 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Létezik-e sajtószabadság Magyarországon?
|

----------------------------------------
München, 1990. augusztus 1. (SZER, Magyar híradó) - Sajtószabadság - a naponta visszatérő témakörben meglehetős vihart kavart a hír, hogy a Nemzetközi Újságíró Szövetség tényfeltáró bizottságot fog küldeni Magyarországra. Felhívtük Brüsszelben Aiden White urat, a Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkárát, aki a múlt héten Budapesten járt.
Hogyan született ez a döntés - kérdeztem White urat - kik kérték fel Önöket a tényfeltáró bizottság elküldésére?
- A Magyar Újságíró Szövetség és a sajtó alkalmazottainak szakszervezete kérte közbenjárásunkat, kért fel bennünket, hogy küldjünk tényfeltáró bizottságot Magyarországra.
Ezt a kérést mérlegelni fogja nemzetközi irodánk, amely októberben tart ülést. Nem tudom, hogy akkor mi történik, de ha úgy határozunk, hogy helyt adunk a kérésnek és küldünk bizottságot, akkor erre nem sokkal az év vége előtt kerülhet sor.
A bizottság célja - amennyiben útnak indul - nem az lesz, hogy nehézségeket okozzon vagy ártson Magyarország küldöldi hírnevének, hanem hogy őszintén együttműködjön az újságírószervezetekkel, kiadókkal és a kormány képviselőivel, hogy felülvizsgálja a sajtószabadság ügyét, és azt a haladást, amely Magyarországon tapasztalható olyan struktúrák megteremtése felé, melyek a sajtószabadság megőrzését és védelmét szolgálják.
- Kérdésemre, hogy milyen országokba küldött a Nemzetközi Újságíró Szövetség ilyen bizottságot, White úr a következőket mondta: (folyt.)
1990. augusztus 1., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|