Rendszerváltás és az MTI

	Bős-nagymarosi vízlépcső
Protestáns világ München, 1989. január 15. (SZER) - A Világhíradó egy korábbi adásában közöltük azt a nyílt levelet, amelyet Farsang Árpád zongoraművész és négy társa intézett Nagy Gyula evangélikus püspökhöz a bős-nagymarosi vízlépcső parlamenti vitája ügyében. A levélírók feltették a kérdést a püspök-képviselőnek, hogy kit képviselt, amikor az erőmű továbbépítése mellett szavazott, és hogy tisztában volt-e a vízlépcső felépítésének katasztrofális gazdasági következményeivel. Farsang Árpád, mint a Deák téri gyülekezet presbitere ugyanakkor a magyarországi evangélikus egyház tagjaihoz is nyílt levélben fordult, felkérve őket arra, hogy gyűjtsenek aláírásokat a népszavazás kiírása érdekében a vízlépcső ügyében. Időközben Nagy Gyula püspök válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. A sajtónak adott nyilatkozatában közölte: nem szívesen vállalkozott a nyilatkozatra, de mivel a Magyar Rádió és a Magyar Nemzet országos nyilvánosságot biztosított ifjú Farsang Árpád támadásának, így kénytelen volt ezt megtenni. Idézünk a püspök állásfoglalásából: - "Az érvek és ellenérvek, a legkülönbözőbb szakértői vélemények kétnapos csatáját figyelve egyedül legjobb meggyőződésem és lelkiismeretem szerint szavazhattam a kisebb rossz, a félig kész vízlépcsőnek a környezetvédelmi érdekeket a legmesszebbmenőén figyelembe vevő továbbépítése mellett. Ugyanígy szavazott egyébként a képviselők óriási többsége és a többi egyházi vezető is, csaknem kivétel nélkül." Valóban így volt, és tegyük hozzá: ,elég szomorú, hogy ebben a tragikus ügyben a Stadinger házelnök által humorosan vezetett tragikomikus ülésen az egyházi vezetők sem merték kifejezésre juttatni ellenvéleményüket. Pedig az ő felelősségük sokkal nagyobb, mint a pártmamelukoké. Furcsán hangzik ugyanis, hogy Nagy püspök olyan büszkén hivatkozik a képviselők óriási többségére, mintha azok nem a pártot, hanem a népet képviselnék. Szomorú, ha az egyházak képviselői még a pluralizmus kibontakozása idején sem tudnak példát mutatni társadalmi felelősségvállalásból és önálló véleményalkotásból. Könnyebb volt eltűnni a Politikai Bizottság szavazógépének fogaskerekei között, mint csatlakozni ahhoz a 17 képviselőhöz, aki nem a pártfegyelem szellemében, hanem a magyar nép érdekeinek megfelelően szavazott. Nagy Gyula püspök felháborodva tiltakozik az ellen, hogy a Deák téri presbiter messzemenően túllépte akcióival egyházi megbízatási jogkörét és megzavarta a hívők karácsonyi békéjét, majd így fejezte be nyilatkozatát: - "A demokráciát és főleg annak tisztességes módszereit még egyházon belül és kívül is tanulni kell." Ismét egy nagy igazság. A Deák téri presbiter demokratikus jogaival élt, amikor tisztelettudóan feltette a már idézett kérdéseit. A püspök-képviselő azonban négy évtizedes sajnálatos beidegződéssel utasította vissza az alulról jövő bírálatot. Ezzel meg is válaszolta, hogy az egyházon belül a demokráciát kinek kell tanulnia. Ehhez kapcsolódik az a nyilatkozat is, amelyet Tóth Károly református püspök adott a Magyar Rádiónak. Neki is feltették a kérdést: kiket képviselnek az egyházak képviselői a parlamentben? A válasz így hangzott: - "A képviselők nem az egyházi testületek döntései alapján kerültek a parlamentbe. Következésképpen kettős feladatuk van az én felfogásom szerint. Egyrészt: képviselniük kell az össznemzeti érdekeket a legjobb tudásuk és képességük szerint, s mindezt természetesen sajátos egyházi szempontból kell, hogy tegyék. Tehát jelen kell lenni az érdekek képviseletében annak a háttérnek, amelyből kiindulva képviselnie kell az egyházi tanításokat, erkölcsi értékelés és más szempontok szerint is. Ilyen módon azt gondolom, hogy igen jelentős feladatot látnak el, olyat, amelyet más képviselőktől nem lehet elvárni." Erre jó alkalom lett volna a vízlépcső vitája, hiszen a kommunista képviselőktől nem lehetett elvárni, hogy pártjuk és kormányuk ellen szavazzanak, de az egyházak képviselőitől joggal várták el a hívek, hogy ne a hatalommal szembeni szolidaritás, hanem a lelkiismeret befolyásolja döntésüket. Nem így történt. Tóth Károly püspök a rádióinterjú végén annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy több egyházi képviselőre lenne szükség a parlamentben, ezzel is kifejezve a vallásos emberek jelentőségét a mai társadalomban. A vízlépcső vitája arra int, hogy ennek érdekében nem az egyházi vezetők, hanem a laikus hívők számát kellene növelni az Országgyűlésben. Január 10-ikén a budapesti rádió is lehetőséget nyújtott Nagy püspöknek az állásfoglalásra Farsang Árpád kezdeményezésével kapcsolatban. Idézünk nyilatkozatából: - "Ami sok visszatetszést okozott az egyházban, az volt, hogy ez az ifjú presbiter, aki egyébként nem valami jelentős tisztséget visel az egyházban, mert semmiféle magasabb egyházi testületnek nem tagja, de szeretne feltűnni sokszor, ez pontosan a karácsony előtti időszakot választotta ki erre az akcióra. A másik pedig, hogy nem valamely nagyobb egyházat, hanem a félmilliós evangélikus egyházat tartja alkalmasnak arra, hogy ilyen akciót elindítson." A riporter erre természetesen rákérdezett: hogyan is gyűjthetett volna az evangélikus egyház presbitere aláírásokat máshol, mint saját egyházán belül? A válaszból nem lett okosabb a hallgató, mert Nagy Gyula az egyházon belüli rend fontosságát hangsúlyozta. Újabb kérdésre azt válaszolta, hogy az egyházon belüli változások miatt Farsang azt hitte, hogy ez a legalkalmasabb terep a támadásra. Ennél logikusabb válasznak tűnik, hogy az evangélikus presbitert elsősorban saját püspöke parlamenti állásfoglalása bántotta, nem pedig a többi egyház képviselőjének kormánypárti szavazata. Ismét Nagy Gyula rádiónyilatkozatából idézünk: -' "Rendkívül sok felháborodott tiltakozás érkezett az ország minden részéről arra vonatkozólag, hogyan veheti a bátorságot egy presbiter ahhoz, hogy az ország közvéleménye előtt kritizálja az egyház vezető püspökét és annak parlamenti tevékenységét." Talán azon az alapon, hogy a pápai csalhatatlanság példájára még nem vezették be a püspöki csalhatatlanságot és abban bízva, hogy a protestáns egyházakban nemcsak elméletben, de gyakorlatban is a presbiteriális elv érvényesül az episzkopális elvvel szemben. Egyébként a pápa csalhatatlansága is csak a hittételekre vonatkozik. .+++ 1989. január 15., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »