 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Felcím: Helyhatósági választások rendezték soraikat
|

Budapest, 1990. július 5. Csütörtök (MTI-Press)
A parlamenti választásokon listát állított 12 párt közül az Agrárszövetség, (3,13) a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (3,55) és az MSZMP (3,68) néhány százalékkal maradt csak le a Parlamentbe jutástól. Mindhárom szervezet számára fontos állomás lesz az őszi helyhatósági választás. Ekkor eldőlhet: megerősödve tovább él-e egy-egy párt, vagy elhaló, bázis nélküli kis szervezet marad. A vezetőkhöz intézett körkérdésben arra kerestük a választ, miként tudták rendezni soraikat az elmúlt hónapokban, illetve hogyan készülnek az őszi erőpróbára.
Alcím: Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke: A Fidesz és az SZDSZ áll hozzánk közel
- Szövetségünk meghatározott réteget képviselő szakmai szervezet. Eredetileg nem is akartunk pártszerűen működni, de rákényszerültünk, mert érdekképviseleti feladatunkat nem tudtuk volna ellátni. Egy képviselőnk bekerült a törvényhozásba, egy honatya pedig közös jelöltünk, így "másfél" képviselőnk dolgozik a T. Házban. Csalódottak nem vagyunk. Természetesen a helyhatósági választásokon indulni kívánunk, készülünk a megmérettetésre. - Milyen pártokkal kívánnak szövetségre lépni a siker érdekében? - Mivel nem állítunk mindenhol önálló jelöltet, természetesen keressük a megfelelő partnereket. Csak a magánvéleményemet mondom e kérdésben: alapvetően a liberális politikát képviselő pártokkal tudnánk, illetve kívánunk együttműködni. Így a Fidesz vagy az SZDSZ áll hozzánk közel, függetlenül attól, hogy ők szeretnek-e bennünket vagy sem. Az ő programjukat tartjuk hozzánk legközelebb állónak, a számos ponton érzékelhető eltérések ellenére is. Az SZDSZ, Fidesz és az Agrárszövetség között az agrár és az önkormányzati kérdésekben már korábban sem volt lényeges különbség. - Milyen a viszonyuk a vidék másik nagy pártjával, a Kisgazdákkal? Hogyan készülnek a velűk való megmérettetésre? - Történelmi hibának minősítem, hogy a vidék, az agrárszféra érdekében a két párt nem tudott megállapodni. Nézetkülönbségünk a földtulajdon kérdésének rendezéséből adódik, szerintünk ugyanis a magyar vidékre nem lehet rászabadítani külső tulajdonosokat. (folyt.)
1990. július 5., csütörtök 16:05
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Helyhatósági választások 2. rész
|

