|
 |
 |
 |

Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása
|

1989. október 20., péntek - A Magyar Szocialista Párt alkotmányos alapokon álló párt. Ennek megfelelően az Országos Elnökség tudomásul veszi az Országgyűlés által a pártok működéséről és gazdálkodásáról alkotott törvényt. Megteszi a szükséges intézkedéseket a Magyar Szocialista Párt törvényben előírt feltételek szerinti működéséhez és ezek alapján történő bírósági bejegyeztetéséhez - szögezi le az MSZP Országos Elnökségének pénteki állásfoglalása a pártszervezés feladatairól.
Ezzel együtt az állásfoglalásban az elnökség meghosszabbította az eredetileg október 31-éig kitűzött határidőt, és hangsúlyozta: az MSZMP volt tagjai számára mindenütt biztosítani kell annak lehetőségét, hogy december 31-éig erősíthessék meg párttagságukat a szocialista pártban. Az elnökség - figyelembe véve a párttörvény végrehajtási rendelkezéseit - javasolta, hogy a ma még döntő többségben munkahelyi pártszervezetek tagjai elsősorban munkahelyükön erősítsék meg szocialista párti tagságukat, és munkahelyen kívüli alapszervezeteiket ezután alakítsák meg. (A dokumentum teljes szövegét az Országos Sajtószolgálat közli.) (MTI)
1989. október 20., péntek 18:29
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|