 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Bezárták a ,,KGST-piacot,, Szegeden
|

1990. augusztus 1., szerda - Zökkenőmentesen zajlott szerdán
reggel az ország legnagyobb ,,KGST-piacának,, a szegedi Cserepes
sori piacnak az átmeneti bezárása. Az indok: a piac környezetének
rendezése, a környék forgalmi rendjének biztonságosabbá tétele.
Szőke Péter alezredes, Szeged rendőrfőkapitánya, szeretné véglegesnek tekinteni a KGST-piac bezárását; az MTI tudósítójának elmondta, hogy a napi négyezer-ötezer ,,bazárturista,, megjelenése óta ugrásszerűen megnőtt a városban a rablások, gépkocsifeltörések és egyéb bűnesetek száma.
A közbiztonsági okok mellett súlyos jogi kifogások is felmerültek az üzemeltető piac kft. ellen, mivel a társaságnak kizárólag használtcikk-piac működtetésére szól a cégbírósági bejegyzése, nem pedig külföldi árusok fogadására. A Csongrád megyei főügyész a napokban kérte a rendőrség, továbbá a Vám- és Pénzügyőrség szakvéleményét, hogy ennek birtokában törvényességi óvást nyujthasson be a kft. ellen, jogszabályellenes tevékenység folytatása miatt.
A piac környékének lakossága az E-5-ös főút lezárása árán is szeretné elérni a piac végleges bezárását, az üzemeltető viszont pert akar indítani, mivel szerinte korlátozzák tevékenységét.
A rendőrség - hangsúlyozta Szőke Péter - nem a kispénzű emberek olcsó vásárlási lehetőségét kívánja megszüntetni, hanem érvényt kívánnak szerezni a jogszabályok betartásának és szeretnék megőrizni a város közbiztonságát.
Az ügy természetesen nem oldható meg a KGST-turizmus jogszabályi rendezése nélkül, aminek érdekében a helyi tanács immár kormányzati intézkedést sürget. (MTI)
1990. augusztus 1., szerda 15:44
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|