|
 |
 |
 |

Magyarország az NSZK sajtójában (2. rész)
|

Leginkább a pártelnöki funkció irányából van mitől tartania, véli a vezércikk szerzője, aki szerint most újra be kell tölteni az eredetileg Kádár János számára létesített tisztséget, és erre a posztra csakis reformer hírében álló és nem aggastyán személyiség jöhet számításba. A lap a legtöbb esélyt e tekintetben Nyers Rezső államminiszternek adja, feltételezve egyúttal, hogy az új pártelnök egy lényegesen fiatalabb embert kívánna megtétetni a jövőben - adminisztratív főtitkárnak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung ,,A Grósz-korszak végéhez közeledik,, című vezércikkében nagy elismeréssel ír arról, hogy a fiatal Németh Miklós, a minisztertanács elnöke, egykor Grósz Károly védence, most bebizonyította önállóságát, és egyre inkább eltér elődje politikájától. Németh a kormányt a magyarországi hatalom új központjává építette ki: először elhatárolta magát a ,,gazdasági szükségállapot,, fogalmától, másodszor kormánynyilatkozatában meghirdette a toldozás-foltozás végét, illetőleg az új politika kezdetét, majd az újjáalakított kabinet élén, az új miniszterek többségére támaszkodva bejelentette a Bős-nagymarosi beruházás felfüggesztését. Az NSZK-beli vezető konzervatív napilap meggyőződése szerint a magyar miniszterelnök tudatában van: sem ő, sem más kommunista politikus mindaddig nem lenne képes a gyorsan közeledő választások után koalícióra lépni egyetlenegy mostani ellenzéki párttal sem, ha kitartana Nagymaros mellett. Ám Grósz Károly és kormánya még tavaly októberben elkötelezte magát az építés folytatása mellett. Ha az Országgyűlés Németh óhajára két hét múlva mégis ezzel ellentétes határozatot hoz, akkor - a vezércikk szerint - a Grósz-korszak véget ér még az ősszel esedékes pártkonferencia előtt. A Stuttgarter Zeitung, Baden-Württemberg tartomány vezető napilapja kedden elsőoldalas tudósításban adta hírül a Bős-nagymarosi nagyberuházás felfüggesztésének bejelentését, és megállapította: Németh Miklós ezzel egyértelműen a nagymarosi beruházás ellenzőinek oldalára állt, akik hónapok óta ostromolják a milliárdos tervet. Az ellenzékiek által felsorakoztatott környezetvédelmi megfontolások, érvek súlya az utóbbi időben szokatlan gyorsasággal nőtt. Ezeket Németh céltudatosan kovácsolta ki meggyőző gazdaságpolitikai érveléssé, s ez megkönnyíti számára a nagymarosi vállalkozásból való kiszállást. (folyt.)
1989. május 16., kedd 19:06
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|