 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Pécs-Budapest repülőjárat
|

1990. augusztus 1., szerda - Menetrendszerű belföldi
légijáratokat indított Pécs és Budapest között a Danube Air
Osztrák-Magyar Légközlekedési Kft. Az első gép szerdán reggel indult
Budaörsre a Pécs határában lévő pogányi repülőtérről. A Danube Air
járatai egyelőre szerdánként közlekednek a két város között. Pécsről
és a fővárosból is a reggeli, illetve a késő délutáni órákban indul
az utasszállító repülőgép, amely negyven perc alatt teszi meg a
légiutat. Jegyeket az IBUSZ irodáiban lehet váltani, taxit pedig a
pécsi IBUSZ-irodában, illetve a budaörsi repülőtéren rendelhetnek az
utasok.
Pécsről 1963-ban indult utoljára belföldi légijárat, s a pogányi repülőteret azóta az MHSZ használta csak. A füves kifutópályát most felújították, s épül a légiforgalom irányításához szükséges reptéri torony is. A fogadóépületet nemzetközi légiforgalom céljaira is alkalmassá teszik, hogy a külföldről repülővel utazók a főváros elkerülésével egyenesen Pécsre érkezhessenek. (MTI)
1990. augusztus 1., szerda 15:05
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|