|
|
 |
|
 |
Végtisztesség Nagy Imrének (39. rész) - Méray Tibor
|
- Az a Nyugat, amelyik 1956 előtt elnökeinek és
külügyminisztereinek hivatalos nyilatkozataiban a felszabadításnak,
a kommunizmus visszagöngyölítésének, a szakadék széléig sodrásának a
politikáját hirdette a magyarok felé és nemcsak a magyarok felé,
amelyik 1956-ban rádióján keresztül uszított a túlságosan mérsékelt
Nagy Imre ellen, a végveszély bekövetkeztekor hagyta, hogy ne a
kommunizmus, hanem mi zuhanjunk a szakadékba, a kisujját sem
mozdította értünk. Az a nyugat, amelyik az utóbbi két évtizedben
királyok, királynők, államelnökök, miniszterelnökök látogatásai vagy
meghívásai alkalmával melegen szorongatta annak a kezét, aki Nagy
Imre és minden 1956-os mártír kivégzésének legfőbb budapesti
felelőse volt, s amelynek gazdasági szakemberei versengve tömték e
garázda vezetésnek a zsebébe a dollármilliókat, megfeledkezve
azokról az elemi biztosítékokról is, amelyeket saját, legegyszerűbb
állampolgáraitól is megkövetelnek, arról, hogy kinek adják a
hiteleket, van-e rájuk fedezet és mire használják fel őket, az a
Nyugat elgondolkodhatnék azon: vajon csupán a magyar nép adósa-e
neki, nem adósa-e ő is valamelyest ennek a népnek?
- Nincsenek túlzott illúzióink. Tudjuk, hogy a világhatalmak
vetélkedéseiben, a világbankok hideg könyveiben nincs olyan rovat,
hogy hála, és kevés a súlya ennek a 301 kopjafának is. De a nyugati
vezetőknek is tudniuk kell, hogy országaik nagyvonalúsága nélkül nem
lesz itt virágzó gazdaság és virágzó gazdaság nélkül nem lesz igazi
és tartós demokrácia. Maguknak is segítenek, ha nekünk segítenek.
- Szóljon utolsó szavunk arról, azokról és azokhoz, akikről s
akikhez elsőként kellett volna fordulnunk. Emlékezzünk Nagy
Imrénéről, született Égető Máriáról, erről a nagyszerű asszonyról,
akit nem fakósága, hanem erős egyéniségével együttjáró, s vezető
körökben olyannyira szokatlan szerénysége tett jóformán
láthatatlanná férje mögött, aki egy életen át állt töretlenül
mellette, és haláláig hordta érte a gyászt, s akinek a ma temetendők
özvegyei közül egyedül nem adatott meg, hogy megérje ezt a napot. Ha
van túlvilág, akkor Maca néni ma ott van, ahol mindig is volt: a
férje, Imre bácsi oldalán. Emlékezzünk Jánosi Ferencre, aki
református lelkészként kezdte pályáját, s aki igazából sosem volt
politikusi alkat; akit azért kevertek bele Nagy Imre perébe, mert a
veje volt, aki főként azért sínylődött évekig börtönben, lett ott
olyan beteggé, hogy fiatalon, alig néhány évvel élte túl a
szabadulást. S hadd forduljak hozzátok, Zsóka, Imre bácsi egyetlen
leánya, János, Zsóka férje és Maca néni támasza a magányban, és
felétek, unokák, Kati és Ferkó, akiket még akkor láttam, amikor a
nagyapjuk büszkén sétáltatta őket, (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|