Rendszerváltás és az MTI

	Magyar helyzet
(Csernus Ákos) Washington, 1989. április 10. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Kellemesen meglepett, hogy a George Washington University hallgatói milyen rendkívüli érdeklődést tanúsítanak a magyarországi helyzet iránt. Szemmel láthatólag drukkolnak Magyarország haladó erőinek, amelyek a 41 éves kommunista zsarnokság után a szabadságjogok és a demokrácia kiszélesítését szorgalmazzák. Magyarország persze ma világviszonylatban élenjáró ország, nemcsak azért, mivel - per capita - a legtöbb külföldi adósságot halmozta fel, de azért is, mivel Magyarországon a hatalmat bitorló kommunista párt a jelek szerint első ízben tanúsít hajlandóságot, hogy körülményesítse magát, hogy a többi párttal megmérkőzve legális párttá váljon, és hogy ne legyen egyszerűen egy gyarmatosító nagyhatalom helyi képviselete. A politológiai kurzuson a magyar tudományos egyetem (Sic!) Történettudományi Intézetének egyik munkatársa: Kovács Mária tartott előadást 12 hallgató - egy tucat jövendőbeli amerikai diplomata, külkereskedelmi szakember, politológus előtt, akik közül 8 fiú volt, 4 pedig lány. Kovács Mária - mint tudomásomra hozták - ösztöndíjjal tartózkodik az Egyesült Államokban, és mint vendégelőadó, New Yorkból jött Washingtonba. Dióhéjban ismertette a magyarországi reformkorszak előzményeit - jelezve, hogy Kádár János még 1984-ben is elutasította a saját szakértői által sürgetett reformokat. A nemzetközi helyzet, a mostani változások következtében azonban minden a feje tetejére állt. Ellentétben Lengyelországgal, ahol a párt a tömegek nyomására kényszerült változtatásokra, Magyarországon - meglepően - maguk a kommunista vezetők kezdeményezték a reformokat. Kovács Mária előadásában elsősorban a magyarországi politikai ellenzék főbb irányzatainak ismertetésére tett kísérletet. Az előadó az ellenzéket két főbb csoportra osztotta, ahelyett hogy részletekbe bocsátkozott volna a gomba módra szaporodó ellenzéki csoportok alakulásáról, amelyekben minden bizonnyal sokan már Magyarországon sem ismerik ki egykönnyen magukat. Előadását magyarra fordítva, lerövidítve, nem is szó szerint idézve Kovács Mária lényegében a következőket hozta a tudomásunkra: A párt reformpolitikája komoly kihívást képezett az ellenzék számára. A tél óta tett engedmények után képes lesz-e az ellenzék a koherens fellépésre, mozgósíthatja-e a tömegeket anélkül, hogy egyben egy nemkívánatos robbanást is előidézne? És az a kérdés is felmerül, hogy egységes-e ez a magyar ellenzék, és hogy milyen alternatívákat nyújthat. A környezetvédők, békeaktivisták, a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók, valamint a többi kisebb befolyással rendelkező csoportok mellett Kovács két főbb áramlatot különböztetett meg előadásában; a népieket és a demokratikus ellenzéket. Ellentéteik kitapinthatók, bár mindkettő soraiban fellelhetők konzervatív és radikális elemek. Az ellenzék két főbb irányzata a magyar értelmiség társadalmi összetételét tükrözi, az értelmiség egyes rétegeinek elszigeteltségét, illetve kozmopolitizmusát. A nemzetféltést, vagy inkább nyugati orientációt, irodalmi vagy inkább akadémiai nekiállást, zsidót és nem zsidót - valaki nemrégiben törzsi megoszlásról cikkezett. A hallgatóság körében - nem szükségszerűen jogosan, mindenesetre nem minden irónia nélkül - megjegyezte, hogy a magyarok a jelek szerint