőkés Rudolf, hogy így egyetértett velünk, ezzel búcsúzunk is hallgatóinktól: Tőkés Rudolf Amerikából és a londoni stúdióból Krassó György és Jotisky László nevében. +++ 1989. április 15., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »