|
 |
 |
 |

MSZP-kongresszus - vasárnapi munkanap (10. rész)
|

Szabó Balázs az agrárplatform képviseletében elöljáróban rögtön eloszlatta azokat a szerinte téves feltételezéseket, miszerint az MSZMP utódpártja a soron következő választásokon egyértelműen maga mögött tudhatja a vidéki Magyarországot. Mint mondotta, a magyar paraszt csak hiteles vezetők által tett konkrét ígéretekben bízik, márpedig a párt jelenlegi agrárprogramja túl általános. Ezért szorgalmazta e program konkretizálását, úgymond lefordítását az egyszerű parasztemberek nyelvére. Távlati célként a földek feletti önrendelkezés és a mezőgazdasági tulajdon újragondolása nyomán egy több szektorú mezőgazdaság létrejöttét jelölte meg. A Népi demokratikus platform nevében kapott szót Sziklai László, aki arra kereste a választ, hogy a párt, illetve tágabb értelemben a marxizmus jelenlegi válságát miként éli át a párt tagsága, a párthoz kötődő értelmiség. Ezzel kapcsolatosan rámutatott: míg az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokban, az NSZK-ban vagy Olaszországban megújult a marxizmus, addig nálunk eluralkodott az a nézet, hogy a marxizmus valójában idegen a magyar szellemtől. Hangsúlyozta: a marxizmust nem bibliaként kell kezelni, de figyelembe kell venni, hogy elmélet nélkül csak gyülekezet képzelhető el és nem párt. (folyt. köv.)
1989. október 8., vasárnap 16:42
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|