|
 |
 |
 |

Fodor István a parlamenti vizsgálóbizottságok szerepéről (1.
rész)
|

1990. január 8., hétfő - Rövid időn belül immár negyedszer
vetődött fel, hogy a Parlament hozzon létre bizottságot egy-egy
konkrét ügy vizsgálatára. Legutóbb a napokban, a lehallgatási
botránnyal összefüggésben dr. Tallóssy Frigyes országgyűlési
képviselő adott hangot annak a meggyőződésének, hogy a parlamentnek
is fel kell állítania egy vizsgálóbizottságot.
Az amúgyis túlterhelt Parlamentnek a hátrarlévő időben érdemes-e újabb vizsgálóbizottságokat létrehoznia - erről kérdezte Fodor Istvánt, az Országgyűlés megbízott elnökét Csoknyay Edit, az MTI munkatársa.
Fodor István megítélése szerint a lavinát elinditó Bokor-könyv megjelenése után kézenfekvőnek látszott egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozása. A miniszterelnök erre irányuló javaslata - amely csak egy volt az üggyel kapcsolatos intézkedések közül - a társadalmi kontroll szükségességét kívánta érzékeltetni. Ebben az esetben ugyanis a hadsereg morális szétesésének veszélyével kellett számolni. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy a honvédelmi vizsgálóbizottság sem tud majd sokkal több eredményre jutni, mint amit a könyv maga is tartalmaz.
Raffay Ernő és Király Zoltán Csongrád megyei képviselő konkrét indítványa, hogy jöjjön létre parlamenti bizottság annak vizsgálatára: kik a felelősek az ország jelenlegi állapotáért. Az indítványt benyújtó képviselők szerint ugyanis az ország népe érzi és látja, hogy amíg a lehető legnagyobb áldozatokra kényszerítik, addig azok a személyek, akik hibás döntéseikkel katasztrófába sodorták az országot, még mindig élvezik kiváltságaikat. Javaslatuk, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság februárig állítsa össze azon, most már nyugdíjas vagy még aktív politikusok, gazdaságpolitikusok névsorát, akik Magyarország tönkretételével nyomatékkal vádolhatók vagy gyanusíthatók. Ezután a névsorban szereplőktól a bizottság kérjen vagyonnyilatkozatot, s ennek ismeretében hivatalos adóhatósági vizsgálatot. A bizottság javaslata alapján pedig a plénum még mandátuma lejárta előtt döntsön az esetleges elmarasztalásról vagy az ügy átadásáról a legfőbb ügyésznek. Az indítványozók a teljes körű errkölcsi és büntetőjogi felelősség megállapítását szorgalmazzák - mondta el tájékoztatásként az Országgyűlés megbízott elnöke. (folyt.köv.)
1990. január 8., hétfő 18:24
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|