|
 |
 |
 |

Újjászületnek a szerzetesrendek (2.rész)
|

A rendek működésének újrakezdését nagy társadalmi várakozás előzi meg - tőlük várják többek között a pedagógus és kórházi nővérhiány enyhülését -, de a munkát még csak néhány közösség tudta megkezdeni. Hiányoznak ugyanis a közösségi élethez, a rendi központok kialakításához, a képzés megindításához szükséges közösségi épületek. A csaknem ezer államosított hajdani zárda és kolostor többségében világi intézmények dolgoznak, s azok elhelyezéséről a mai gazdasági helyzetben igen nehéz gondoskodni. A volt egyházi épületek térítésmentes visszaszolgáltatásáról ugyan már született megállapodás, de még nincs kész az arról szóló jogszabály. Annak első tervezetét ugyanis az egyház - hibás alapkoncepciója miatt - nem fogadta el. Átdolgozása folyamatban van az Igazságügyi Minisztériumban. A jogszabály hiányában pedig a közép- és alsófoku közigazgatás nem tud lépéseket tenni a volt egyházi épületek visszaszolgáltatására. Budapesten már visszakapták a hajdani kolostorukat a férfi Karmelita rend tagjai, de a vidéki városokban hasonlóra egyelőre nincs példa. Egyes szerzetes közösségeknek felajánlottak a hajdani pártvagyonhoz tartozó épületeket is, de azokat - érthetően - nem kívánják igénybe venni.
Takács Nándor püspöki referens tájékoztatása szerint néhány helyen már megkezdték, illetve a közeljövőben megkezdik tevékenységüket az első újjáalakult szerzetes közösségek. Érden már szeptemberben két első osztályt indítanak a Keresztes nővérek, a budapesti ORFI kórház egyes osztályain hamarosan munkába állnak az Irgalmas nővérek, Pécsett pedig külön épületet is biztosítottak már a hamarosan dolgozni kezdő Kedves nővéreknek. Az igények már most jóval nagyobbak annál, mint amit a szerzetesrendek jelenleg kielégíteni képesek, tagjaik többsége ugyanis idős, fáradt ember, akit alaposan megviseltek az utóbbi évtizedek viszontagságai. De az elhelyezési gondok megoldása után nyomban megkezdődik az utánpótlás képzése, és várhatóan 6-7 év múlva már eleget tudnak tenni a velük szemben támasztott elvárások egy részének. A szerzetesek nemcsak a hagyományos tevékenységeket kivánják folytatni, megkezdik a drogosok, az alkoholisták, a társadalom perifériájára szorultak istápolását. Tervezik egy olyan vasútmisszió kiálakítását, amely a nagyobb állomásokon átmeneti szállást, szerény étkeztetést nyújt majd a rászorulóknak, a hajléktalanoknak, az otthon nélkülieknek. Foglalkozni kívánnak a leányanyákkal, nevelőintézeteket akarnak működtetni, eljárnak majd a börtönökbe, büntetésvégrehajtási intézetekbe is, lelki vigaszt nyújtva, nevelve az elítélteket. (MTI)
1990. január 8., hétfő 22:54
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|