|
|
 |
|
 |
Egyházpolitika tegnap és ma
|
Róma, 1989. április 10. (Vatikáni Rádió, Magyar figyelő) -
Egyházpolitika tegnap és ma - tallózás a magyar sajtóban.
A magyarországi változások felgyorsultak. A két-három hónappal
ezelőtti nyilatkozat, vagy állásfoglalás már idejét múlta mire egy
cikk vagy könyv megjelenik vagy eljut hozzánk. A benne közölteken
már túllépett a meggyorsult magyar történelem.
Példa erre az a tény is, hogy a hatalmi ellenőrzés, vagy az
öncenzúra miatt tabuként kezelt kérdésekről is nyilvánosan mernek
nyilatkozni, vitatkozni - így például a Mindszenty-kérdésről, ami
összefügg az 1956-os ellenforradalomnak nevezett népfelkelés, vagy
szabadságharc, ezen belül is Nagy Imre rehabilitálásával és
általában a Rákosi rémuralom könyörtelen leleplezésével.
Az egyház és az állam közti újabb partneri viszony egyik példája
volt - amint ezt a magyar műsornak adott interjúban Pozsgay Imre
államminiszter is kiemelte - Paskai László bíboros-érsek és Németh
Miklós miniszterelnök levélváltása, annak nyilvánosságra hozatala a
magyarországi erkölcsi dekadencia, illetve az abortusz
gyakorlatának újabb, törvényes szabályozása kérdésében.
Várszegi Asztrik esztergomi segédpüspök a Magyar Hírlap március 15-
i számában interjút adott Vödrös Attilának. Ebben arról van szó,
hogy az újabb magyarországi gazdasági-politikai mozgások,
társadalmi változások milyen hatással vannak az egyházi életre.
Várszegi segédpüspök több tabu kérdésről nyíltan nyilatkozik: a
papság megosztottságában joggal felelőssé teszi az 1950-ben
mesterségesen létrehozott, fölülről irányított Békepapi Mozgalmat.
Ez a mozgalom - mondja - erőszakos volt, s az akkori hatalom
korántsem válogatott eszközökkel gyakorolt hatást a papságra. Ennek
olyan tragikus következményei voltak, hogy a papok közül többen
öngyilkosságba kényszerültek. Nincs ember, aki egy számára
hátrányos helyzetben akár származása, akár egy korábbi kijelentése
miatt ne lehetne zsarolható.
S ha most úgy tűnik - fűzi hozzá Várszegi Asztrik, bencés
segédpüspök -, hogy védem a papságot, akkor sem elfogultan teszem,
hiszen az is tény: a szerzetesek egy része rendházbeli celláját
börtöncellára kényszerült cserélni - eddig Várszegi Asztrik püspök.
Ha valaki a Papi Békemozgalom 1950-es állami létrehozásának
körülményeiről tájékozódni akar, olvassa el Gergely Jenő 1985-ben
megjelent: A katolikus egyház Magyarországon - című könyvének
megfelelő fejezetét. A könyv egyébként az események felgyorsulása
miatt már jórészt elavult, hiszen ma már nyíltabban és
tárgyilagosabban beszélhetünk a Rákosi-Révai féle diktatúra
egyházellenes intézkedéseiről.
A jól informált Gergely Jenő szerint 1950. augusztus elsején a
budapesti tudományegyetem aulájában összehívott papi gyűlésen
körülbelül 300 fő jelent meg - a gyűlésről kiadott füzetben közölt
névsor 273 nevet tartalmaz, és nem 400, ahogy azt Bíró Imre állítja
a Katolikus Papi Békemozgalomról írt ismertetésében a Magyar
Katolikus Almanach, nemrég megjelent második kötetében. A kérdéses
almanach részletesebb ismertetésére csütörtökön visszatérünk.
Várszegi Asztrik többek között válaszol a Mindszenty-ügyre
vonatkozó kérdésre is, miként Gyulai Endre Szeged-csanádi püspök a
most ismertetendő interjúban:
Mindkét püspök ítélete mintegy már elővételezi Pozsgay Imre római
sajtókonferenciájának megjegyzését az ügyre vonatkozóan, amely
élénk visszhangot keltett a nemzetközi sajtóban. Időközben - ez is
az események felgyorsulását jelzi -, amint erről múlt hétfőn hírt
adtunk - a budapesti rádió teljes egészében közvetítette kommentár
nélkül Mindszenty József bíboros prímás szózatát, amely 1956.
november 3-án hangzott el a Szabad Kossuth Rádióban.
Gyulai Endre püspök említett interjúja húsvétra jelent meg a Nők
Lapjában. A beszélgetést Bencsik Gábor készítette. A magyarországi
megújulási mozgolódásokkal kapcsolatban felidézik az elmúlt
évtizedek nehéz helyzetét, az egyházat elnyomó, nyomorító hatalmi
adminisztratív intézkedéseket, a Rákosi rémuralomtól a 60-as
évekig.
Gyulai püspök visszaemlékezik diákéveire és szemináriumi
neveltetésére, a különböző egyházellenes intézkedésekre, a
jezsuiták és más szerzetesek 1950-es elhurcolására, a hitoktatás
körüli nehézségekre, a püspöki kar és a papság szétzilálására,
kitér az állami cenzúrára és a még szigorúbb öncenzúrára.
