 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Fidesz Munteanuért
|

------------------
München, 1990. augusztus 1. (SZER, Magyar híradó) - Kedves hallgatóink a továbbiakban ugyancsak nemzetközi együttműködésről szól a Marian Munteanu, bukaresti diákvezér kiszabadításáért szervezett akciókról.
Miközben tüntetések voltak Kolozsvár, Temesvár, Bukarest és Iasi utcáin, nemzetközi aláírásgyűjtő akció is folyik. Mi volt mindebben a Fidesz szerepe? - Ara Kovács Attilát hallják:
- Miután a New York Times utóbbi száma egyfajta Párizs-Róma-Madrid tengelyről tett említést Románia megsegítése ügyében, Bukarestben és vidéken a kedélyek továbbra sem csillapodtak.
Elképzelhető persze, hogy az említett nyugati fővárosokban már tudnak valamit, azaz valamiféle ígéretet tett volna az Iliescu-kormányzat egyfelől arra, hogy a június 13-ikai Securitate-ügynökök, illetve bányászok által végbevitt ellenzékellenes kilengések nem ismétlődnek meg, másfelől pedig, hogy az ország politikai foglyait szabadon engedik.
Az álláspontok megváltozásának azonban egyelőre semmilyen tényleges jelét sem lehet tapasztalni. Talán ezzel magyarázható az is, hogy egyre szaporodnak azok a tiltakozások, amelyek az említett kérdésekben tapasztalható bukaresti merevséget, illetve ahogy az egyik tüntetésen az hangot kapott, Iliescu elnök diktátori módszereit kritizálják, s ezeknek a véleményeknek igazi súlyt az ad, hogy egyre több romániai szervezet is hasonló véleményt kezd vallani. (folyt.)
1990. augusztus 1., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|