|
 |
 |
 |

Nyílt levél Grósz Károly főtitkárnak (OS)
|

1989. május 16., kedd - Főtitkár Úr Némi meglepetéssel olvastuk a csehszlovákiai látogatása után kiadott kommünikében, hogy Ön megköszönte Milos Jakesnak a felvidéki magyarsággal kapcsolatban folytatott politkáját. Mi természetesen e kijelentéssel nem értünk egyet, legfőképpen azért, mert a valóságos helyzet egészen más képet mutat. A felvidéki magyarok helyzete majdnem olyan rossz, mint a romániaiaké. Ha az MSZMP valóban szívén viseli a külföldön élő magyarság sorsát (amit eddig nemhogy a valóságban, de még szóban sem tett meg), akkor szíves figyelmébe ajánlanánk a következőket. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a nemzetiségi lét leglényegesebb kérdése az anyanyelvi iskolai képzés. Mint legutóbb a Hitel folyóiratból, illetve a televizióból is értesülhettünk, a magyar iskolákban nincs elegendő pedagógus. Figyelembe véve azt a tényt, hogy csehszlovák részről állítólag meglenne a politikai szándék a magyar nyelvű tanárképző újbóli indítása, áthidaló megoldásként javasoljuk, hogy elsősorban fiatal óvónőket, illetve tanárokat bocsássanak rendelkezésükre arra az időre, amíg kellő számú szakember helyben (a Felvidéken) nem képeznek. Természetesen a felmerülő költségeket a fogadó ország fedezné. Ezen túlmenően azt sem tartanánk elképzelhetetlennek, hogy - a magyar nyelvű műszaki felsőoktatási intézmény híján - korlátozott számú diákot fogadnak a magyar egyetemek és főiskolák. Érdeklődéssel várjuk mind az Önök választát, de legfőképpen a csehszlovák kormány reagálását, ami végül is eldönti, hogy jogos volt-e a köszönet a Főtitkár Úr részéről, avagy elhamarkodott. (OS)
1989. május 16., kedd 14:26
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|