|
 |
 |
 |

Duna Kör - vilépcső
|

A Duna Kör a vízlépcső sorsáról BBC ------------------------------- London, 1989. május 14. Panoráma A magyarországi Duna Kör - mint híreinkben is hallották - fordulópontnak tekinti a kormány elhatározását a bős-nagymarosi vízlépcső építési munkálatainak leállítására. - Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd jelentését ismertetjük: - A környezetvédők már évek óta kampányt folytatnak a vízi erőmű megépítése ellen, érveik között szerepel, hogy rontani fogja a növény- és az állatvilág-állományt, szennyezi az ivóvíz ellátást (sic ) és gazdaságilag csak terher lesz. Ma óvatos derülátásuknak adtak hangot, hogy érvelésük meghallgatásra fog találni és, hogy abba fogják hagyni az egész terv kivitelezését. A Duna Kör vezetői azonban rámutatnak, hogy bár a kormány megváltoztatta az álláspontját a jelek szerint, az ügyről a végső döntést az Országgyűlés kell hozza, ugyanaz az Országgyűlés, amely a tavaly októberi ülésen túlnyomó többségggel megszavazta a vízlépcső megépítését, pedig már akkor is nagyfokú volt az ellenkezés országszerte. Addig is - a Duna Kör vezetői szerint - mindent meg fognak tenni ügyük előmozdítása érdekében azok a képviselők, akik pártolják a vízlépcső befejezését. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A Duna Kör a vízlépcső sorsáról - 1. folyt.
|

Grósz Károly kommunista pártvezető most májusban még mindig azt mondta, hogy amikor a parlament újból megtárgyalja a kérdést, ő a munka folytatása mellett fog szavazni. A terv leállítása most kétszer annyiba kerülne, mint a folytatása - mondotta Grósz, bár ezt nem fogadják el megbízható adatként a terv ellenzői. Bár Grósz többé nem tagja a kormánynak, ő a kommunista országgyűlési képviselőknek a vezetője, és ezekből kerül ki az Országgyűlés tagságának többmint 70 százaléka. Így álláspontja fontos, és még nem világos, hogy meg fogja-e változtatni a kormány új döntése láttán. Erős ellenkezés várható Csehszlovákia részéről is, amely már majdnem befejezte saját gátja építését, amely a nagymarosi gáttal együtt képezne rendszert. És érintett partner Ausztria is, amely kölcsönöket adott Magyarországnak. Ezek visszafizetése 20 évi áramszolgáltatással lenne esedékes. De, ha az Országgyűlés nem állítja le a tervet, akkor biztosra vehető, hogy népszavazást fognak kierőszakolni, és a környezetvédők abban biztosak, hogy az ország egész lakossága a vízlépcső ellen szavazna. +++
1989. május 14., vasárnap
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|