Ez a szektor nem tud eltartani olyanokat, akik a városban laknak és csak a markukat tartják a föld bérleti díjáért. Azt gondolom, most azokat kellene kárpótolni, akik az elmúlt évtizedekben a helyükön maradtak és tisztességgel dolgoztak. A rehabilitáció pedig mindenkit megillet, aki akár erkölcsi, akár anyagi értelemben jogsértés áldozata lett. A másik téma, amiben ellentét van közöttünk: a munkanélküliség áthárítása a mezőgazdaságra. Egy bányászból vagy kohászból sohasem lesz földszerető ember. Azért is elképesztő ez a nézet, mert ezzel kimondják, hogy a földműveléshez mindenki ért. De a nézeteltérések ellenére bármikor készek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni a kisgazdákkal. - Milyen konkrét lépéseket tesznek a választások jegyében, a közeli jövőben? - Két héten belül megkezdi munkáját a központi választási irodánk. A következő 2-3 hónapban szeretnénk elérni, hogy bizonyos sarkalatos kérdésekben - pl. a földtulajdon rendezése - mondjon véleményt a kormánykoalíció. Tervezünk egy aláírásgyűjtési akciót, mellyel nyomatékosítani kívánjuk a fent említett követeléseket.
Alcím: Petrasovits Anna, az SZDP elnöke: Vidéken erősebb a pártunk
- A választási eredményünket a közép-kelet európai szociáldemokrata pártok eredményeinek tükrében mi jónak ítéljük meg. A tavaszi belső nehézségeken urrá tudtunk lenni, így ma már a helyhatósági választásokra koncentrálunk. Úgy érezzük: erősebbek a vidéki szervezeteink, ami e megmérettetésben döntő lehet. Örvendetes, hogy az utóbbi időben jelentősen emelkedett a vidéki szervezeteink száma, így a taglétszámunk is. - A Szociáldemokrata Pártban a megyei szervezetek autonómiát élveznek - mondja Varga Tibor országos vezetőségi tag -, így helyi szinten döntenek abban, kivel kívánnak egyezséget kötni. Például Kunszentmártonban már 36 tanácstagi helyre van jelöltünk, közösen az SZDSZ-szel, Dunaújvárosban pedig 63 helyre jelöltünk közösen az MDF-fel. Már megalakult a párt országos választási bizottsága, valamint a helyi - városi, községi megyei - bizottságok, illetve ahol kevés tagunk van, ott választási megbízott dolgozik. A következő időszak legfontosabb teendője, hogy megtaláljuk azokat a személyeket - akár párttag, akár szimpatizáns - akik alkalmasak a jelölésre. Elsődlegesen azokra számítunk, akik már az országgyűlési választásokon is indultak pártunk színeiben. (folyt.)
1990. július 5., csütörtök 16:06
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Helyhatósági választások 3.
|

A párton belül működő munkás érdekvédelem választási propaganda szerepéről Kiss István országos vezetőségi tag elmondta: Különösen ott lehet nagy szerepe, ahol egy-egy munkahelyre több kis településről járnak dolgozni az emberek. Egy jó szakszervezeti aktivista sok embert megnyerhet a szocdemeknek.
Alcím: Udvarhelyi László, az MSZMP titkára: Megakadályozni a jobboldali fordulatot
A baloldali erők egyértelmű vereséget szenvedtek tavasszal, s ez annak a jobboldali rágalomhadjáratnak köszönhető, amellyel az elmúlt negyven év eredményeit minősítették. De a közelmúltban erősödtek pozícióink, ezt bizonyítja a köztársaságielnök-választással kapcsolatos sikeres aláírásgyűjtési akció. Ez akár figyelmeztető jel is lehet a kormányzat számára, hogy fogy a megszerzett bizalmi tőke. A helyhatósági választás a kormánypártok és a paktumpártok számára fontos: ezzel az országos szinten megszerzett hatalmukat akarják a helyi vezetésben is szentesíteni. A jobboldali fordulatot ősszel szeretnék befejezni, de mi mindent el fogunk követni, hogy ezt megakadályozzuk. Ha ez nem sikerülne, akkor legalább lassítani próbáljuk a folyamatot. - Hogyan készülnek a helyhatósági választásokra? Mely pártokkal képzelik el a koalíciót? - A KB legutóbbi - június 30-i - ülésének napirendjén szerepelt a helyhatósági választások témája. Annyi már bizonyos, hogy nagy számban indít önálló jelöltet a Munkáspárt. Az előkészítő munka elején tartunk, napi feladatunk most az, hogy felmérjük az erőinket, keressük az alkalmas párttagokat e feladatra. Együttműködést minden széles értelemben vett baloldali erővel el tudunk képzelni. így lesz közös jelöltünk az MSZP-vel, a Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárttal és a Hazafias Választási Koalícióval, ha részt vesznek a választásokon. E kérdésben alapszervezeteink bizonyos döntési szabadságot kapnak. A közelmúltban hoztuk nyilvánosságra azt az állásfoglalást, amelyben támogatjuk az Agrárszövetség földtulajdonviszonnyal kapcsolatos elképzelését. Így természetesen e párttal is készek vagyunk az együttműködésre az agrárértelmiség, a szövetkezeti parasztság és az állami gazdasági dolgozók érédekeinek képviseletében. (MTI-Press)
Lázár Ildikó
1990. július 5., csütörtök 16:08
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|