 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Hatpárti egyeztető tárgyalások - 1. folyt.
|

És méltán tanultuk meg ezen abszolút érv szövegét, mert - lásd a közszolgálati médiák vezetőinek kinevezését szabályozó törvényt - percek alatt, ellenszavazat nélkül elfogadta az Országgyűlés, amit az asztalára tettek.
A siker igazolta a "Hatok Tanácsát", az állampolgár pedig szégyellte feltenni a kérdést, hogy: akkor miért veszekedtek heteken keresztül azon, amiben most hirtelen, változtatás nélkül egyetértenek?
De csak egyszer volt Budán kutyavásár, a hatosfogat sem bizonyult másodszorra megoldásnak. Igaz ugyan, hogy néhány óra alatt dűlőre jutottak annak az önkormányzati törvényjavaslatnak szövegében, amelyről a plénum a megegyezés minimális esélye nélkül vitatkozik már hetek óta, de ez mégis maradt az ő egyezségük.
Az albizottságok tagjai nem vonták vissza valamennyi módosítójavaslatukat, így a törvény kétharmados támogatása ismét a hiú ábrándok világába került.
És most mi lesz - téblábolunk mi tízmillióan -, megint kitalálnak egy új bizottságot, új összetétellel, új létszámmal? És amíg bizonytalankodunk, felmerül bennünk egy lehetőség, hogy talán úgy kellene csinálni, ahogy már valamikor, valahol hallottuk: bizottságokban összeegyeztetni a különböző pártok kompromisszumra kész szakértőinek véleményét a kérdéses törvényjavaslatról, azt kompromisszumra hajló képviselőkből álló parlamenten megvitatni, ha kell megint bizottság elé vinni, mielőtt a közgyűlés ezt elfogadja.
Persze - merül fel bennünk a gyanú - a megoldás titka, a kompromisszumkészség idegen kifejezés, a magyar parlament pedig a Kossuth téren van, pedig hát... - így van ez a parlamenti demokráciákban. +++
1990. augusztus 1., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|