|
 |
 |
 |

Fodor István megbeszélése az Ellenzéki kerekasztallal
|

1989. január 11., csütörtök - Az Országgyűlés előtt álló fontosabb feladatokról tájékoztatta csütörtökön az Ellenzéki Kerekasztal képviselőit Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke. A megbeszélésen a résztvevők kicserélték véleményüket a képviselők jogállásáról, tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvényjavaslatról, amely a következő ülésszakon kerül a Parlament elé. Ugyancsak szó volt a Házszabály módosítására beterjesztendő javaslatról, valamint Király Zoltán és Raffay Ernő önálló képviselői indítványáról, amely az Alkotmány módosítását szorgalmazza annak érdekében, hogy a nép közvetlenül választhasson köztársasági elnököt. Fodor István kikérte az EKA szervezeteinek véleményét arról az elképzelésről is, hogy esetleg az Országgyűlés március 15-ei ünnepi ülésén határozzon a címerről.
A tanácskozáson az EKA pártjai közül a Független Kisgazdapárt, az MDF, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselői vettek részt. Az SZDSZ távolmaradt, a Fidesz képviselői pedig a napirend megtárgyalása előtt kivonultak, mivel kérésükre nem tárgyalták soronkívül javaslatukat. Ennek lényege az volt, hogy az EKA nyilatkozatban határolja el magát Vígh Károly hétfői, a Magyar Nemzetben megjelent cikkétől, amelyet az EKA soros elnökeként jegyzett, s amelyben támadta Haraszti Miklóst, az SZDSZ ügyvívőjét egyik sajtónyilatkozata miatt. A kérdést végül az Ellenzéki kerekasztal megvitatta, s arra kötelezte Vígh Károlyt, hogy tegyen közzé a Magyar Nemzetben szöveget, amelyben kijelenti: az említett cikket nem az EKA soros elnökeként jegyezte. Másrészt az EKA megerősítette azt a korábbi döntését, miszerint a soros elnök jogköre a vita vezetésére vonatkozik, illetőleg csak az EKA-ban vitatott kérdésekben nyilatkozhat ilyen minőségében.
Az Ellenzéki Kerekasztal felvette tagjai sorába a Független Szociáldemokrata Pártot. (MTI)
1990. január 11., csütörtök 19:20
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|