megint ugyanott tartanak, ahol a 30-as években. A célzást persze nem mindenki értette. Kovács Mária a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének Amerikában tartózkodó munkatársa, a George Washington Egyetemen tartott politológiai szemináriumon először a népi mozgalmat ismertette. Megfelelőbb szó hiányában - angolul - az irányzatot "populistának" minősítve. Ez a mozgalom legnépesebb és legbefolyásosabb csoport. Összetétele rendkívül változatos: van radikális és mérsékelt szárnya, abban azonban egyetértenek, hogy következetesen kommunistaellenesek. A legnemesebb magyar irodalmi hagyományokat követve, a nemzetféltés fűti őket, ami érthető annak láttán, hogy a kommunista rezsim milyen mértékben tette tőnkre, züllesztette le a magyar nemzetet. Igyekezett kiölni belőle a történelmi tudatát, értékeit megalázta, kohézióját megtörte, a család intézményét szétzilálta, szaporodási kedvét szegte, legjobb fiait alkoholizmusba, öngyilkosságba kergette. A népiek voltak az elsők, akik felemelték a szavukat a Romániában élő magyar kisebbség védelmében is. Kovács Mária egyébként a magyar-román határt a mai Európa legveszélyesebb határának minősítette, majd így folytatta: - Ezzel szemben a népiek nem nézik különösebben jó szemmel a nyugat-európaiak euró-dualizmusát. Ellenzik a megkötöttség nélküli, a szabadjára engedett magánvállalkozást. Nyugatellenességük a Gorbacsov-érában még inkább hangsúlyt kapott, éppúgy, mint a külföld iránti gyanakvásuk. A nyugati és keleti modellt egyaránt elutasítva marad az úgynevezett harmadik út: egy teljes mértékben független magyar politika. Az előadó Csurka István egyik cikkéből olvasott fel - angolra fordítva- egy passzust, amit nem idézhetek szó szerint, de amelyben Csurka nagyjából azt mondta: befejeződött a két nagyhatalom között a sakkjátszma. Amerika fehér bábuval játszott, a Szovjetunió feketével. A fekete feladta a játszmát. Félő, hogy ezek után Magyarország kettős függőségbe kerül: most már két irányba kell hajbókolnia. A Csurka idézetből kiérezhető kihívás a két nagyhatalom irányába, szemmel láthatólag tetszést váltott ki az egyetemi hallgatók körében, akik - amerikaiak lévén - értékelnek minden függetlenségi nyilatkozatot. Másrészt - mint a legtöbb fiatal balos - szeretik hallgatni, ha valaki Amerikát ostorozza. Kovács megjegyezte, hogy a felülről tett engedmények minden ellenzéki csoportot megleptek. Majd áttért az általa demokratikus ellenzékként nyilvántartott csoport jellegzetességeinek ismertetésére: - A demokratikus ellenzék a 70-es években kapott erőre. Akkoriban az addig bevezetett reformokkal kapcsolatban pesszimizmust tanúsított, és attól tartott hogy árháború után bevezetett rendszer megerősödött és túlságosan stabil. És sajnálatosan már túl sokaknak az érdeke, hogy folytatódjék minden ebben a kerékvágásban - bármennyire is torz a szocializmus ebben a formájában. A demokratikus ellenzéknek nem annyira a többpártrendszer bevezetése volt a célja, hanem inkább az, hogy a kommunista rezsimet totalitáriánus aspektusától megszabadítsa. Ez a csoport végeredményben olyan XIX. század közepi követelésekkel állt elő, mint a gyülekezési és sajtószabadság - anélkül, hogy különösebb hangsúlyt fektetett volna a gazdasági gyakorlat megreformálására. Illegális sajtójukkal és nyugati fórumokkal kapcsolatot tartva - nem minden kockázat nélkül - nyílt kihívást intéztek a rezsim