|
 |
 |
 |

A Magyar Demokrata Fórum nyilatkozatai (OS)
|

Budapest, 1989. április 18., kedd - A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége elemezte a kormányzati rendszer súlyosbodásával előállott helyzetet, amely nemcsak a nép létviszonyait, hanem a nemzet jövőjét is fenyegető veszélyeket idézett fel. A Magyar Demokrata Fórum ennek folytán szükségesnek tartja kinyilatkoztatni, hogy minden esetleges erőszakos fellépést a hatalom megragadására, akár annak megtámasztása ürügyén is, Magyarország békéjét és sorsát kockáztató, megbocsáthatatlan véteknek tekint, s kiutat csak az államhatalom demokratikus alapokra helyezésében lát. Ezért javasolja, hogy mielőbb induljanak meg az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal egyenjogú megbízottai között a demokratikus választások őszi lebonyolítását előkészítő konkrét tárgyalások. A tárgyalások megindulása és a demokratikus rendszerre való békés átmenet közösen kialakítandó feltételeinek megteremtése esetén az MDF lojális ellenzéki magatartásra kész olyan átmeneti kormány iránt, amely az MSZMP reformszárnyának politikai programját érvényesíti az átmenet időszakában vállalva, hogy legkésőbb 1989. december 1-jén leköszön, és átadja a végrehajtó hatalom gyakorlásának a jogát a demokratikusan választott Országgyűlés bizalmát élvező kormánynak. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége, egyetértésben a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság vezetőségével, a recski ércbánya jövőjével kapcsolatos álláspontjáról a következő nyilatkozatot teszi: Magyarország egyik jelentős nemzeti kincse a recski bánya érckészlete. A hétmilliárdos költséggel megkezdett, s évtizedek óta több százmilliós ráfordítással fenntartott bánya helyzetéről a szakértői véleményeket ismertessék az ország nyilvánosságával, és semmi olyan döntést ne hozzanak, mely a bánya jövendő használatában helyrehozhatatlan kárt okozna. Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége (OS)
1989. április 18., kedd 16:18
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|