|
 |
 |
 |

Nemzeti csúcstalálkozó
|

----------------------
München, 1990. március 6. (SZER, A mai nap) - Felolvassuk a tegnapi kerekasztal-tárgyalásokon kidolgozott megállapodástervezet szövegét. Ezt a tervezetet a Néppárt nem hagyta jóvá.
- Először: a tárgyaláson résztvevő 12 párt képviselői kívánatosnak tartják, hogy a választásokon érintett valamennyi politikai erő tartózkodjék a békés átmenetet veszélyeztető bármely lépéstől és megnyilvánulástól.
A miniszterelnök és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője tájékoztatást adott a lehallgatási botrányról, és a miniszterelnök által a parlament legutóbbi ülésszakán elmondott, vélelmezett erőszakos visszarendeződési törekvésekről. A tájékoztatót a tárgyaláson résztvevő pártok többsége különböző indokok miatt fenntartásokkal fogadta.
A jelenlévő pártok egyetértettek abban, hogy a rehabilitációs és a volt egyházi ingatlanok elidegenítési tilalmával kapcsolatos törvényeken kívül az Országgyűlés további törvényalkotási tevékenységet ne folytasson.
A tárgyaláson résztvevő pártok sürgették a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását. Abban megoszlottak a vélemények, hogy az erre vonatkozó megállapodást a jelenlegi vagy az új kormány kösse-e meg. Egységes álláspont alakult ki abban, hogy a megállapodás ratifikációja az új parlament hatáskörébe tartozzék.
A résztvevő pártok tudomásul vették a miniszterelnök javaslatát, hogy a pártok képviselői a tárgyalások részleteiről kormányszintű tájékoztatást kapjanak. A miniszterelnök nem zárkózott el annak a kérésnek a teljesítésétől, hogy a pártok képviselői a tárgyalásokon megfigyelői státusszal résztvegyenek. (folyt.)
1990. március 6., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|