ellen. Szamizdat kiadványaikkal komoly hatást gyakoroltak a közvéleményre. Nyilatkozataikat a nyugati rádióállomások visszasugározták Magyarországra. Célkitűzéseik azonban rövid lejáratúak voltak, apránként haladtak. Nem helyeztek különösebb hangsúlyt arra sem, hogy az ország egyre mélyebb gazdasági válságba süllyed. A demokratikus ellenzék egyik szárnya pedig különösképpen attól tartott, hogy a piacgazdálkodásra való áttérés olyan egyenlőtlenségeket teremt, hogy annak több lesz a hátránya, mint az előnye, minthogy az osztályellentétek fokozódni fognak. A demokratikus ellenzék gondolkodásmódjában Gorbacsov hatalomra kerülése után állt be a fordulat. A rezsim gyökeres megváltoztatása most már elképzelhetővé vált. A csoport dilemma elé került: maradjon meg továbbra is jórészt vegyest véleményt valló egyének laza hálózatának, vagy pedig alakuljon át párttá - minthogy hivatalos szerephez csak így juthat a politikai folyamatban. 1987-ben a csoport mozgalommá nőtte ki magát, majd kibocsátotta programját, amely állást foglalt mind a szabad vállalkozás, mind a vállalkozások méreteinek korlátozása mellett. A program tehát a kapitalizmustól való viszolygásokat is tükrözte. Az előadó - meglepően - a többi újonnan alakult pártnak nem tulajdonított különösebb befolyást, ami azzal is magyarázható, hogy már jó ideje tartózkodik Magyarországon kívül, és talán nem kísérte szoros figyelemmel az elmúlt hónapok fejleményeit. Lehet azonban, hogy helytállóan mérte fel a magyarországi ellenzék összetételét és irányzatait - ezt innen, Washingtonból aligha tudnám megítélni. Kovács Mária egyébként az egyetemisták egyirányú kérdései ellenére következetesen elzárkózott attól, hogy bármiféle jóslatokba bocsátkozzon, hogy mi történhet Magyarországon a jövőben. Amikor az előadás szünetében a folyosón az egyetem két másik politológus professzora azt a Budapestről érkezett értesülést beszélte meg, hogy rövidesen lemond a magyar párt Politikai Bizottsága, és a híresztelés szerint csak Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Grósz tartja meg a pozícióját - az előadó az értesülést természetesen nem erősítette meg. Amikor valaki megkérdezte, hogy hogyan viszonyul a magyar munkásosztály a reformokhoz, a változásokhoz, a többpártrendszer kilátásaihoz, Kovács megjegyezte: A munkásosztály körében sokan fenyegetve érzik magukat, minthogy a reformok fokozhatják a munkanélküliséget. A szakszervezetek ellenállást tanúsíthatnak, és a munkásság dühe egykönnyen szélsőjobboldaliságba is átcsaphat - különösen, ha a reformok látványosabb eredmények nélkül maradnak. A magyar nép, amelyet ebben a században annyi és annyi kísérletnek vetettek alá, és amellyel esetleg megint eredménytelenül kísérleteznek, könnyen türelmét vesztheti. Van aki azt mondja: eddig egy párt is sok volt - most majd ki kell tartanunk egyszerre több pártot. Valaki megkérdezte azt is: van-e olyan párt, vagy olyan vélemény, amely a horthysta rezsimet képviselné a mai Magyarországon? Ehhez előbb azt a kérdést is tisztáznunk kellene, hogy egyáltalán milyen véleményt és beállítottságot tulajdoníthatunk Horthy Miklósnak. A kormányzó több ízben változtatott álláspontot. A tanácsköztársaság után próbálta menteni, ami menthető. A 30-as években régi vágású magyar politikusnak bizonyult. Utána kacérkodott a németekkel, majd az angolokkal kereste a kapcsolatot. Sokféle Horthy Miklós volt. Az egyik