|
 |
 |
 |

A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának feltételei
és elvei
|

1990. január 26., péntek - Az Országgyűlésnek a társadalmi
szervezetek költségvetési támogatásával foglalkozó kuratóriuma
kidolgozta e támogatás elosztásának elveit és feltételeit.
Jelentéséből megtudható, hogy eddig 57 különböző társadalmi
szervezet nyújtott be igényt 2.8 milliárd forintos költségvetési
támogatásra, holott a rendelkezésre álló összeg csupán 544 millió
forint. Mivel a társadalmi szervek költségvetési támogatásának
normáit és feltételeit nem rendezi - miként a pártokét - törvény az
Országgyűlés átmeneti jelleggel, csak a jövő évre szólóan
meghatározta a költségvetési támogatás elosztásának néhány fontosabb
szempontját.
A kuratórium álláspontja szerint a rendelkezésre álló keretből nem kaphatnak anyagi hozzájárulást a pártok, a szakszervezetek és azok a társadalmi szervezetek, amelyek a Minisztertanács, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, illetve a Magyar Tudományos Akadémia költségvetéséből kapnak támogatást. Csak azokat a társadalmi szervezeteket kell a költségvetésből támogatni, amelyek bizonyítottan társadalmilag fontos és hasznos szolgálatokat láttak és látnak el, továbbá azokat, amelyek hátrányos helyzetű rétegek, csoportok életkörülményeinek javításában, érdekeik képviseletében tevékenyen részt vesznek. A politikai jellegű társadalmi szervezetek közül a bizottság elsősorban azokat részesíti költségvetési támogatásban, amelyek abból eddig is részesültek, s a támogatás teljes megszüntetése működésképtelenségüket okozná.
A támogatás odaítélésénél és mértékénél figyelembe kell venni a társadalmi szervezetek más, a költségvetési támogatáson kívüli saját forrásból, illetve azok lehetséges hasznosításából származó bevételeit. A kuratórium a költségvetésből csak országos szervezeteket támogat, véleménye szerint a területi és helyi szervezeteknek igényeiket más forrásból kellene kielégíteni. A támogatás feltétele továbbá, hogy az igénylő szervezetet mint társadalmi szervezetet a bíróság nyilvántartásba vette.
Az évközben érkező támogatási igények kielégítéséről - mondja ki elveiben a kuratórium - az új Országgyűlés rendelkezzen. (MTI)
1990. január 26., péntek 19:36
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|