|
 |
 |
 |

Bihari Mihály a személyi változásokról
|

London, 1989. április 13. (BBC, Panoráma) - A személyi változásokról kikértük Bihari Mihály véleményét. Mint ismertes, ő politológus, és tavaly kizárták a pártból. Tőle kérdeztük, hogy ezeket a személyi változásokat a pártegység erősítésének lehet e értelmezni. - Tulajdonképpen nem. Én úgy gondolom, hogy valóban nagyjából- egészéből három alapvető kérdésben eltérő véleményt valló párt van az MSZMP-ben, de ez a személyi változás szerintem nem arra utal, hogy ezt a három pártot valami összefogná. Én úgy gondolom, hogy ezt a három pártot nem összefogni kell, hanem szétválasztani kellene. Az, hogy négy ember kikerült a Politikai Bizottságból és csak kettő került be a helyükre, és tulajdonképpen a legkisebb létszámú Politikai Bizottság jött létre a Magyar Szocialista Munkáspárt történetében, arra utal, hogy nagyon kemény harcok lehettek a háttérben, és kölcsönösen sikerült megakadályozni, legalábbis két szárnynak azt, hogy a másik szárny a maga erőit bevigye. Különböző találgatások és különböző híresztelések voltak arról, hogy ki mindenki kerülne még be a Politikai Bizottságba. Hát ezek közül tulajdonképpen senki sem került be a találgatás sorári felmerült személyek közül. A különböző híresztelések alapján szó volt arról, hogy a reformszárny erősítése jegyében Ormos Mária, vagy Berend T. Iván a Politikai Bizottság tagja lesz. Egyrészt szó volt arról, hogy Grósz Károly személyi politikájának az erősítését szolgálandó megyei titkárok, például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei titkár, vagy a Veszprém megyei titkár bekerül a Politikai Bizottságba. Ezek nem kerültek be. De hangsúlyozom még egyszer, hogy ezek híresztelések voltak, tehát nem konkrét, ellenőrizhető információk. Én úgy gondolom, hogy megismétlődött az a helyzet most is a Politikai Bizottság összetétele kapcsán, ami a tavalyi májusi pártértekezleten. Nevezetesen az, hogy nem annyira az a fontos, hogy ki került be a Politikai Bizottságba - mint ahogy akkor sem az volt igazán a fontos, hogy kik kerültek be, ki volt az a 35 ember, aki a 108 tagú Központi Bizottságba bekerült -, hanem, hogy kik kerültek ki. És most is tulajdonképpen, mint tavaly a Központi Bizottság esetében, most is az a fontos és azon mérhetjük a változást, hogy kik kerültek ki a Politikai Bizottságból. Például az utóbbi időkben hihetetlen sokat kritizált Berecz Jánosnak a kikerülése a Politikai Bizottságból bizonyos értelemben áttörést jelent. Nyilvánvalóvá vált - azt hiszem - a szélesebb pártközvélemény és társadalmi közvélemény számára is, hogy a két- háromhetente véleményt változtató embereknek nincs hitelük a politikai vezetésben és a társadalom politikai életében. - És hogyan értékeli Grósz Károly pozícióban maradását? - Én úgy gondolom, hogy ez egy okos kompromisszum. Nemcsak az, hogy pozícióban marad, hanem hogy ellenszavazat nélkül maradt pozícióban. Én azt hiszem, hogy ebben benne van az a felismerés, hogy egyrészt Grósz Károly bármennyire is ellentmondásos személyiség, de azért az elmúlt egy évben sok tekintetben, vagy nagyrészt nagyon is pozitív szerepet töltött be. Felvállalt olyan feladatokat, olyan váltást, olyan ütközéseket és konfliktusokat vállalt fel, amelyekét korábban egyetlen egy pártvezető sem vállalt fel, és ezeket a konfliktusokat, ezeket a kompromisszumokat megközelítően jól kötötte meg. És aki ekkorát változni tud - nem taktikai, vagy rossz értelemben vett kompromisszumok alapján, hanem rugalmasságból - annak az embernek a párt vezető tisztsége megítélésem szerint indokolt. És gyakorlatilag a pártfőtitkári kérdés kitolódott vagy a jövő évi kongresszusig, vagy hogyha időközben bekövetkezik a pártszakadás, akkor a pártszakadásig. Ma senki nem vehetné fel igazán a versenyt Grósz Károllyal egy így egyben tartott MSZMP-ben. Egy szétváló MSZMP-ben, vagy különböző pártokra szétváló kommunista párt esetében természetesen már versenyképes jelöltek adódnak és olyanok, akiknek nagyobb esélyük lenne arra, hogy mondjuk, egy szocialista reformpárt főtitkári tisztségét elnyerjék. +++
1989. április 13., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|