|
 |
 |
 |

Bemutatkozott a magyar Watergate-ügy kulcsfigurája
|

1990. január 19., péntek - Végvári József, a Belső Biztonsági Szolgálat őrnagya személyében a Graffiti moziban tartott pénteki közös Fidesz-SZDSZ-sajtótájékoztatón bemutatkozott a magyar Watergate-ügy kulcsfigurája.
Végvári József a sajtó munkatársainak elmondta: december 24-én, a Hősök terén tartott ökumenikus misén kérte meg Roszik Gábor országgyűlési képviselőt, hogy ismertesse meg a Fekete Doboz munkatársaival, akiknek rendkívül fontos információkat kíván feltárni. Íly módon jutottak ki közreműködésével az Állambiztonsági Szolgálat azon anyagai, amelyek bizonyították, hogy a Belbiztonsági Szolgálat továbbra is gyűjt anyagokat a nem kommunista pártokról és vezetőikről.
Az őrnagy, aki január 31-ével nyugállományba vonul, elmondta azt is, hogy a botrány kirobbanása után is folytak az iratmegsemmisítések az Államvédelmi Szolgálatnál, sőt erre ma is volt példa. Beszélt arról is, hogy az információk nem érdemleges része az illetékes csoportfőnökségen maradt. Ám a lényegesnek ítélt információkat közölték az Állambiztonsági Szolgálat vezetőjével, aki kapcsolatban állt a területet felügyelő miniszterhelyettessel, vagy a belügyminiszterrel. Végvári József nem zárta ki, hogy a rendkívül fontos fejleményekről a miniszter beszámolt a kormány előtt.
Megerősítette, hogy az információszerzés számos eszközét alkalmazták a levélellenőrzéstől kezdve a telefon- és szobalehallgatáson át informátorok beépítéséig. Kérdésekre válaszolva elmondta: az Állambiztonsági Szolgálatnál szovjet tanácsadó is működött, legalábbis a múlt év augusztusáig bizonyosan.
A Fidesz és az SZDSZ képviselői elmondták: értesüléseik szerint lemondásra készül Pallagi Ferenc miniszterhelyettes, az Állambiztonsági Szolgálat vezetője, illetőleg Horváth István belügyminiszter is. Követelésként fogalmazták meg a már eddig is sürgetett személyi konzekvenciák levonását. Ismét szorgalmazták az Állambiztonsági Szolgálat elkülönítését a Belügyminisztériumtól. Kifejtették, hogy a vizsgálatot ki kell venni a katonai főügyész kezéből, és független testületre kell bízni. (MTI)
1990. január 19., péntek 13:57
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|