|
 |
 |
 |

Kádár felmentése
|

Kádár felmentése Deutschlandfunk ---------------- Köln, 1989. május 10. Sajtószemle Most nyugatnémet lapszemlénk következik. A ma reggeli lapok bőséges terjedelemben foglalkoznak Kádár János tisztségétől való megfosztásával. - A Die Welt című bonni napilapban ezt olvasthatjuk: Milyen múlékony a hatalom és a hírnév, erre vonatkozó tapasztalatokat szerezhet most egy öreg és megtört férfi Budapesten. Ha Kádár János, aki még egy évvel ezelőtt Magyarország kommunista pártvezetője és a látszólagos stabilitás jelképe volt, most azt látja, mi történik körülötte az országban, bizonyára nem érti a világot. Kádár a monolitikus leninizmust képviselte. Ez az ideológia ugyanúgy összeomlott, mint az a Nyugaton elterjedt hírneve, hogy mérsékelt, megfontolt, reálisan gondolkodó politikus. Magyarországon egyszeriben felbukkannak a feledésbe merült és elfojtott rossz emlékek. Az emberek visszaemlékeznek az 1956 után a népfelkelésben részt vett fiatalokon végrehajtott halálos ítéletek százaira, a Rajk-perre, annak a belügyminiszternek és régi barátnak a perére, aki akasztófán végezte. Június 16-ikán pedig azt a Nagy Imrét temetik ünnepélyes keretek között, aki az 1956-os népfelkelést vezette, s aki utána akasztófára került, jóllehet Kádár szabad elvonulást ígért neki. Kádár esete azt mutatja, milyen bonyodalmakba keveredhet, milyen zsákutcába juthat az, aki egy kommunista hatalmi szervezetben csinál karriert. (folyt.)
1989. május 10., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kádár felmentése - 1. folyt.
|

Természetesen emlékezni kell a másik Kádárra is, aki a 60-as és 70-es években belefáradva az ellenforradalmárok vérének ontásába, jó viszonyt keresett a Nyugathoz. A bűnt, amit ez az ember magára vállalt, nem lehet egyszerűen az erkölcs hiányával magyarázni. Kádár arcvonásaiban nyomott hagyott az az élet, melyet egy ideológia szolgálatába állított és nem ismerte fel, hogy az - mint a legtöbb ideológia - hamis volt. A Braunschweiger Zeitung így vélekedik: - A politikusok nem várhatnak köszönetet, ezt most Kádár János is tapasztalhatta. Akármennyire is homályos volt szerepe az 1956-os népfelkelés során, annál nagyobbak voltak későbbi érdemei, amikor Magyarországnak egy az akkori szovjet hatalmi területen ismeretlen méretű liberalizmust és jólétet biztosított. Most azonban végleg utolérte múltja. Akinek az a célja, hogy az 1956-ról szóló igazságot feltárja, az nem mehet el a sokéves főtitkár akkori hamis játéka mellett. Történelmi szerepét azonban még nem lehet véglegesen értékelni, hiszen mégiscsak ő volt az, aki alternatívát mutatott a Sztálin utáni kor megmerevedett bürokratizmusával szemben. Ez az érdeme maradandó. A Neue OZ Osnabrücker Zeitung azt hangsúlyozza, hogy az új magyar pártvezetőség eljárása Gorbacsov keze nyomát viseli. Gorbacsov ugyanilyen határozottan küldte nyugdíjba a régi vezető gárdáját. (folyt.)
1989. május 10., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kádár felmentése - 2. folyt.
|

A Kölner Stadt-Anzeiger úgy véli, hogy Kádárt régi ellenfele, Nagy Imre győzte le. Kádár csillagának le kellett tűnnie, mert Nagy Imre csillaga felemelkedett. Idézzük a lapot: - Abban a mértékben, amelyben a forradalmi hős, Nagy Imre mítosza felragyog, kétes fénybe, sőt árnyékba kerül a forradalom elnyomójának, Kádár Jánosnak a neve. Máig sem tisztázott ugyanis, milyen szerepet játszott Kádár annak idején és nem ő szolgáltatta-e ki 1956-ban Nagy Imrét az oroszoknak? Nagy Imrét június közepén másodszor temetik Budapesten, ezúttal ünnepélyes keretek között, miután három évtizeddel ezelőtt névtelen sírba helyezték. Egy ilyen szertartáshoz, amit a magyarok egész biztosan az ország demokratizálása melletti tüntetésre használnak majd fel, nem illik Kádár tiszteletbeli pártelnöksége. Így, ha későn is, ő maga is annak a forradalomnak az áldozata, melyet 1956-ban idegen fegyverekkel leveretett - állapítja meg a Kölner Stadt-Anzeiger. A Süddeutsche Zeitung is Nagy Imre rehabilitásával hozza összefüggésbe Kádár leváltását. Ezt írja: - Kádár leváltásának bejelentése nem véletlenül történik most, amikor Magyarországon újraértékelik az 1956-os eseményeket. Ahol bűnt követtek el, ott bűnösnek is kell lennie. E kérdés részleteinek tisztázása széttörheti Kádár mítoszát és egyidejűleg nagy hazafit csinálhat Grósz Károlyból - véli a Süddeutsche Zeitung. +++
1989. május 10., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|