|
 |
 |
 |

Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága (5. rész) - Szóvivői
|

A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy az új tanévben nem lesz központi tananyag, a tanulmányi programokban meg kell jelenni mindazoknak a változásoknak, amelyek az elmúlt egy évben bekövetkeztek, s tükröződniük kell a magyar társadalomban végbemenő folyamatoknak. Ajánlja a testület, hogy használják fel az oktatásban a párt rövid távú programját. A továbbiakban Major László elmondta: Fejti György, a KB titkára beszámolt a Politikai Bizottságnak az MSZMP és a különböző politikai, társadalmi szervezetek között folytatott tárgyalásainak első menetéről. E szervezetek döntő többsége helyeselte az MSZMP kezdeményezését a megbeszélésekre, az ismerkedésre. Fenntartás - nem is kevés - egyedül a Szabad Demokraták Szövetsége részéről fogalmazódott meg: nem hívei a szövetségnek, a koalíciónak. Úgy fogalmaztak: konstruktív ellenzékként kívánnak működni a jövőben. Némi tartózkodás tapasztalható a Magyar Demokrata Fórum részéről is, ami azzal magyarázható, hogy a tárgyalásokra az MDF első országos gyűlése előtt került sor, s az ideiglenes vezetőség úgy érezte, nincs felhatalmazása, hogy tartalmi, lényegi kérdésekben tárgyalásokat folytasson. A MISZOT pedig abban az értelemben fejezte ki kétségeit, hogy nincs egyértelmű mandátuma 31 tagszervezetétől. Fejti György megállapította: bizonyossá vált, hogy van készség érdemi politikai egyeztető fórum létrehozására. Az SZDSZ ezt ugyan nem fogadta el, határozottan eltérő álláspontot képviselt. Az előkészítő megbeszélések tapasztalatai alapján kimondható, hogy a résztvevő pártok és politikai szervezetek szerveződésük korai időszakában vannak, s ennek is köszönhető, hogy ma még nem készek igazán egy kormányzati koalícióra. Azzal az alaptörekvéssel egyetértettek, hogy a többpártrendszerű politikai struktúra felé való átmenetet rendezett körülmények között, anarchiától mentesen, a társadalmi stabilitás biztosításával kell megteremteni. A szóvivő bejelentette: várhatóan folytatódik az egészséges párbeszéd a most szerveződő pártokkal, politikai erőkkel. Major László - Andics Jenővel, a KB osztályvezetőjével együtt - Grósz Károly főtitkár megbízásából részt vett az MDF országos ülésén. A tapasztalatokat összegezve elmondta: úgy érezték, hogy míg az ideiglenes elnökség kiegyensúlyozott, a küldöttek hangulata ennél radikálisabb volt. A 21 pontos programtervezetet úgy ítélte meg: kevés különbséget mutat az MSZMP akcióprogramjához képest. Hozzátette: ha mindketten komolyan veszik saját programjukat, bizonyára meg lehet találni a párbeszéd szálait. (folyt.köv.)
1989. március 14., kedd 21:34
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|