 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kína - vegyesvállalati rekord
|

Peking, 1990. augusztus 6. hétfő (AFP) - A Kínában
működő vegyes vállalatok exportbevétele az idén minden bizonnyal
rekordnagyságú lesz és eléri a 6 milliárd dollárt - közölte a
China Daily, angol nyelvű lap a külgazdasági minisztérium
jelentésére hivatkozva. Kínában jelenleg több mint tízezer,
külföldi tőkével létrehozott vegyes vállalat vagy teljes
egészében külföldi tulajdonban lévő vállalat működik.
1990 első félévében e vállalatok összbevétele körülbelül 3 milliárd dollár volt, ami 63,7 százalékkal több a tavalyinál. Ez az érték ugyanakkor az ország teljes exportjának 11,6 százalékát jelenti - szemben a tavalyi 9,4 százalékkal (4,92 milliárd dollár), vagy a tavalyelőtti 3,1 százalékkal (1,22 millárd dollár).
E vállalatok jó úton vannak afelé, hogy Kína exportjának centrumává váljanak, és kivitelük értéke a nyolcadik ötéves terv idejére (1991-95) elérheti a 10 milliárd dollárt is - jósolta a külgazdasági minisztérium egyik illetékese.
A lap ezt a látványos fejlődést a "stabil politikai helyzetnek" és a külföldi tőkebefektetők kedvező fogadtatásának tulajdonítja.
Külföldi szakértők szerint ugyanakkor a gazdasági szigor következtében a vegyes vállalatok száma két éven belül csökkenni fog. +++
1990. augusztus 4., szombat 21:05
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|