|
 |
 |
 |

Interjú kongresszus után
|

------------------------ München, 1989. október 10. (SZER, Magyar híradó) - Kasza László, Budapesten tartózkodó munkatársunk mikrofonja előtt három politikus nyilatkozik az MSZP kongresszusán történtekről. Sorrendben: Pozsgay Imre, utána Pető Iván a Szabad Demokraták Szövetségének szóvivője, és Gergely András a Magyar Demokrata Fórum szóvivője. Pozsgay Imre tehát a következőképpen vélekedik a kongresszusról: - Elégedett vagyok, mert a lehetőség határáig ment a kongresszus, hiszen új párt alakult és azt hitelesítő programot, alapszabályt fogadtak. Úgy hiszem, az a vezetőség, amelyet most ilyen nagy többséggel megválasztottak, csak tovább erősíti ezt a hitelt. - Pozsgay Imre után Pető Iváné, a Szabad Demokraták Szövetségének szóvivőjéé a véleménynyilvánítás lehetősége: - Kezdem azzal, ami talán nem a legfontosabb, de mégiscsak nyilván érdekes, hogy két szervezetet nem hívtak meg a komolyabb pártszerű szervezetek közül, azt amelyet az Ellenzéki Kerekasztal mellett ültek és tárgyaltak az MSZMP-vel: a Fideszt és az SZDSZ-t. (...) elmondták, azért komoly tartalmi tényezőkre is utal, hogy még a legtoleránsabb MSZMP, meg volt MSZMP-vezetés sem szereti a radikális - mármint az MSZMP-hez képest radikális - ellenzéket. De ez csak mellékes, és inkább színes érdekesség, nem mintha olyan nagyon igényt tarthattam volna én, vagy barátaim arra, hogy ott üljünk mi is a kongresszuson, bár érdekes volt, ami történt. (folyt.)
1989. október 10., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|