|
 |
 |
 |

Pártok csúcstalálkozója a Parlamentben (4. rész)
|

Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője ezt követően ismertette a konkrét ügyben folytatott vizsgálat menetét, amelyre a kémelhárító szolgálat kapott megbízást. Utalt arra, hogy e vizsgálat során több személy - közöttük két volt MSZMP-tag - telefonját lehallgatták, ám csak olyan információkhoz jutottak, hogy ,,mi lenne, ha,,. E szándék azonban még nem merítette ki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának bűncselekményét.
A pártok végülis nem jutottak konszenzusra a szovjet csapatok kivonásának befejezését illetően. Ugyanakkor elfogadták a Németh Miklós kormányfő által felkínált lehetőséget, hogy képviselőik szerdán összeülnek és meghallgatják a kormány megbízottjainak - Somogyi Ferenc külügyi államtitkárnak és Borsits László vezérkari főnöknek - tájékoztatóját a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról folytatott eddigi tárgyalásokról. A miniszterelnök - egyes pártok képviselőinek véleményére reagálva - egyébként nem látja akadályát annak, hogy a 12 párt megfigyelői jelen legyenek a csapatkivonásról folyó tárgyalásokon, ám véleménye szerint erről a szovjet felet is meg kellene kérdezni. (folyt.köv.)
1990. március 5., hétfő 21:07
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|