egyetemistát az érdekelte: hogyan juthatott ilyen mértékben tönk szélére a magyar gazdaság, amikor per capita több hitelt vett fel, mint a legtöbb jobban rászoruló ország? A válság több okra vezethető vissza, mint például a hosszú éveken keresztül ráfizetéssel dolgozó vállalatok, vagy az, hogy a reformok bevezetése helyett a költségvetés emésztette fel a hiteleket, amelyekét a strukturális változások finanszírozására kellett volna költeni. Magyarországon egyesek álmodoznak a harmadik útról - talán figyelmen kívül hagyva, hogy már voltak olyan népek, amelyek erre a harmadik útra léptek - Burma például. Egy hajdanán meglehetősen gazdag ország - virágzó mezőgazdasággal, drágakő-, bányaiparral -, amely Kelet és Nyugat elől egyaránt elzárkózott, és egyedül, külső beavatkozás nélkül építette a saját szocializmusát. Az ország Ázsia egyik legvéresebb diktatúrájává fajult. Burma egyidőben Ázsia legjelentősebb rizstermelője, rizsexportálója volt - jelenleg rizsbehozatalra szorul. És ahhoz, hogy egy burmai vásároljon egy elemet, ahhoz az igazolást három különböző bürokratával kell aláíratnia. Mindezt nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva, az egyik egyetemista fantáziáját továbbra is foglalkoztatta ennek a harmadik útnak a lehetősége - és a kérdésre Kovács Mária nagyjából a következőket mondta: Amikor az ellenzék két fő áramlatáról beszéltem, igyekeztem elkerülni, hogy állást foglaljak az egyik vagy a másik oldalán. Kelet felé fordulás vagy Nyugat felé fordulás, vagy elzárkózás - a kérdést fölösleges lenne így feltenni. Nem tudom, hogy van-e más lehetőség, mint a felzárkózás és a bejutás a világgazdaság vérkeringésébe. Kistermelő - korlátozott és kizsákmányolás nélküli termelő módjára - nem lehet életképes. Társadalmi és gazdasági értelemben utópia - ha nem demagógia. Egy másik egyetemistát az is érdekelte, hogy vajon a magyar kommunisták nem akarják-e újjáéleszteni az úgynevezett eurokommunizmust? Nem - mondta Kovás Mária. A kommunizmust különben is Magyarország semmilyen formában sem akarja. Volt, aki kíváncsi volt: hogyan reagálnának a magyarok a nyugatnémet és az osztrák tőkebefektetésekre. Egy másikat az érdekelte - minthogy az amerikai sajtó korábban Magyarországgal kapcsolatban újjáéledő antiszemitizmusra utalt -, hogy vannak-e zsidó származású aktivisták az ellenzékiek mozgalmában? Különösképpen a demokratikus ellenzékben játszottak szerepet, de egyáltalán nem tartanak igényt arra, hogy zsidókként tekintsék őket. Nincs kizárólagosan zsidó programjuk, mint ahogy az 1956-os forradalomban számos zsidó értelmiségi is részt vett, de nem úgy mint zsidó, hanem úgy, mint hazájáért aggódó, változtatni akaró magyar. De vannak kimondottan zsidó szervezetek is, amelyekben inkább a népi mozgalommal tartanak, amely jobban szeretné világosan kezelni az etnikai kérdéseket. Mi lenne akkor, ha Magyarország kilépne a Varsói Szerződésből - tette fel a kérdést egy másik egyetemista - és mi lenne, ha a Nyugathoz csatlakozna? A hovatartozás főkérdés ma. A szovjet vezetők bejelentései után -, hogy nem bánnák, ha Magyarország egyes semleges országok útjára lépne - szürrealisztikus lett a légkör. A demokratikus ellenzék azonban feltehetően ellenezné a teljes integrációt a Nyugatba. Az 1956-os forradalmat a Szovjetunió azért verte le, mivel Nagy Imre miniszterelnök bejelentette: Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. Az