 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Felér egy nyugdíjemeléssel - segítség a 75 éven felülieknek
|

1990. augusztus 5., vasárnap - ABC-jellegű vegyesbolt nyílt
a napokban a Komárom-Esztergom megyei Kecskéden. Az üzlet
tulajdonosai felajánlották, hogy a község 75 éven felüli lakosai
számára, az arra rászorulóknak naponta egy liter tejet és fél
kilogram kenyeret adnak térítésmentesen. Kecskéd kétezer lakosa
közül félszáznál több a 75 éven felüli. Sokuk számára a vegyesbolt
kezdeményezése, segítsége valóságos nyugdíjemeléssel ér fel.
A két diplomás tulajdonos - Kostyál László és Rumi Béla - újrakezdési kölcsönből és az Állami Fejlesztési Intézettől pályázat útján kapott jelentős kölcsönből építette üzletét, amely nyolc eladónak, illetve alkalmazottnak ad kereseti lehetőséget a kis településen. Az idős emberek, a rászorulók segítését nem reklámfogásnak szánják, hiszen üzletük forgalmára nem lehet panaszuk; elhatározásukat tisztán a humánum vezérelte. (MTI)
1990. augusztus 4., szombat 16:19
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|