|
 |
 |
 |

- Pártkongresszus - 1. folyt.
|

Miután a múlt bűneiért a nyilvános felelősségre vonás, vagy legalábbis a felelősség megállapítása elmaradt, semmi biztosíték nincs arra, hogy javíthatatlan bolsevikok tömegei nem fogják reform terepszínű arccal aláírni az új párt programnyilatkozatát, hogy azután belülről folytathassák a bomlasztást. A pártveteránok által retteget pártszakadást sem sikerült egyszer és mindenkorra elhárítani, hiszen a kibukott főfunkcionáriusok közül néhányan - köztük Berecz János - máris úgy nyilatkoztak, hogy az MSZMP nem oszlott föl, és ők továbbra is ezen párt tagjainak tekintik magukat. Mi több, azt sem lehet kizárni, hogy az örökké tegnapiak, például a ferencesek egy harmadik, ezúttal hamisítatlan kommunista pártot alapítanak. Ám de a magyarországi változások ütemét jól szemlélteti az a tény, hogy Nyers Rezső beválasztása a Politikai Bizottságba nem egészen másfél évvel ezelőtt még szenzációszámba ment, és az új párt elnökségében ma ugyanez a Nyers Rezső a konzervativizmus jelképe, aki a választások után olyan sorsra juthat, mint Kádár János. Igen, a választások. Vajon sikerül-e az MSZP-nek a menekülés előre? Vajon a hátra lévő néhány hónap alatt el tudja-e fogadtatni magát, mint megbízható koalíciós partnert? Az írás ott van a falon, három arameus szó: Mene tekél ufarszin, magyarul négy: Gödöllő, Kecskemét, Szeged, Zalaegerszeg, avagy megszámláltatott, megméretett, könnyűnek találtatott. +++
1989. október 10., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|