|
 |
 |
 |

Az MSZP összetételének elemzése
|

London, 1989. október 10. (BBC, Panoráma) - Ma a kora hajnali órákban, tehát Nyers Rezső pártelnökké történt megválasztásával befejezte kongresszusát a Magyar Szocialista Párt, mely a Kelet-Európában hatalmon lévő pártok közül elsőként jelentette ki, hogy szakít kommunista elődjének hagyományaival. Budapesten tartózkodó munkatársunk, Pártos Gábor elemzi a Magyar Szocialista Párt vezetőségének összetételét: - A Magyar Szocialista Pártnak, mint egy olyan szervezetnek, amely büszke arra, hogy elkötelezte magát a demokrácia mellett, nem sok dicsekedni valója van a tegnapi vezetőségválasztás lefolyása miatt. Először is csupán egy jelölt volt a pártelnöki tisztre Nyers Rezső személyében, akit elkötelezett, de nem radikális reformernek tartanak. Különben Nyers Rezső töltötte be ezt a tisztet átmeneti jelleggel ez év júniusa óta az MSZMP-ben is. Megválasztását követően rögtönzött interjút adott a BBC-nek, és ebben elismerte: azt szerette volna, ha valódi versenyre került volna sor a pártelnöki tisztért. Nyers Rezső - aki a szavazatoknak 86 százalékát kapta meg - elmondta azt is, hogy senki más nem volt hajlandó jelöltetni magát. A tényekhez tartozik, hogy Nyers egyedüli jelölését megelőzően órákon át folyt a huzavona, a radikális reformerek azt javasolták, hogy Nyers pusztán a tiszteletbeli pártelnöki címet kapja meg, míg a párt elnökévé Németh Miklós miniszterelnököt válasszák meg. Egyes hírek szerint Németh Miklós és Horn Gyula külügyminiszter arra is kész volt, hogy elszakadjon az újonnan megalakított szocialista párttól, amenyiben nem teljesül követelésük. (folyt.)
1989. október 10., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|