|
 |
 |
 |

Rendkívüli parancsnoki értekezlet a Munkásőrségben
|

1989. október 21., szombat - A Munkásőrség megszűnésével összefüggő feladatok, a harci és a technikai eszközök biztonságos átirányításával kapcsolatos kérdések kidolgozására és végrehajtására a Minisztertanács Markovics Ferencet, a kormány mellett működő védelmi iroda vezetőjét nevezte ki kormánybiztosnak - jelentette be Németh Miklós miniszterelnök a Munkásőrség Országos Parancsnokságán, szombaton délelőtt. A kormányfő, megköszönve Borbély Sándor munkáját, felmentette országos parancsnoki tisztségéből. A rendkívüli munkásőr-parancsnoki ülésen Németh Miklós az Országgyűlés pénteki döntését indokolva hangoztatta: a Munkásőrség történelmi hivatását betöltötte, az a társadalmi szükséglet, amely életre hívta, már egy ideje megszűnt létezni. Emlékeztetett arra, hogy a döntést szélsőséges indulatok előzték meg, de a határozatot nem ez váltotta ki. Az alapvető indok: a Munkásőrség mint fegyveres testület nem illeszthető abba az állami berendezkedésbe, amelynek sarkalatos törvényeit a minap hagyta jóvá az Országgyűlés. A testület létrehozása óta eltelt három évtizedet értékelve ugyanakkor rámutatott: a Munkásőrség mindvégig tiszteletben tartotta a törvényeket, erősítette az ország törvényes rendjét, s önfeláldozóan részt vett a természeti csapások elhárításában. A kormányfő hangoztatta: a Munkásőrség politikamentes testületté való átalakítása rossz kompromisszum lenne, amely sem a munkásőröket, sem a közvéleményt nem elégítené ki. Borbély Sándor válaszában közölte: azonosul az elmondottakkal, s ezt a magatartást kérte a Munkásőrség valamennyi tagjától is. Rezignáltan szólt arról, hogy ha az elképzelt fejlődésnek a testület akadálya volt, akkor azt valóban el kell tüntetni. (MTI)
1989. október 21., szombat 11:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|