Az a tény, hogy Gyulai püspök ma már nyíltan beszélhet mindezekről
a szabadabb légkör kialakulásának a jele. Nagyon nagy tekintélyű
embereknek kellene kimondani - jegyzi meg -, hogy nem újabb
taktikázásról van csupán szó, nem arról, hogy kiugratják a nyulat a
bokorból, aztán lőnek rá, még eleven a félelem, hogyha most
előrelépünk, utána a fejünkre koppintanak.
Idézzünk még néhány szakaszt az interjúból - a már említett
Mindszenty-ügyről ezt mondja :
- Azt hiszem Mindszenty irányvonala reális volt, kivéve a
királypártiságot. Az a makacsság, amit az egyház pozícióival
kapcsolatban képviselt, az volt az egyetlen elfogadható
álláspont. Ugyanígy cselekedtek később a lengyelek is,
akik nagy összefogással jobban meg tudták védeni az egyház javait -
a javakat nem csupán gazdasági, hanem lelki értelemben is gondolom.
Gyulai püspök nyilatkozik még az 1956-os felkelésről és az utána
következő évek egyházpolitikájáról. Idézünk: "A püspöki karnak
akkor is volt elnöke - tudniillik miután Mindszenty az amerikai
követségre menekült -, de egy körlevelet nem lehetett kiadni, egy
papot nem lehetett áthelyezni, mert mindehhez az Állami Egyházügyi
Hivatal engedélye kellett. A nagyobb bevételű helyekre olyan, nem
egészen lelkipásztori alkatú emberek kerültek, akik inkább a napi
politikával foglalkoztak, mintsem esetleg bőrük kockáztatásával az
egyházi munkát végezték volna. 1949-től fogva így volt.
Tárgyalások azért folytak 1956 után. Bizonyos eredményeket sikerült
is elérni, de amit ma állítanak, hogy ezek az Állami Egyházi
Hivatal munkálkodása folytán valósultak meg, az nem teljesen
helytálló. Inkább úgy mondanám, hogy az alsószinten érezhető
feszültséget észrevéve hozzájárultak a módosításokhoz - de valóban
jóindulattal ezt el kell ismerni".
Gyulai püspök később így folytatja: "1950-ben, amikor felszámolták
a szerzetesrendeket a katolikus egyháznak szinte minden mozgástere
megszűnt. Megszűntek a szociális otthonai, az iskolái, a
kollégiumai, mindaz, amire az egész keresztény társadalom fölépült
- csak a plébániák maradtak. Nem maradt más lehetőség, mint a
templomban való valamiféle helytállás, semmi több. Ha csak a
családlátogatásra mentünk, abból már baj volt".
Később Gyulai püspök a jelenlegi helyzetre, a vallásjogi törvény
előkészítésére, nevezetesen a szerzetesrendekre utalva mondja: "A
magyar katolikus egyháznak nincs módja kényszeríteni a politikai
hatalmat. Grósz Károly még miniszterelnök korában összehívott
minket. Ez (...) gesztus volt. Ott már elhangzott a szervezések
kérdése.
Folynak a tárgyalások. Az új püspökök esetében például már
kihirdették, hogy ki melyik rend tagja. Remélhető, hogy az új
vallástörvény valódi vallásszabadságot nyújt majd".
A Famiglia Cristiana című képes katolikus folyóirat április 12-én
megjelenő számában Rencold Giacomelli (?)cikket közölt a budapesti
tavaszról, a magyarországi reformtörekvésekről,
demokratizálódásról, majd pedig közzéteszi azt az interjút, amelyet
Pozsgay Imre államminiszterrel készített római tartózkodása során.
Az interjú fő címe: Mindszentyt talán rehabilitálják!
Az olasz újságíró előbb a pápánál tett látogatásról kérdezte
Pozsgay államminisztert, aki lényegében ugyanazokat nyilatkozta,
mint amit nagyszerdai sajtókonferenciáján az olasz újságíróknak.
A miniszter tájékoztatta a pápát a folyamatban lévő magyarországi
változásokról, többek között arról is, hogy felülvizsgálják a 40-
50-es évek politikai koncepciós pereit, köztük az egyházi
személyekét - így Mindszenty bíborosét is.
Később két kérdés és válasz így hangzott:
- Visszatérve az egyházhoz úgy gondolja-e, hogy elérkezett a
pillanat az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésére?
- A magyar történelemben mindig volt hasonló hivatal, egy időben a
Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériummal volt összekapcsolva. De
nem e feltételből kiindulva akarok az állam és az egyház
viszonyáról beszélni. Ami számít az az, hogy az állam meg akar
szüntetni minden paternalista gyámkodó magatartást, a társulásra és
a lelkiismereti szabadságra vonatkozó új törvények szerint teljes
lesz az egyház autonómiája és szabadsága. Ez magában foglalja azt,
hogy kiküszöbölik az állam felülről jövő mindenfajta beavatkozását
az egyházi ügyekbe. Egyenlő partner lesz a két fél. Megtaláljuk a
megfelelő intézményes formát az állam és az egyházak közötti ilyen
kapcsolatokhoz.
- Az 1950-ben betiltott szerzetesrendek újraműködhetnek?
- Igen. Létüket és működésüket biztosítja az új törvény. Már a
jelenlegi fázisban is elismertek bizonyos szervezeteket - például a
Caritas. +++
1989. április 10., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|