|
 |
 |
 |

Folytatta munkáját a honvédelmi vizsgáló bizottság (1. rész)
|

1990. február 12., hétfő - Czinege Lajos szerint valótlanok
azok az állítások, amelyek azt sugallják, hogy mindenért csakis az ő
személyét terheli felelősség. A feltevéseket be is kell bizonyítani,
s ez eddig nem történt meg. Egyebek között erről beszélt a volt
honvédelmi miniszter, az egykori miniszterelnök-helyettes az
Országgyűlés honvédelmi vizsgáló bizottsága előtt, amely immár
másodszor hallgatta meg Bokor Imre Kiskirályok mundérban című, nagy
visszhangot kiváltott könyve kapcsán.
A betegségéből most felépült Czinege Lajos kérdésekre válaszolva igyekezett eloszlatni az ellene felhozott vádakat. Közölte, hogy bérleti szerződés alapján, jogfolytonosan maradt az Endrődi Sándor utcai honvédségi szolgálati lakásban, mint nyugalmazott miniszter. A ház alagsorát valóban átépíttette, így jelenleg feleségével ketten lakják az immár kilenc szobás lakást. A felmerülő költségeket a Honvédelmi Minisztérium fedezte. Czinege Lajos szólt arról, hogy szándékában áll, lelépési díj fejében kiköltözni onnan leányfalui házába. Az összeget közelebbről nem részletezte, nagyságrendileg 3 millió forintra becsülte az általa belefektetett pénzt.
A bizottság tagjai kételkedtek abban, hogy Czinege Lajos egyáltalán jogszerűen lakja-e a budai villát, ugyanis - tudomásuk szerint - nem a hadsereg állományából ment nyugdíjba 1984 végén. Czinege Lajos feltárta: valójában 1987 decemberéig aktív katona maradt. E kijelentés megütközést keltett a testület tagjaiban, mert a miniszterelnök-helyettesi funkcióval ezt összeegyeztethetetlennek tartották. Furcsállották azt is, hogy a volt honvédelmi miniszternek - állítása szerint - nem volt tudomása arról az 1971-es politikai bizottsági határozatról, amely az Endrődi utcai villát a mindenkori honvédelmi miniszter rezidenciájaként jelölte meg. Arra a kérdésre, hogy az évek hosszú során szerzett - jóindulatú számítások szerint - 4 millió forintos jövedelméből miként tudta kibővíteni a budapesti villát, és megépíteni a leányfalui ingatlant - prózai válasz érkezett. ,,Nem szabad mai árakon számolni, a süttői követ akkoriban szinte ingyen adták, az iparosok nagyságrendileg kisebb összegért dolgoztak,,. (folyt.köv.)
1990. február 12., hétfő 16:40
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|