amerikai fiatalokat - akik a tévé híradójában látták a legutóbbi kokárdás budapesti felvonulást - az is érdekelte, hogy valójában mi történt Magyarországon március 15-ikén, amikor az egész ország egyszerre vette ki a szabadságát. Egy ázsiai származású fiú a magyar-dél-koreai kapcsolatok felől tett fel kérdéseket. Mikor lesznek a legközelebbi választások Magyarországon? - kérdezték. És mi lenne akkor, ha a most alakult pártok anyagi támogatást kapnának nyugati testvérpártjaiktól? A kommunisták elképzelhetően ezt nem akadályoznák meg. Ebben az esetben alighanem a szociáldemokraták lennének előnyösebb helyzetben - és talán a liberális-konzervatív beállítottságú pártok. De ebben a pillanatban egyik párt sem befolyásos. A szocdemek körében máris nemzedéki ellentétek léptek fel. Persze minden elképzelhető, az is, hogy a kommunista párt kettészakad. Romániával és az ott élő magyar kisebbség sorsával kapcsolatban is tettek fel kérdéseket. A fiatalok Kovács Mária, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa válaszaiból azt is megtudták, hogy az 56-os forradalom leveréséhez Románia is segítséget nyújtott, és később ennek köszönhette viszonylagos függetlenségét. A magyarok balsorsából Románia profitált, és függetlenebb külpolitikájának köszönhette, hogy a Nyugat jó ideig elnéző volt Romániával szemben. Találó mindenképpen Csurka István kifejezése, aki azt mondta, hogy Magyarország kétszeresen megcsalt szerető. Milyen kilátása lesz a fegyverkorlátozásnak Magyarországon?- kérdezte az egyik egyetemista. Fegyverkorlátozás terén nem vagyok szakértő. A Szovjetunió katonai jelenlétének csökkenése azonban nem jó hír a kommunisták számára, és a magyar pártvezetők azokat az ígéreteket sem vették jó néven, hogy a Szovjetuniónak nincs szándékában beavatkozni, támogatást, végső esetben segítséget nyújtani. Ha azonban a szovjet jelenlét csökken, Magyarországnak mindenképpen szüksége lesz egy erős hadseregre, mint amilyen a lengyel vagy a jugoszláv, mivel a magyar hadsereg jelenlegi formájában legfeljebb csak rendfenntartó szerepet láthat el. Az egyik jól értesült egyetemista a Münnich Társaságról is hallott, és arra volt kíváncsi: vajon ez a csoport adott esetben képes lenne-e egy államcsíny végrehajtására. Münnich Társaság aligha tudna kiépíteni egy koalíciót. Hogy technikailag magához ragadhatná a hatalmat, és hogy fenyegetést képezhet-e? - erre nem látok lehetőséget. Ez egy független csoport. Jóval baloldalibb, mint a jelenlegi pártvezetőség. A Münnich Társaság szemben áll a jelenlegi pártvezetőséggel, és számára maga Kádár János is egy jobboldali elhajló volt. Azt persze nem lehet tudni, hogy rendelkeznek-e tagjai fegyverekkel. Az úgynevezett Munkásőrség más lapra tartozik, mivel az a párt magánhadserege, amelynek megalakulása 1956-ra nyúlik vissza. Hogy elég erős lenne-e ez egy államcsíny végrehajtására? Aligha, mivel nem akadna megfelelő számú követője - de legkisebb provokációjuk is veszélyekkel járna A hatalom emellett a rendőrségre sem számíthat. Múlt év júliusában, amikor a karhatalom Budapesten nekiesett a tüntetőknek, és az emberek azt kérdezték a rendőröktől, hogy nem szégyellik magukat, miért kell a magyarnak bántania a magyart? - egy rendőrezredes elnézést kért, és azzal mentegetőzött, hogy az ütlegelésre Berecz János adott utasítást. +++ 1989. április 10., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »