|
 |
 |
 |

- Szűrös Mátyás londoni nyilatkozata - 3. folyt.
|

- Igen, nekünk megvan hozzá az alapunk, megvannak az elvi alapok is, és meg kell mondani, hogy például a vízumrendszerünk vagy a határrendészetünk az egyik legliberálisabb a világon. Mi most a törvényhozásban, vagy a törvényhozás által egy olyan gyakorlatot alakítunk ki, hogy az megfeleljen elveinknek, tehát az emberi szabadságjogok és a polgári jogok alkalmazásában. Mi eddig is azt vallottuk, hogy például az utazáshoz való jog az alapvető emberi jog. Most ezt a gyakorlatban is kialakítjuk. Ez napirenden van Magyarországon most az állampolgársági törvény módosításával, és már a szeptemberi ülésszakon szerepel a ki- és bevándorlásról szóló törvénytervezet, a kiutazásról és útlevélről szóló törvény. Ez egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatunkat nemcsak belső elveinkhez igazítjuk hozzá, hanem például a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának a követelményéhez is. Ha mindezt figyelembe vesszük, tulajdonképpen megvan az alapja a mi részünkről ahhoz, hogy rendeződjék a Német Demokratikus Köztársaságból menekülni vagy távozni szándékozóknak az ügye, akik Magyarországon tartózkodnak jelenleg. Ez azonban a két német állam közötti esetleges megállapodásnak a függvénye, hogy ezt hosszabb távra rendezzék. Magyarország most például ezt mint egyszeri aktust le tudja bonyolítani akár a Vöröskereszt közreműködésével, és ebben Ausztria is partner, de nem szeretnénk, ha Magyarország a menekültek tranzitországává válna. Nekünk éppen elegendő tehert jelent az, ami nemzeti kötelességünk, hogy megfelelően fogadjuk a Romániából menekülő magyarokat, és biztosítsuk magyarországi beilleszkedésüket. Ami az NDK-s állampolgárokat illeti, akik a Német Szövetségi Köztársaságba kívánnak távozni, én úgy gondolom, hogy a napokban várható ennek a kérdésnek a rendezése. Itt nagyon fontos tehát, hogy a két német állam minél hamarabb egymás között közös nevezőre jusson. (folyt.)
1989. szeptember 6., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|